Budapest prokontra

Szeretem: Szeretem, hogy elképzelhetem, hogy ott élek. Kodály köröndön vagy Ferenczy István (Steve Frenzy egyébként) utcában. Szeretem, hogy 2 percenként járnak a villamosok a körúton. Egyáltalán a körutat. Ahol egyébként szeretem, azt is, hogy ha úgy adódna, tudnék félpercenként száz forintért peep-showba menni. Szeretek metrózni. Szeretek rágyújtani egy budai erkélyen. Szeretem a kocsmákat. (később elmesélem melyeket) Szeretem, hogy 4 és fél méterenként találunk McDonald's-Burger king kombókat. Szeretem a Bérkocsis és a Népszínház utca nyújtotta izgalmakat. Szeretem az Astoriát, az Oktogont, Ferenciek terét, a Váci utcát, a Lánchidat, Szabadság szobrot, Hősök terét, a Gát utcát, a Török utcát és még sok egyéb minden teret, utcát. Szeretek sörözni az A 38 tövében. Szeretek sörözni a Petőfi híd másik felén is. Szeretem, ha egy részeg csöves "kis kommandósnak" hív a Blahán. Szeretek izgulni, hogy leszakad-e a villamos alatt a Margit-híd. Szeretek kávézni, egy kopottasan elegáns kávézó teraszán, egy nem túl egészséges fa alatt. Szeretem a Deák teret, még ha óriási rúzsok vannak ott, akkor is. Szeretek másnaposan ülni a Szépművészeti lépcsőjén. Szeretem azt hinni, hogy a Ludwig múzeum a várban van, mindezt a Moszkva téren persze. Szeretem, a merci lopásokat a keletiben...

(Már most tudom, hogy rengeteg dolgot hagytam ki.)

Nem szeretem: Nem szeretem, ha a földet nézem, több a hányás és pisi, mint a szabad aszfalt. Nem szeretem, hogy minden ötödik ember tarhál. Nem szeretem, hogy egy átlagos téren több hajléktalan alszik, mint ahányan keresztül mennek rajta és nem azért mert gyűlölöm a csöveseket, hanem mert elkeserítőnek tartom. Nem szeretem, hogy az eladók nem mosolyognak és még annyira sem köszönnek. Nem szeretem, hogy levegő oxigén tartalma, legalább a fele, annak ami itthon van. Nem szeretem, hogy helyenként félelmetes...

(Innen is rengeteg hagytam ki, de így szép posztot írni.)

Március 31

Múlt évben is leírtam, hogy miként érkezett meg számomra a nyár, de legalábbis a tavasz. Ez következik most.

Talán múlt, de lehet, hogy az azelőtti héten, mentem dolgozni. Leszálltam a harmincasról. Körülbelül 5 óra lehetett, délután. 20 celsius alja. El a Pacsirta utcáig, át a C portán. Furcsa illat érkezik a botanikus kert felől. Egyelőre nem tudom beazonosítani. Rákanyarodok a Szenes felé vezető járdára, az illat még erősebb, de még mindig nincs meg, mi lehet ez. Az első ügyeleti sessionöm alatt ezen gondolkozom. Már alig van vissza valami a 60 percből, amikor végre leesik.

Először csak az találom meg, hogy milyen helyhez tudom kötni. Zánka jut eszembe, egész pontosan egy betonpadsor, körülbelül 12 méterre a parttól. Arccal a Balatonnak ül rajta az ember.

Ázott földszag volt, olyan ami csak megfelelő hőmérséklet mellet párolog kellő erővel ahhoz, hogy érezzük mi is. Zápor után voltam, amiből rögvest következik, hogy nyár van Hölgyeim és Uraim.

(A gond az, hogy még vissza van egy szigorlat és egy vizsgaidőszak, de ha erre nem gondolunk, akkor köszöntsük jóízű mosollyal a meleg évszakot.)