La-Fanfare---en-Petard

Elnézést kívánok, mindenkitől, aki idetévedt a héten és még mindig csak a Watchmen kritikát látta. Egész egyszerűen nem volt énnekem időm, hogy megoldjak ide valamit. *Szkúzi* Az egyik ok, hogy a múlt héten három zéhá-jellegű program volt az egyetemen és ez pontosan néggyel több, mint amit jószívvel, mosolyogva elviselni tudok én. A másik, hogy bizony meg lett rendezve a héten a pollackos rektorhét, amire nekem temérdek szerencsével (Csillus) sikerült négy darab hetijegyet szereznem. Így aztán ingyenpénzért vethettük bele magunkat a középső két napba. Erről lesz itt szó.

Legjobb lesz, ha kronológiailag vázolom a dolgot, bár aki ott volt tudja, hogy a második nap nagyságrendekkel volt gyengusabb, az előzőnél. A keddi estét a zöldségben kezdtük, ahol aztán rájöttünk, hogy beszélgetésre kiváló, de ha kicsit komolyabb alaphangulatot akarunk magunk alá faragni, akkor kevés lesz a pénzünk. Így aztán egy flasek martini őszinte szerelmével felvértezve, elzarándokoltunk a Sarokba. Nos itt meg annyian voltak, hogy a "kerthelyiségben" kellett pozíciót felvennünk és fogyasztani oroszország könnyeit. Az idő eközben bűvésztrükkökkel és cudar fázócskával telt. Fél tizenegy körül elindultunk a B-klub irányába, ahol a mulatság rendezve volt. Jól, pofátlanul becsekkoltunk a VIP-jegyeinkkel, lepakoltunk és gondoltuk, hogy hörpintünk egy sört a koncert előtt. Nos én egy olyan embernek adtam valutát, aki már a pultnál várt és még így is húszperc volt mire sörhöz jutottam. Szóval értem én, hogy nem tudtuk, hogy mennyien lesznek, de egy kicsit lehetett volna az egész gördülékenyebb. Sokkal. No mire megkaptam a szörpöt, mehettem is be az első sorba, hogy megéljem a La Fanfare en Petard koncertet. Egy franci utcazenekarról van itt szó, annak aki vmi hiba folytán nem hallott volna még róluk. Mikroportokkal vannak felszerelve, ami azért fontos, mert nagyon mobilok, ami azért fontos, mert így már kvázi az öltöző elhagyásától kezdve indították a koncertet. Szépen bevonultak és amikor a tömeg közepén álltak, tempóváltás jött és elszabadult az ugribugri. Elkezdhetném mesélni, hogy mindenféle zenei műfaj volt ötvözve hibátlanul, de akkor nem nagyon kaphatnátok átfogó képet arról, ami ott történt. Igazából semmiképp sem, de pár frázissal megpróbálom. Képzeljünk el egy viszonylag egységes (piros-fekete) ruházatba bújt hatfős brigádod a következő hangszerekkel: tuba, nagydob, kisdob+cinek, szaxi+megfon, alt szaxi, trombita. Továbba tegyünk hozzá a montázshoz fura napszemüvegeket, és még furább sipkákat. Nos ez a csapat aztán ugráltatott minket, ültetett minket, lejött a színpadról, visszament, ugrált velünk, elájult, tehát egyszóval egy hibátlan showt csináltak, a közönség bevonásával. Mindezt allűrök, felhangok nélkül, vidáman. Arról szólt a koncert, amiről szólnia kellet és kellene kb minden koncertnek. Közel másfél órán keresztül együtt táncolni, ugrálni. Szóval minden elismerésem és köszönjük. Legközelebb: 0714-0718 Veszprém utcazene, ami ugye kötelező, 0719 Pécs fesztivál. Böngésszetek videókat! Valamint itt a mulatság képei.
A helyről még annyit, hogy nekem ez egy új hely volt. Viszonylag semlegesnek éreztem. Koncertre teljesen jó, egyéb dolgoknak nem annyira. Felsőközép áras pultja, kicsit lassúcska volt még a lightosabb szerdán is, a dizájn gyakorlatilag teljesen hiányzik, valamint a konfort is. Mellette viszont van darts, csocsi (százért, nyitott asztalok), egy foltos, nem biztos billiárdasztal és startrekkes flipper is. A tánctér azonban az egyik legélhetőbb beltéri: szellőzik és nem nagyon lehet dohányozni benn így a levegő luxusát is megengedhetjük magunknak.
A második nap Csá Misi és Kaukázus volt ugyanitt. Nem nagyon tudtak lekötni, valószínűleg túl élénken élt bennem az előző nap. Itt is jót mulattam, de közelében sem volt a keddnek. Sőt még a lábamra is ráléptek. Kétszer, ha jól emlékszem. Elment az áram is, valamint a Kaukázus zenekar frontemberét egy percig nem éreztem szimpatikusnak, ami kicsit megnehezítette az ugránkolást.
Node egészségünkre.

Vadnyugat, egyház, Guy Ritchie reloaded

Igen régen írtam már ide, most nézem csak. Ennek oka, hogy nem nagyon néztem filmet. Három darabot, ebből az egyik a Sukiyaki... volt újra, moziban. Emellett volt még Spíler(végre), valamint a Doubt (Kétely?). Először a filmszínházas revaccsingról pár gondolatot. Mártonnal (a.k.a. borsi) a körülményekhez képest meglehetősen gyanútlanul vágtattunk az Uránia mozi felé. A pattogós tempónak több oka is volt. Az egyik, hogy természetesen késésben voltunk, a másik hogy az időjárás, ami egy komolyabb szibériai szabadtéri fesztivál hangulatát idézte. A fenti körülmények pedig elsősorban a társaságra vonatkoztak, miszerint rajtunk kívül ott volt Gábor, Dani (a.k.a. dante), valamint egy komplett hardcore művészetis brigád (amibe egyébiránt, a már említett Kajcsáék Dániele is benne foglaltatik). Ezutóbbi társaság egyik prominens tagja, azzal fogadott, hogy nála bizony pontosan fél literrel több vodka van, mint amennyit a moziban szokás magunkénak tudni, valamint számos malátaszörp konzerv. Jabocsi, mondtam és elmentem jegyet venni, ezt követően pedig befoglaltuk a helyeket. A társaságunk szűken egy teljes sort elfoglalt és ezzel a nézőtéren ülők háromnegyedét tette ki. Ők rossz napot választottak. A megkezdett beszélgetések és kacajok, ugyanis a film kezdésekor sem hagytak alább, sőt teljesen random helyeken vihogtak bizonyos személyek. Ezt nyilván a vodkának tudhatjuk be. Szeretném megjegyezni, hogy egyik fent említett jellem sem vett részt a film alatti huligánkodásban. Mi átláttuk a SWD végtelen komolyságát és felmértük az ehhez való viszonyulások lehetőségeit. A hangulat tökéletesre sikerült és igen maradandó moziélményben volt részünk. Ezután az előre megbeszélt Sarok felé vettük az irány, miközben a szél nem hogy alább hagyott volna mintinkább még jobban nekigyürközött és kedvesen pofánkba vágta, a forrónak épp nem mondható havasesőt. Megküzdve az elemekkel, mint négy fáradt vadnyugati hős (ketten ráadásul hosszú kabátban), beestünk a fenti csapszék meleg ölére. Némi üldögélés, idézgetés után pedig nekiálltunk egy kisebb-nagyobb megszakításokkal tarkított csócsó partinak, ami kb három órán át tartott. (Megjegyzés: Teganp valami hasonlót akartunk megismételni, Danival (ezúttal a.k.a. Dimitrij), de a Sarok tele volt, egy nem túl kellemes kompániával, úgyhogy lemenekültünk, a megbízható Zöldbe.)

Doubt: A történet egy egyházi iskolában kap helyet, melynek konzervatív igazgatónője (Meryl Streep), nem tud eszközeivel lépést tartani egy kinyíló világgal. Egy évvel vagyunk a JFK-merénylet után és az erkölcsök átalakulóban vannak, a korábban értéknek vélt dolgok kezdik elveszteni hatásukat. Az nép önmagába és tagjaiba vettet bizalma elkorcsosul és emiatt másban keresnek összetartást. Sokan a vallásban. Az iskolához tartozik egy parókia, melynek papja (Philip Seymour Hoffman), akaratán kívül szemben áll az igazgatónővel. Ez részben annak tudható be, hogy az atya sokkal inkább belátóbb, mint beosztottja, újító szándékú, progresszív miséket, órákat tart. A másik ok, hogy egy gyemrekmolesztálási-ügybe keveredik, legalábbis a nővér ezt állítja és sorra próbálja meggyőzni az egyes érdekelteket igazáról. Elsőként a naiv beosztottját, aki minden erejével azon van hogy ne kelljen elhinnie, amit az igazgatónő állít. Később pedig az érintett gyerek anyját, aki érdekes indítékra hivatkozva, nem lép különösebben a dolog ellen. A filmet egy színdarabból forgatták, amit a rendező (John Patrick Shanley) írt. Az eredetiben csupán négy szereplő van jelen (atya, nővér, anya, másik nővér). A mozgókép is rájuk koncentrál elsősorban és remek színészeket kaptak a karakterek. A négyből négy mindenképp igaz a brigádra. Apró gesztusokkal és megrendítő lendületes eszköztárral tökéletesítik karaktereiket. Igaz könnyen belátható, hogy a megemlített két aktor hordja, mozgatja a sztori. A dicséretet erősíti az az állítás is, hogy ismét egy olyan kamaradarabot (a több helyszín ellenére) láttam ami a neki szánt 90 percben tökéletesen lekötött. Érdekes volt a történet, ami nem ócsárló módon, mégis kissé kritizálva mutatta be a valláson beüli buktatókat összeférhetetlenséget. Morális kérdések merülnek fel, amelyek megválaszolása a dolog végén ránk van bízva. Ezeknek a kérdéseknek, pedig tökéletes helyszín a tulajdonképpen zárdajelleggel működő iskola, ahol a dogmák, erkölcsök könnyen elhomályosítják a racionális érveket. Alapvető emberi akciók, cselekedetek meglétéről, hiányáról is szól ez a történet, a tabuk romboló erejéről. Dícsérhetném tovább a filmet, aki szereti az ilyesmit, az már ráizgult, aki pedig unalmasnak véli a beszélgetős, lassú dolgokat, ahol sok a kitartott plán, azok mellőzzék. 10/9

Spíler (RocknRolla): Rövid leszek. Nagyon vártam ezt a filmet, részben magam miatt (az első igazán kedvenc filmem a Blöff volt), részben pedig a külföldi kritikák miatt. Utóbbiak nem magasztalták az égig, de jórészt azt állították, hogy Guy Ritchie visszatért. Egész így igaz is. Semmit nem újít. Ezúttal kihagyta, a Revolverben kipróbált, de szarnak bizonyuló gondolkodós részt és visszatért a jól ismert, csavaros, de nem követhetetlen gengszter-sztorihoz. Az újítások teljes hiányát a szó legszorosabb értelmében vehetjük és sajnos nem feltétlenül pozitív értelemben. A karakterek, a helyszín, a nyelvezet, a stílus, minden a Blöff és Ravasz, az Agy... vonalat képviseli, éppcsak kicsit gyengébben. Az orosz fazon kifejezetten szürke, Gerard Butler nem hozza, azt amire Jason Statham kétszer is képes volt. Tom Wilkinson karaktere, pedig fájdalmasan hasonlít Baltás Harry és Bunkó figuráira, a gond az hogy útóbbiak (főleg Bunkó), apróságaiban sokkal eredetibbek voltak. Két forma van, akit szerintem el lett találva és thxgod a második részben biztos szerepelnek majd, ez pedig Archy és Johhny Quid (utóbbi bárzongorás dumája zseniális). Összeségében jóval a Blöff és kicsivel a Ravasz... mögé tudnám elhelyezni. A Real RocknRolla jobb lesz. 10/6.5

Panelek és kancsófröccsök

Ma fából készült arccal ébredtem ki az ágyból. Nem volt igazi a mosolyom. Ennek kettő darab oka volt. Az egyes számú, fő ok az volt bizony ma munka volt, vad, féktelen szórólapozás várt rám, csodálatosan sok pénzért. Az ezzel kapcsolatos tapasztalataimat egynéhány sorral lentebb leróvom.
A kettes számú, kevéssé fontos, jelentős casus, hogy tegnap este bambi-parti volt a Sarok-söröző (napjainkban a felesleges Corner néven futó) szakintézmény falai között. Tehát, kocsmakritika No. 2 (az első a Mozaik volt): Az elemzés tárgya fenn van a hegyen, megközelítése 32es számú járattal a legkellemesebb, kivéve ha az MK növendékei vagyunk. Ha csodás egyetemünk irányából érkezünk mellőzük a Radnics utcát, mert embert próbálóan meredek. Nos, ha megérkeztünk, azonnl észrevesszük, hogy lehetőség van billiárd játszására, illetve wurlitzer segítségével zeneszámokat élvezni. Utóbbi eszköz egyúttal alkalmas feszkó keltésre, annak okán hogy javarészt cigány mulatós és a kárpátia zenekar izommagyarpoprock dallamait tartalmazza. Igaz van Doors is. A backstage tartalmaz kettő darab csócsóasztalt, melyek kiválóan alkalmasak (a fenti játékon felül) fröccs fogyasztásra, illetve vízipipázásra, ha nincs szabad asztal vagy mert hasonlóképpen örültek lennénk, mint mi tegnap. Van még egy pénznyelő, aminek a szisztémáját nem sikerült felfedni, merthogy volt rajta kocka, kártya, pörgő kerekek, mindez egyszerre, aki tudja mi a búb ez, az legyen kedves írja le. Az árak teljesen cimborálisak. A leghasznosabb példa: kancsófröccs 300 pénzmagért vehető át a pultnál. A Szalon sör 210, Soproni 240. Az első terméket tegnap nagy volumenű tesztelésnek vetettük alá, ennek eredménye képpen volt bizony egy emberveszteség, de a nagy fagyok ellenére ő is szerencsésen hazaért (Daniékhoz). Hangulatában a hely erősen falusi kocsma jelleget idéz, főleg a játtékkuckó, ami mármár kultúrházak öltözői atmoszféráját teremti meg. Ezen sajnos a tegnapi közönség sem lendített. (A belső emberek állítása szerint, ha jó a társaság, akkor jó a hely is.) A filmes pontozást jelen témára alkalmazva 10/7 et ítélek meg. Ez persze nem magának a tegnapi estének a értékelés, mert az bizony 10/10. Volt minden: kukafelgyújtás, részeg szerelmibánatos, pipszi csocsóasztalon, paprikáscsipsz félegykor a buszmegállóban, lírai párbeszéd telefonon.


A délelőtti munkával kapcsolatban csak pár gondolat. Képzeljétek kellemesen csalódtam az emberekben. Az egész hat órányi munka alatt csak kétszer küldtek el a picsába, de az esetek nagytöbbségében empatikusak voltak a lakók. Volt egy bácsi, aki előbb jól kifaggatott (ez kb annyi ideig tartott, hogy a kaputelefon nyomásától és a hidegtől acélszürkévé vált már az ujjam), ezt követően pedig volt olyan bájos, hogy nem engedett be. Én mintegy ajándékként, egy hozzávetőlegesen egyperces kaputelefon szonátával örvendeztettem meg őt. Voltak egyébként érdekes dolgok. A leginkább az volt furcsa, hogy olyan körzetet (dél-kertváros betonmeleg öle) kellett megszórnom, melyeket jóidő esetén kocsmaként alkalmazunk és hát érdekes volt nappali világosságban látni a monumentális tízemeletes monstrumokat. Szerintem szépek. (Képzeljétek felfedeztem 4 különböző típusú tízemeletest, akit érdekel szívesen csinálok neki katalógust. hazudtam. nem.) További (elképesztő) érdekességek: házőrző kutya a panelben (nem vicc, morzsi ott ült végig, amíg én postaládáztam és figyelt, hogy ne csináljak semmi illegálisat), a régi kaputelefonból készített szórólaptartó sem volt rossz, de ami a legizgibb végre találtam egy 4emeletest, amiben volt lift. ójeh. Szóval ma én voltam a nyugdíjasok feltartóztathatatlan zaklatója, a féktelen kézbesítő. Másszóval végre betörtem a reklámiparba.