Örökség

A nyáron még egy olyan poszt megírását terveztem, ami arra kérdezett volna rá, hogy miért tesz úgy Pécs (vezetése?), mintha a városban nem lennének középiskolák és egyetem. A mondat sarkos, árnyalom. Bizonyos döntések meghozatalakor, figyelmen kívül marad a szociálisan érzékeny diákság perspektívája. Az első ilyen eksön az volt, amikor elkezdték sarokba állítani a "téren" pipázó lurkókat. A vicces az, hogy leginkább a sokat ekézett kékeknek volt leginkább tele a puttonya azzal, hogy oda kell menni, mint egy indián telefonközpontosnak, figyelni kellett a füstöt. Viszonylag gyorsan belátta, akinek be kellett, hogy értelmetlen szélmalomharc ez és a "szit" felszabadult. (Az más napra tartozik, hogy a közteresek sem nagyon járnak már ki, így aztán a tér hajnalban úgy néz ki, hogy juj. Szerintem nem nagy feladvány összetakarítani magunk után. De ez talán most nem annyira érdekel itt senkit.)

A második megnyilvánulási formája a fenti jelenségnek, hogy a nagy "sétatéri" pánpécs partikból, egész egyszerűen ki vagyunk felejtve. Persze kortyolhatunk háromszáz forintos bort, különböző táncházakat élvezünk, avagy a frissen készített nemezbabánkkal oldalunkon gesztenyét is kereshetünk. Ezek persze, és itt mellőzök minden iróniát, remek programok. Főleg a második. További élményként egyedül a zúgva, hömpölygő embertömeg, elégtételt adó ingere. Ez a város legalább él, ugye. Ha esetleg, valami csoda folytán fel is lép valami (a beszélt alapsokaság) számára érdekes, egyrész csekély promót kap, ami a kisebb baj, de mindenképp vége kell, hogy legyen fél tízkor, merthogyugyebár a püspök pihentető álma minden felett áll.

Szóval erről még nagyon sokáig lehetne folytatni az egyfős diskurzust. Mik az okai, kik hibáztathatók? Ez a bejegyzés, azonban az Örökség fesztivál kapcsán tapasztalt kellemes meglepetésekről szól. Egy majdnem tökéletes balansszal rendelkező program, általam fontosnak ítélt elemei következnek most.




Természetesen késtem egy napot, mert ugye tegnap volt Kiscsillag. Lelkem ismeretén, azért nem esett csorba, mert figyelembe véve, hogy mennyien voltak gyakorlatilag mindenki tudott róla. Voltak ugyan kisebb allűrök (szám megállítása egy perc után, hogy ugyan már kapjuk szét a kordont), de hát nem minden nap mutathatja meg magát egy zenekar az alapközönségen kívülieknek, de alapvetően teljesen klassz mulatság volt ez. Mondom ezt úgy, hogy a Kiscsillag nem kifejezetten az kőkedvenceim egyike. A lényeg, hogy sokan voltunk (Dóm tér nyolcvan százaléka emberrel fedve), elhangzott, amiknek el kellett. Egyszóval, éljen a nagyipari közösségintegrálás. A mai nap meg semmi agyon izgatót nem tartogatott.

Tizenkilencedikén indul, horribilis összegekért, a Tánc/Film/Mű/Hely nevű, táncos workshop. Eltart pár napig és nem biztos, hogy érdektelen. Horvát nap is ekkor van egyébként, értelemszerűen elmarad a Széchenyi-tér körbetáncizása. Lesz viszont Diákfilmszemle a Kultúrkertben, hattól. Fél nyolctól, a dóm előtt zenél az Atmospheric (HR) és a Singas Project. Vegyünk bort és nézzük meg, ha esik akkor a zeneparkban. Huszadika a német nap. Aki, hozzám hasonlóan agyérgörcsöt kap a sramlitól, az tíztől nézegessen öreg autókat a sziten. Este lesz komolyzene meg blues (utóbbi az árokban, héttől), de talán inkább menjünk haza, mert másnap iskola van, lévén hogy hétfő lesz akkor. A romák következnek ekkor és lesz mindeféle tánc és zene. Séta tér, fél hat. Mindenképpen érdemes megvizitelni. Csakúgy, mint a hétkor, a várárokban kezdődő, Faludy-Villon máshogy névre hallgató programelemet. A furcsa hajú költő, hogyan költötte ár Villon verseit. Talán kicsit izgulhatunk a jóízlésért, de érdekesnek érdekes lesz. 22, autómentes nap. Akit meglátom, hogy személygépkocsiban üdül, annak ráütök a fejére, de csaj ha ismerem persze. Tessék vonattal, avagy siklóernyővel, megközelíteni az "ifjúsághatot". Napközben a Mecsek áruház előtt lehet pécsi dolgokat enni és inni, mert Helyi Termék Fesztivál kerül megrendezésre, melynek neve feldolgozhatatlan. 20 órakor, a Sétán kezd a Sonar, akikkel ott lesz Kárpáti Dódi, meg némi vizu. Előtte fél óra jazz muzsika is lesz, ráhangolásképp. Szerdán Zagar, azután a Szenesben Napra, ami ugyan nem Örökséges program, de rémjó és történetesen ott fogok dolgozni, úgy gyertek minnél többen simogatnia a búrám. Huszonnegyedikén, hajnali kilenctől, a Dominikánus házban előadás sorozat kezdődik Pécs történelméről. E napon kezdődik és tart még további kettőn át a Pécsi filmnapok, az Apollóban. Téma a buddhizmus. Este héttől népiek és urbánusok a Séta téren (Csík, Paso, HS7), az MR2 gondozásában. Fricsi-fröcsi, tinci-tánci. Pénteken nyílik és másnap zár az ANK-ban (már a valahogy sikerül megközelíteni) a Multikulti Művészfesztivál, ahol középiskolások dolgait vételezhetjük szemre. Az istenkúti művházban az Üres tér társulat ad elő, valamit Sziget címmel. Héttől pedig a Sétatéren az Unicum Laude zenebonázik, vagy hát dünnyög ugye. A hétvége első napján Navrang elektronikus világzenéje engem érdekel, nagyon. Meg is nézem nyolctól az árokban. Vasárnap egész nap borfesztivál a Séta téren, aminek biztató a neve.

A fejlődés szerintem érezhető. Szolid, de elismerő taps, amit a hét előre haladtával hangosítunk. Ja és itt egy normális program, mindenkinek, aki szereti.

Voltmár

Szóval, arról van itt szó, hogy olyan post, ami részben már volt itt, de most össze lett szedve. Jobba, mint az előbbi mondat. Vagy megjelenik az univban vagy nem, de a lényeg, hogy ti mindenképp elolvassátok. Ja és ezzel törlesztettem az Orfűs hátralékot. Íme:

...


Pannónia Fesztivál: Meglehetősen ambivalens fesztivál kapott helyet május végén Várpalotán. Egyfelől túlzás nélkül kijelenthetem, hogy az igen kemény négy nap volt. Ez számos apróságnak volt köszönhető. Például a hőmérséklet, csak a legengedékenyebb pillanataiban emelkedett 20 fok fölé. Az átlagot olyan 15-re saccolom. Ebből egyenesen következik, hogy több este talaj menti fagyok voltak, amit sátorban átvészelni, nem épp egy szláv karnevál. Minden este tehát, az összes textil alapú cuccunkat magunkra cibáltunk. Tessék elképzelni a reggeli illatkompozíciót, ami levegőben uralkodott. Semmi baj, jöhet a zuhany. Utólag belátom, túl sokat reméltem. Meleg vízről és tiszta felületekről fantáziáltam. Amikor beléptem a zuhanykonténerbe, szerencsére bravúros gyorsasággal fogadtam el a körülményeket és bemásztam a függönytelen fülkébe. Gyakorlatilag meg se lepődtem, hogy bokáig érő, jeges sárban állok. Azon már inkább, hogy semmi nyomás nem volt. Részletezhetném, de legyen elég annyi, hogy a fürdés után kellemesen melegnek éreztem, a kinti 10 fokos kánikulát. Ezek után tegyük fel, hogy megfáztam, ami egyébként hihetetlen módon nem történt meg, és szeretnék némi orvosi ellátást. Nos, ha volt is, meglehetősen rapszodikusan. Én csak mítoszokat hallottam róla. Elmesélhetném még a bejutásom kálváriáját, vagy a „toitoi” toalettek bizarr, reggeli arculatáról is szó eshetne, de mind csak egy állítást támasztana alá: A PAFE-nak bőven van hova fejlődnie infrastruktúra szempontjából. Másfelől viszont ott voltak az esti előadók, akik igen jó hibaszázalékkal dolgoztak. Ezt úgy értsük, hogy nem igazán tudok olyan koncertet mondani, ami rossz lett volna. Valószínűleg a „közönségszavazós” program-összeállításnak köszönhető, hogy nem volt olyan koncert, ahol csak egy két ember lézengett. Persze voltak kevésbé jó választások (AFC például, lásd: youtube), de leginkább az mondható el, hogy klassz koncertélmények voltak. Ebben nyilván oroszlánrésze volt a hidegnek, ami elől mindenki a táncba menekült. Összességében kiváló nyárnyitó mulatság volt ez, minden kis betegsége ellenére.

Fishing on Orfű: Négy ember fröccsöt iszik egy stégen. A nap lemegy, hőseink táncra perdülnek. Pár óra múlva fáradtan visszatérnek a partra. Ekkor már vörösbor kerül elő. Talán egy vízipipa is. Reggel itt ébrednek, aztán elzarándokolnak egy büfébe. A fröccsökkel pedig vissza a stégre. Igazán erős karakterrel rendelkező fesztivál volt ez, melyet remélem a fenti pár mondat valamelyest érzékeltetett. Szóval a camping, a tó, a zenék, az egész együtt, egy végtelenül pozitív atmoszférát hozott létre. Ehhez még hozzá jön, hogy meglehetősen családias létszámban voltunk, kellemes méretű helyen. Több ízben elő is állt az a helyzet, hogy ugyanazzal az emberrel kértük a sörünket, vagy ugyanazzal a lánnyal táncoltunk. Igaz a véletlen-faktor talán némileg kisebb utóbbi példánál. Az utolsó napi sárdagonya, pedig egész egyszerűen felejthetetlen volt. Emberek egymásra csúsznak, esnek, zuhannak. Az életveszélyes helyzetek öleléseket indukálnak. Az ölelések pedig jó esetben további öleléseket. Én speciel imádtam, volt aki nem. A sarat, nem a FOO-t. Azt szerintem mindenki. A nyár legjobbja.

Veszprémi Utcazene: Itt nem volt camping, illetve nem az volt a jellemző. Nem voltak sörsátrak, nagy füves területek és karszalag sem. A színpadok is meglehetősen csekély felszereltséggel bírtak. Persze ha volt, hiszen az apró „raklap-stage”-ek teljesen csupaszok voltak. Ezzel még véletlenül sem akarom azt sugallni, hogy amatőr, netán igénytelen fesztivál volt. Csupán egész más volt az arculata, mint a többinek. Kis számban voltak „nagy” zenekarok, sokkal inkább a „kisebbek” kaptak teret. És ez így volt jól. Egészen elképesztő hangulata van, amikor egy gyakorlatilag ismeretlen multikulturális duó, félig németül, félig magyarul dalolva maga elé szegez közel száz embert. Vagy amikor félbolond franciák esténként, menetrendszerűen grandiózus össztáncra ösztökélik a népet, hogy aztán bevonatozva a tömeg közepébe megcsinálják a nap koncertjét. La Fanfare en Petard-ról van szó természetesen. Talán abban is rejlik a varázsa az Utcazenének, hogy mindenki talál olyat, amit szeret, de elképesztően nehéz oda eljutni, mert jó eséllyel találsz valamit, ami visszatart. „Csak még ezt a számot!” és már el is ugrik még egy óra. Végül két tanács jövőre. A várban csövezni egy éjszakát (kettő már sok) jó dolog és akkor is vigyél hangszert, ha semennyire nem tudsz zenélni.

...