A következő címkéjű bejegyzések mutatása: mese. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: mese. Összes bejegyzés megjelenítése

2010. január 16., szombat

The Imaginarium of Doctor Parnassus


félpécsre csak 20án, jön, de addig is büszkén prezentálom.

---

Furcsa társulat járja London utcáit. Régimódi kartondíszletek között ugráló, maskarás úriember csábítja az érdeklődőket, hogy jöjjenek és Doctor Parnassus (Chritstopher Plummer), valamint mágikus tükre segítségével lépjenek be a saját képzeletükbe. A sokadik botrányba és sikertelenségbe fulladt előadásból hazafelé tartva, egy akasztott embert (Heath Ledger, Colin Farell, Jude Law, Johhny Depp) találnak. Miután másnap magához tér, semmire nem emlékszik múltjából, azonban mintegy hálaképpen, csatlakozik a társulathoz és segít Doctor Parnassusnak, hogy megnyerje az Ördöggel (Tom Waits) kötött fogadását. Eszerint aki előbb gyűjt össze öt leket, azé legy „Parny” lánya.

Nyilvánvaló, hogy az első dolog, ami eszébe jut az embernek Terry Gilliam új produkciójáról, hogy ez volt Heath Ledger utolsó, befejezetlen filmje. A körülmények ismertek vagy épp ismeretlenek, de a lényeg, hogy a három dublőr szimplán szívességből elvállalta, hogy segít befejezni a mesét. Méghozzá nem is akárhogyan. Igazából nem is érződik, hogy lenne itt valamiféle törés. Ez részben köszönhető annak,hogy a történet eleve jó megoldási lehetőséget kínált, valamint mindhárman tökéletesen vették fel a karakter ritmusát. Ilyen szempontból a legjobb Johhny Depp volt, aki ijesztően képes utánozni Ledger vigyorát, illetve mozgását. Komolyan, pár másodpercig fel sem tűnt, hogy más van a vásznon. Ugyanakkor az ő szelete a leghálátlanabb, mivel egyrészt rövid, másrészt nem igazán tud benne kibontakozni. A szoriból Jude Law szakított nagyot, aki viszont a legkevésbé passzol az egészbe. Colin Farrel pedig szintén egy igazán ideális választás volt, a történet utolsó részére.

Az érdekes, hogy Tony karakterének összes manifesztációja közül, Ledger része a legvisszafogottabb, ugyanakkor legemlékezetesebb is. Persze ez részben köszönhető a háttértörténetnek, de butaság lenne tagadni, hogy zseniális, amit művel. Elképesztően erővel van jelen a vásznon, ugyanakkor ritkán csap át ripacskodásba. Ezt azonban a figura és a film simán elbírja. Közel tökéletes alakításnak mondhatjuk. Csak úgy, mint Tom Waits Ördögét. Ha nem érezném elcsépeltnek, azt mondanám, hogy ezek után csak másodsorban blues énekes és elsősorban maga a kísértő gonosz. Szipkás cigarettájával, kemény kalapjával és elképesztő orgánumával, könnyedén rabol el majdnem minden jelentet, amiben feltűnik.

Node nem csak a színeszek miatt fogunk emlékezni jelen filmre, sőt. Ami itt látvány terén jelen volt az elég sok mindenen túlmutat. Leginkább a józan felfogóképesség határain. Alapvetően két részre bontható a mozi, e szempontból. Vannak a mágikus tükrön inneni, London napjainkban, és vannak a tükrön túli jelenetek. Ellőbiek még viszonylag átlagosnak mondhatók, bár a fényképezés és a szereplők fizimiskája itt is hozzádob egy jó adag, nem is tudom, izgalmat. Amikor viszont átlépünk valaki képzeletébe, nos az a szürrealizmus csimborasszója. Nem is érdemes igazán belemenni, de amit ott látunk egy ideig benne marad a fejünkben. A szimbólumok végeláthatlan özöne, első blikkre úgy tűnik fárasztónak, azonban végül, sokkal inkább elgondolkodtatónak bizonyul.

Kicsit szkeptikusan áltam jelen darabhoz, azonban minden várakozásomat felülmúlta. Majdnem hibátlan mese ez a kísértésről, bűnökről és egy csomó más olyan dolgogról, ami talán majd pár nézés után leeshet. Egyértelműen többször nézős darab, aminek egyetlen hátránya nagyon hasonlít az Egek uráéhoz, miszerint könnyen előfordulhat, hogy valaki nem tudja kellő mértékben rátenni magát és így soknak érzi a „gilliamizmus” e szintjét. A vége picit nekem is fészkelődős volt. Erős 10/9.

2009. augusztus 21., péntek

Filmek hete

Krakkóból hazaérve végrevégre volt időm filmet nézni. Itthon voltam egy egész hétig és jó sok mozgóképes imputot nyomtam magamba. Jó is volt picit más gondolatait látni, mint a sajátokat. Már untam őket. Jöjjön jóféle filmes poszt, amilyen régen volt. (Annak aki nem néz halfpécset. Az ilyen típusú ember, egyébként figyeljen, mert könnyen előfordulhat, hogy ráütök a kezére. Vagy a fülére. Kicsit persze.)

Megvallom nem nagyon törekedtem intellektuálisan megterhelő darabok kiválasztására. Tarkovszkij, tehát ismét kimarad és ki fog még nagyon sokáig. Dániel pajtásnál a klasszikus "négyfilmes" estét tartottuk meg. Lábjegyzet: tudvalevőség, hogy a négy film a legjobb szám, akkor ha aznap estére nincsenek nőügyek, világmegváltó tervek, ellenben van kóla és chips. Ez azért van így, mert a három film egyértelműen kevés. Ötnél pedig könnyen előfordulhat, figyelmünk elkóricálgat néha. Ötfilmes esténél, csak buta filmek jöhetnek tehát szóba, vagy amit legalább féltucatszor láttunk már. Lábjegyzet vége.

A Jégkorszak harmadik részével kezdtük, ami eddig érthetlenül kimaradt dínókat helyezi közzéppontba. Az új hősök fiatal példányai, rosszul néznek ki. Csak annyira gagyik, mint Gon, ha ez mond valakinek valamit. (Csalni ér.) Van mimikájuk viszont. A nagyobbak rendben vannak. A muvi amúgy továbbviszi, az újkori animációs film hagyományokat, miszerint seggre esni vicces, amivel persze semmi gond nincs. A poénok kicsit butácskábbak, a történet és a dialógusok kicsit sutábbak, mint korábban, de ezt minden gond nélkül, tudjuk be annak, hogy ez mégiscsak egy harmadik rész. Egyszer klassz kis szórakozás, mégegyszer meg minek, a motkány pedig még mindig vicces. 10/7

A Crank 2 kritika halfpécsen van.

A Notre Dame-i toronyőr című rajzfilmet, utoljára a megjelenésekor láttam (1996)és megvallom elfeledkeztem róla. Mindeddig azt hittem, hogy a kedvenc Disney féle rajzfilmjeim a hőskorból ('90-2000-ig), az Oroszlánkirály és A Szépség és a Szörnyeteg. Ez most sem változott, épp csak odatolakodott a beszélt darab is. Ez főként annak köszönhető, hogy kicsit félretéve az állatokat és jó és gonosz problémakört, az írok komolyítottak egy keveset. Ennek eredménye, hogy talán a legzordabb hangulatú történet kapott helyet Párizsban. Az erős társadalomkritikák, a gyakorlatilag példátlan, be nem teljesülő szerelem, az egyik leggonoszabb karakter, aki valaha helyet kapott Disney mesében, ezek mind olyan dolgok, melyek egy felnőttet és komoly gondolkodásra késztetik. Mindezt pedig teszik úgy, hogy a fiatalabb közönség, gyakorlatilag semmit nem vesz észre ebből. (Ahogy én sem '96-ban.) Rajzfilmből (ami szerintem külön skálával logikusabb) a 10/10-et eddig csak a fenti két darabnak adtam, de úgy gondolom itt sem túlzás.

A Véres valentint lévén, hogy otthon néztem sajnos a kommersz 2d-ben voltam kénytelen befogadni. Az egyszernézős tucatfilm iskolapéldája. Műfajában slasher horror, de semmi olyan pluszt nem nyújt, mint a Fűrész vagy a Motel. Jóleső kliséhalom, kinézetre klasszul kitalált sorozatgyikossal. Semmi fordulat, semmi plusz. Semmit nem vesztesz, semmit nem nyersz, ha megnézed. Azért alapvetően szórakoztat, ezért kap fél pontot, ami megmenti a nullszaldótól. 10/5.5

The Boat that Rocked és Brüno cucc szintén halfpécsen.

A Képlet, ahol Nicholas Cage újra tudós. Alapvetően volt hangulatom a filmhez. Legalábbis azt gondoltam, hogy nosza, itt ez a hideg folyadék (nem sör ezúttal), itt van némi saláta is, fogjunk neki egy jó kis nyomozós, néha félős, misztikus habcsóknak. Adott az özvegy apa, akinek gyermeke egy titokzatos számsorhoz jut hozzá, melyet ötven évvel korábban jegyzett le egy leány. Apa persze okos, uccu nyomoz is. A megoldás persze nem más, mit z elmúlt ötven év nagy katasztrófái. Az utolsónál a baljós EE betűpár áll, azon helyiértéknél, ami a holtak számát jelöli. Kb. hetven jóleső percig, gusztusomnak megfelelően csorog film. Sőt meglepetésemre, néhány igazán jól sikerült megoldás is örömet okoz. Nic bácsi karaktere ha nem is észveszejtő, de legalább korrekt. Emberünk közelmúltbeli szerepvállalásait tekintve, ez több mint elég. Aztán 20 perccel a vége előtt beüt a krach, mert rájövök, hogy hova is tart a sztori. Izgulok is, hogy ne az legyen a vége, ami lesz... Kisvártatva üvöltésre kapják fel a fejüket az utcánkban sétálok én meg 10/6-ot adok.

A Remény rabjai egy olyan hiányosságom, amit ideje volt pótolni. Az imdb toplistáján az első. Ez azért nem kutyafitty, már bocsánat. És bizony, ha nem is legjobb film a történelem során, de egészen kiváló darab. A történet egy feleséggyilkos elítélt (Tim Robbins) tizenkilenc börtönben töltött évét meséli el. Barátságokat, kevéssé barátságokat, lehetőségeket. A remekül megírt karakteren keresztül, számos univerzális emberi kérdésre kapunk választ, alternatívát. A karakterek közötti relációk hasonló célt szolgálnak. Ilyesféle rapidkritikába, ezeket lehetetlen besűríteni. Nem is kísérlem meg. Megetkintését viszont erősen ajánlom. 10/9

Sort kerítettem még a Weeds ötödik évadjának megtekintésére, de nem tudtam végigvinni. A bőrlehúzás legrosszabb fajtája. Fűről már alig esik benne szó. Nem vicces. A főhőnő már szerethetetlenül ostoba döntéseket hoz. Andy karaktere elpuhult. Nem érdemes időt szánni rá.

[Siettem, ergo sok az elragzás.]

Holnap gólyatábor.

2009. május 6., szerda

Triplajolly, egy dobás meglelése (elnézést a belterjes posztcímért)


Van itt egy nagyon fontos posztolnivalóm. Pár hete olvastam erről a Hunt of Gollum-ról halfpécsen, egy pár sort. Aki nem kattintott, annak egy sorban: GyU rajongók összeültek és csináltak egy pofaleszakítós filmet, Gollam kereséséről. Én még nem néztem meg, de a napokban sor kerítek, de erre majd jól rákészülök. Május harmadikán volt a premier, azóta lehet interneten kuksizni. Tegye meg, aki ürügyet keres arra, hogy miért ne tanuljon 45 percig: http://thehuntforgollum.s3.amazonaws.com/index.html
Napokon belül erről is vések egy keveset tehát, talán. Aki megnézte kommenteljen.

[Kicsit később: Belenéztem, lebabáztam.]

2009. március 27., péntek

Mindenféle köz

Kettő dologról jöttem beszámolni. Az egyik, hogy holnap van a Föld órája. Biztos sokan hallottak már erről. Elég erős és igényes támogatókampányt kapott, itthon is és világszerteszét. Végre nem mosolygó gyerekeket látunk a felhők alatt, vagy füstölgő gyárkéményeket. Arról szól itt a történet, hogy holnap fél 9-kor jól lekapcsoljuk a villanyt, tévét egy órára. A szlogen az, hogy hagyjuk a bolygót fellélegezni egy órára. Tehát egy gesztusról van itt szó földanyánk irányába, hátha sikerül kiengesztelni kicsit. Szerintem egészen eredeti voksolási forma ez a globális felmelegedés és az ismert környezeti kakihelyzet kategóriájában, még akkor is ha a akció teljes egészében jelképes, hiszen nem fogjuk ettől még menteni a fődet. Csupán elgondolkodunk rajta, hogy amit kapunk (tőle), azt vajon mennyire érdemeljük meg. Nézegessétek a videókat, meg a honlapot, egyrészt mert tényleg guszta a reklámkampány, másrészt ha érdekel (nem írok ide mindenféle adatot, éppen ezért, kuksimeg). Mégcsakannyi, hogy nem nagyon tudok arról semmit, hogy a magyarok milyen szinten participálnak a dologban, de az biztos, hogy a "földalatt" sokan benne lesznek. Városszinten, ha jól tudom egyedül Budapestet kérték meg, a válasz magától értetődik. Sajnos. Kapcsoljuk le, no...

A másik darab is egy hasonló témakörben mozgó és hasonló, ha nem magasabb szintű igényességgel bíró videósorozat. A goodmagazine.com rendszeresen felkér, alkalmaz művészeket, hogy párperces videókat, animációkat, stb...-t készítsenek adott témában, pl.: nukleáris fegyverkezés (kedvencem), Irak, Obama, víz, ilyesmi. Érdemes őket megvizuálni, ha másért nem is, de a kivitelezésért mindenképp. Ja és a zene. A fent belinkelt atomos vidinek a zenéje például frisskedvenc lett. A Ratata elnevezésű muzsikus duóról van szó. Nem vagyok képes/hajlandó kitalálni, hogy milyen jelzőt biggyesszek a fenti dallamokra, legyen elég annyi, hogy szuper. Leginkább a Classics című albumot vagyok képes ajánlani.

[Előre is elnézést, aki nem számítanak ilyaesmire!] Köszönöm, hogy újra eszembe jutatta kedves mazsi, avagy a csoportársak tudathasadása, régi emlékeket idéz fel!
Az unikornis keresésekor akadtam erre, hogy..., avagy(2) cockney nyelvű kisfiú legorombítja öcsit, mert amaz igazán megharapta.

2009. március 9., hétfő

Krtek HC

Sikerült megtalálni a legnemistudommilyenebb Kisvakondot. Itt. Nos aki megnézi látja, hogy amellett követi a szokásos Kisvakond történetvezetést, mélyíti biológiai ismereteinket, valamint párkapcsolati problémákra készít fel. A történet a szokásos képpel indul, Kisvakond kidugja a fejit a túrásából. Ezután kacajt hall. Nyuszi nevet, együtt egy lánnyal. Utóbbi azonban rövid úton kikosarazza. Furcsán intonáló főhősünk itt lép a színre először és a kerítő szerepét betöltve, összehozza a szerelmeseket. A fiatal Nyuszilány hamarosan változást érez a testén és kiderül, hogy bizony terhes. Vakond újra jön ezúttal bába és a pokol elszabadul. A végén természetesen tánc. Szuper zenére.
Nos tudvalevőleg, társaimhoz mérten a normálisnál nagyobb mértékben vonzódom a fenti állathoz. Ennek több oka van. Az első, hogy együgyű pozitivizmusával mindig fel tud dobni. Szóval itt nincsenek valós feszültségek. Igazából szerintem a legbárgyúbb mese, ami létezik. Emellett rövidek, tehát nem áll fenn a túladagolás veszélye. Valamint egy hangulatot is áraszt, ami szintén magától értetődik. Ennek ellenére mondom, hogy ne ezt tessék megnézni elsőnek, sőt ne is azt amit a végén linkelek majd be, ehhez a kettőhöz kell egy kis előképzés, hanem valami semlegeset. A telefonosat, vagy az útépítőset. És semmiképpen se olyat, amit megpróbáltak leszinkronizálni, csak a cseh nyelvű eredetit. A csipogás, nyünyögés, zümmögés, üvöltés, stb így is érthető. Nézzen mindenki tehát Kisvakondot, de csak óvatosan, mert rohadtul addiktív. Igaz nincs sok. Aki szeretne, annak elvileg tudok adni.
No és akkor álljon itt a legelszálltabb, leghírhedtebb epizód. Ha itt nem volt belőve/begombázva Zdenék Miller, akkor sehol.