2009. szeptember 18., péntek

Örökség

A nyáron még egy olyan poszt megírását terveztem, ami arra kérdezett volna rá, hogy miért tesz úgy Pécs (vezetése?), mintha a városban nem lennének középiskolák és egyetem. A mondat sarkos, árnyalom. Bizonyos döntések meghozatalakor, figyelmen kívül marad a szociálisan érzékeny diákság perspektívája. Az első ilyen eksön az volt, amikor elkezdték sarokba állítani a "téren" pipázó lurkókat. A vicces az, hogy leginkább a sokat ekézett kékeknek volt leginkább tele a puttonya azzal, hogy oda kell menni, mint egy indián telefonközpontosnak, figyelni kellett a füstöt. Viszonylag gyorsan belátta, akinek be kellett, hogy értelmetlen szélmalomharc ez és a "szit" felszabadult. (Az más napra tartozik, hogy a közteresek sem nagyon járnak már ki, így aztán a tér hajnalban úgy néz ki, hogy juj. Szerintem nem nagy feladvány összetakarítani magunk után. De ez talán most nem annyira érdekel itt senkit.)

A második megnyilvánulási formája a fenti jelenségnek, hogy a nagy "sétatéri" pánpécs partikból, egész egyszerűen ki vagyunk felejtve. Persze kortyolhatunk háromszáz forintos bort, különböző táncházakat élvezünk, avagy a frissen készített nemezbabánkkal oldalunkon gesztenyét is kereshetünk. Ezek persze, és itt mellőzök minden iróniát, remek programok. Főleg a második. További élményként egyedül a zúgva, hömpölygő embertömeg, elégtételt adó ingere. Ez a város legalább él, ugye. Ha esetleg, valami csoda folytán fel is lép valami (a beszélt alapsokaság) számára érdekes, egyrész csekély promót kap, ami a kisebb baj, de mindenképp vége kell, hogy legyen fél tízkor, merthogyugyebár a püspök pihentető álma minden felett áll.

Szóval erről még nagyon sokáig lehetne folytatni az egyfős diskurzust. Mik az okai, kik hibáztathatók? Ez a bejegyzés, azonban az Örökség fesztivál kapcsán tapasztalt kellemes meglepetésekről szól. Egy majdnem tökéletes balansszal rendelkező program, általam fontosnak ítélt elemei következnek most.




Természetesen késtem egy napot, mert ugye tegnap volt Kiscsillag. Lelkem ismeretén, azért nem esett csorba, mert figyelembe véve, hogy mennyien voltak gyakorlatilag mindenki tudott róla. Voltak ugyan kisebb allűrök (szám megállítása egy perc után, hogy ugyan már kapjuk szét a kordont), de hát nem minden nap mutathatja meg magát egy zenekar az alapközönségen kívülieknek, de alapvetően teljesen klassz mulatság volt ez. Mondom ezt úgy, hogy a Kiscsillag nem kifejezetten az kőkedvenceim egyike. A lényeg, hogy sokan voltunk (Dóm tér nyolcvan százaléka emberrel fedve), elhangzott, amiknek el kellett. Egyszóval, éljen a nagyipari közösségintegrálás. A mai nap meg semmi agyon izgatót nem tartogatott.

Tizenkilencedikén indul, horribilis összegekért, a Tánc/Film/Mű/Hely nevű, táncos workshop. Eltart pár napig és nem biztos, hogy érdektelen. Horvát nap is ekkor van egyébként, értelemszerűen elmarad a Széchenyi-tér körbetáncizása. Lesz viszont Diákfilmszemle a Kultúrkertben, hattól. Fél nyolctól, a dóm előtt zenél az Atmospheric (HR) és a Singas Project. Vegyünk bort és nézzük meg, ha esik akkor a zeneparkban. Huszadika a német nap. Aki, hozzám hasonlóan agyérgörcsöt kap a sramlitól, az tíztől nézegessen öreg autókat a sziten. Este lesz komolyzene meg blues (utóbbi az árokban, héttől), de talán inkább menjünk haza, mert másnap iskola van, lévén hogy hétfő lesz akkor. A romák következnek ekkor és lesz mindeféle tánc és zene. Séta tér, fél hat. Mindenképpen érdemes megvizitelni. Csakúgy, mint a hétkor, a várárokban kezdődő, Faludy-Villon máshogy névre hallgató programelemet. A furcsa hajú költő, hogyan költötte ár Villon verseit. Talán kicsit izgulhatunk a jóízlésért, de érdekesnek érdekes lesz. 22, autómentes nap. Akit meglátom, hogy személygépkocsiban üdül, annak ráütök a fejére, de csaj ha ismerem persze. Tessék vonattal, avagy siklóernyővel, megközelíteni az "ifjúsághatot". Napközben a Mecsek áruház előtt lehet pécsi dolgokat enni és inni, mert Helyi Termék Fesztivál kerül megrendezésre, melynek neve feldolgozhatatlan. 20 órakor, a Sétán kezd a Sonar, akikkel ott lesz Kárpáti Dódi, meg némi vizu. Előtte fél óra jazz muzsika is lesz, ráhangolásképp. Szerdán Zagar, azután a Szenesben Napra, ami ugyan nem Örökséges program, de rémjó és történetesen ott fogok dolgozni, úgy gyertek minnél többen simogatnia a búrám. Huszonnegyedikén, hajnali kilenctől, a Dominikánus házban előadás sorozat kezdődik Pécs történelméről. E napon kezdődik és tart még további kettőn át a Pécsi filmnapok, az Apollóban. Téma a buddhizmus. Este héttől népiek és urbánusok a Séta téren (Csík, Paso, HS7), az MR2 gondozásában. Fricsi-fröcsi, tinci-tánci. Pénteken nyílik és másnap zár az ANK-ban (már a valahogy sikerül megközelíteni) a Multikulti Művészfesztivál, ahol középiskolások dolgait vételezhetjük szemre. Az istenkúti művházban az Üres tér társulat ad elő, valamit Sziget címmel. Héttől pedig a Sétatéren az Unicum Laude zenebonázik, vagy hát dünnyög ugye. A hétvége első napján Navrang elektronikus világzenéje engem érdekel, nagyon. Meg is nézem nyolctól az árokban. Vasárnap egész nap borfesztivál a Séta téren, aminek biztató a neve.

A fejlődés szerintem érezhető. Szolid, de elismerő taps, amit a hét előre haladtával hangosítunk. Ja és itt egy normális program, mindenkinek, aki szereti.

Nincsenek megjegyzések: