Nem lesz ez teljesen filmes blog, ne izguljatok. talán...

Jó sok filmet néztem meg a napokban, de némelyik épp csak pár soros említést érdemel, némelyik kicsit többet és kettő van ami egész sokat. Ennek okai, hogy másról is szeretnék írni, mást is kell írnom és a semmitől sűrű a napom. Merthogy írni akarok még az említett apokalipszisnézésről, valamint meg kell írnom, nem magamnak egy házi dolgozatot a drogokról. Egész pontosan, hogy miért ne drogozzunk. Kaptam hozzá egy konkrét drogos-kézikönyvet, ami inkább kedvet csinál, mint elriaszt.

Akkor először a kevéssé fontos, de nem feltétlenül kakiperec jellegű filmekről. ("-Egyeske!") Nos Death race. Nem tudom kinek vannak kósza infói a filmről, netán ki az a aki látta, úgyhogy a történet egy mondatban. A szimpatikus családfő (Jason "mindigsofőrcsakablöffbennem" Statham) hazaér, 2 perc múlva feleséget megölik (nemhősünknefélj), apu börtönbe el. Itt aztán beáll sofőrnek a death race nevű buliba, aminek a fődíja a szabadulás. Tudom két mondat volt. A filmnek, mint sok másiknak, úgy kell neki állni, hogy nem támasztunk komolyabb és ezáltal irreális elvárásokat a film felé. Jelen esetben az optimális hozzállás: " -Gyere Jeromos, nyiss ki egy sört és nézzünk gyors autókat, vérrel. -Jó!" Jeromos ráérzett a filmre. Ezzel az attitűddel felvértezve egy klasszikus férfiszagú szórakozásban lesz részünk, ha nem is úgy mint Leonídászékkal, de azért klassz. Másképp leírva, csupán hangutánzó szavakkal a filmet így nézne ki: csitt-csatt,dirr-durr,von-nyííík,bummmmm. Bocsi. Tulajdonképpen egy fast and furious vérrel, és kevésbé gáz főszereplővel. Pluszpont az versenyek kifejezetten jól működő arcade-os jellegéért, mondjuk ez csupán az elsőnél érvényesül igazán. A film nemígynézve, azonban teljesen üres, ebbe felesleges is belemenni, ezért 10/6.5.

A második a the Graduate (Diploma előtt) volt, amiről pár napja hallottam először, akkor azt hogy egy teljes generációnak volt ez "tinivígjáték"-a, értsd: az ami nekünk egy ideig az Amerikai pite. (btw a film 1967-es.) A történet tulajdonképpen, annyi hogy a tipikus amerikai geekface (Dustin Hoffman) az ártatlanságát a családja egyik jóbarátjával veszti el, akinek a lányába később azonban beleszeret. Azt hiszem nem túlzok, ha azt mondom, hogy olyan a sztori, mintha költség hiány miatt félbehagyták volna helyenként, aztán később folytatják máshonnan (ez szerintem csak a terror bolygóban működhet, csakúgy mint sok minden más.) . Egyszerűen nincs kidolgozva. Néhány jelenet lassú, némelyik nincs befejezve. Kettő dolog menthetné meg a filmet, a jó poénok és/vagy a hamisítatlan "szixtíz" hangulat, de egyik sincs meg igazából (utóbbi néhanéha azért felbukkan). Sokan gondolhatják, hogy jajmár hiszen negyven éves darab. Erre fog rácáfolni a nemsokára Psycho. Csak a kultstátusza és a kvázi filmtörténeti jelentősége miatt kap 4.5/10-et. (Bár nem tudom mennyire helytálló 2009-ben egy '67-es filmet pontozni.)

Nah ezeket én rövidebbre gondoltam. Mindegy. Jöjjön a Kite Runner (Papírsárkányok). Ez a film már jóval komolyabb darab. Hasonló hangulatú, mint a Slumdog Millionaire, de annál sokkal nyomasztóbb hangulatú dráma. Három síkon megy előre a történet. '70-es években, Afganisztánban, ahol egy barátság történetét ismerjük meg. Egy olyan Ahganisztánban járunk ekkor, amit még az oroszok sem szálltak meg, "csupán" belső, faji jellegű ellentétek feszítik. A két barát is különböző rétegből, etnikumból való, ráadásul szolga-úr(?) viszony áll fenn kettejük között. Tulajdonképpen ez okozza az itt (mármint ebben a részben) jelenlévő feszültséget. Egyetemes érvényű kérdések kerülnek itt boncolásra, bemutatásra. Rasszizmusról, barátságról, egymás kölcsönös megítéléséről, és talán a szabadságról is. Sor kerül még egy sárkényeregető versenyre is, amely jelenetsor teljesen magával ragadó. A szovjet invázió elől az "úr" és családja Amerikába menekül, ahol a második rész játszódik (1989). Itt egy szerelem szövődik, az apa meghal és újabb kérdések jönnek elő. Ezek azonban kevésbé fajsúlyosak. A problémák a másik két "színhez" mérten meglehetősen banálisak, könnyedén megoldhatóak. Talán emiatt írta sok kritika, hogy ez a fejezet működik a legkevésbé. Szerintem viszont kifejezetten jól esik egy kis lazítás, a két kemény rész között. A harmadik harmadban ismét visszatérünk Afganisztánba, ahová hősünk régi barátjának a fiát megy felkutatni. Ez az Afganisztán, azonban más, mint amire emlékezett. 2000-ben járunk. Az oroszok elmentek, de az országot "megerőszakolva" otthagyták a táliboknak, akik egyfajta rémuralmat vezettek be. Talán ez a rész a legsokkolóbb, legnyomasztóbb. Már nem alapvető értékek kerülnek tárgyalásra, ez már nem az helyszín. Ez az a helyszín, ahol csak a célok számítanak. (mondatklisé rulez) De tényleg így van. A végére azonban (talán) fellélegezhetünk, már ami a hőseinket illeti, mert a globális problémának ismerjük a végeredményeit és azok ugye nem annyira szívderítőek. A filmmetulajdonképpen kettő bajom bolt, de azok mind egy egy pontot érnek. 1: néhány jelenet kicsit elbagatellizáltnak tűnik, nem váltja ki az t hatást, amit kellett volna. Lehetett volna egy kicsit sokkolóbb, a téma elbírta volna. 2: A filmről idegesítően süt, hogy a rendezője (Marc Forster) szerelmes Amerikába. Fel se merül a vízumprobléma, illetve azzal ahogy a tálib rendszert bemutatja, érezteti velünk, hogy de jó hogy pár hónap múlva bementek a jenkik, mert micsoda egy szörnyű rendszer volt az. Nem vitatom biztos az volt, de hát csöbörből vödörbe. A film, amúgy kiváló, csak ne higgyünk el mindent neki. 10/8

Psycho. Mindenki halott már róla, mindenki ismer leglább egy jelenetet belőle, mindenki ismeri a zenéjét. Azonban kevesen látták. A film 1960- ban készült, tehát közel 50 darab évet tud maga mögött. Hitchcock első számú klasszikusáról beszélgetünk, és azt kell mondjam (a számmal- nemtudom erre mi szükség volt-bocs), hogy mtökéletesen megérdemli ezt a státuszt. Talén épp tisztes koraokán vagy épp annak ellenére, de mindenképp meglepően hatásos. A suspense rész is ott van, ami pedig az ijesztgetéseket illeti, amből nincs sok, de az betalál, azt mondhatom, hogy csak a jólneveltségem tartott vissza attól, hogy beszarjak. A filmet félelmetes aprólékosság jellemzi. A sztori (amit csak tényleg párszóban felvezetek, mert nem akadok spoilerkedni): A szép szőke lány meglóg egy zsák pénzzel. Az országúton esőbe keveredik és egy elhagyott motelben köt ki, ahol találkozik, a tulajdonos, Norman Bates-szel, aki anyjával és a szomszédos kúriában. Ezt én így leírva is (klasszikusan) hátborzongatónak érzem, de a celluloidon még hatásosabb. Már csak azért is, mert a storyboard minden részletre kiterjedően részletes, látszik rajta, hogy aprólékos odafigyeléssel készült. Még ezt fokozza, hogyAnthony Perkins bizony méltán vált híressé Norman Bates karakterével. Hátborzongató, amit művel. Az utolsó előtti képkocka a filmben, a kicsit is ijedősek/érzékenyek agyába gazdagon beleég, az biztos. Természetesn vannak a jelenetek, amelyek már mosolyra húzzák a szánkat, akkor csípjük meg magunkat és ordítsuk a fülünkbe, hogy 50 év vagy várjunk max három percet és garantáltan nem foguk vigyorogni. Jó volt végre, úgy nézni régi képsorokat, hogy nem azt figyeledm, hogy jaj de primitív (nem vagyok ugyanis nagy rajongója az old school-nak). Sőt itt olyan bravúrok is felfedezhető, amelyek új filmeken sem nagyon. Erre egy jó példa, ami nekem nagyon tetszett, az egyes helyszínek közötti átvezető kameramozgás, ami vágás volt hivatott helyettesíteni. Félelmetes suspense hatása volt. Rengeteg dolgot sorolhatnék még itt fel, de nem fogok. Mindeki nézze meg. Tényleg klasszikus. Felesleges pontozni, mert nyilván van mibe belekötni, de nem érdemes.

A post utolsó filmje, a tegnap éjszakai programként beütemezett Curios case of Benjamin Button. Sok helyen olvastam, hogy a film lassú/hosszú. Valóban majdnem három órán át tart és talán lassú is, de nem unalmas. Benjamin Button (javarészt Brad Pitt) egy ember, aki öregnek születik és az élete során folyamatosan fiatalodik, hogy végül csecsemőként haljon meg. Ezalatta szellemi fejlődése teljesen normális. A törénet érezhetően abszurd. (Nekem elsőre Kaffka Átváltozása jutott eszembe. Nem témát, hanem jelleget tekintve.) Sokan már itt azt fogják mondani, hogy köszinem, ez egy hülyeség. Valószínüleg azok, akik a fenti műben is kifogásolják a hős bogárrá változását. Pedig nincs itt másról szó, mint mindenkit érintő téma, sarkított példán át történő bemutatása. Ez a kérdéskör az idő (ebből kiindulva a halál, az ördegedés, élet megélése). Hosszadalmas és felesleges lenne végignyálazni az erre utaló jeleneteket, mindenki kuksizza meg a filmet. Zseniális ahogy kirajzolódik Benjamin Button jelleme, ahogy lassan megérti élete furcsaságát és megéli azt. Tökéletes arányérzékkel hagy ki, vagy épp erősít fel életrajzi elemeket a rendező, az író. Sokat ad továbbá a karakterhez Brad Pitt játéka, akinek nem ez az első filmje idén amiben bizonyítja, hogy nem (csak) egy modern Terézapa, hanem kiváló színész is (Burn after reading). Mellette még Cate Blanchett is kicsit szürke, pedig rá sem mondhatjuk, hogy ócska. Kiemelendő még a sminkes teljesítmény (nem kis kihívás egy fiatal öreg és öreg fiatal elkészítése, úgy gondolom, de a fentiek megbirkóznak vele), valamint a fényképezés ("ódászép"). David Fincher (Se7en, Fight Club) a (szerintem) gyengébb Zodiákus után, újra királykodik("bulzáj"). Egy hajszál hiányzik a tökéleteshez. 10/9.5 Megjegyzés: Közeledik az Oscar gála, már ha nem bojkottálják, és nagyon meglepődnék, ha 3-4 díj alatt végezne ez a film. Szerintem 5-6 jelölés biztos (rendezés, film, férfi fősz., női fősz., fényképezés, smink, adaptált forgatókönyv). Poszter itt. Nem akartam kirakni, mert csak nagy felbontásban hatásos.

Hát ez istentelen hosszú, remélem azért van aki végigolvassa.

Megyek írok valamit a drogokról.