Már egészen a végéhez közelít a megnyitó ünnepség. Természetes, hogy ki kellett hagynom a fantasztikus szigorlat miatt. Emiatt búsulok, és bánatomban, no és persze, hogy ne kelljen tanulnom, leírom mit gondolok.
A programot csak addig kísértem figyelemmel, amíg a két politikus beszélt. A polgármester kezdte, a minszterelnök folytatta. Mindketten egy első blikkre konzerv szöveggel készültek, ami ilyen jellege ellenére is meglehetősen (pécsi) szívhez szólóra sikeredett. Ezt a hatást tetézte, hogy ezek a meglett férfiak, bizony jól láthatóan elérzékenyültek. Itt most nem számolunk, azzal, hogy ez biztos egy politikai fogás volt. Már Páva úr is meglepően sokat pislogott, Gordonnak már a hangja is el-elcsuklott. Azt megelőzendő, hogy azt higgyük, hogy jelen írás az ország honatyáinak, gazdag érzelmi világát hivatott taglalni, gyorsan lezárom ezt bekezdést. Csak még annyit, hogy jó volt ezt a két embert, egy Fideszes és egy MSZP-s figurát, egymástól karnyújtásnyira látni, anélkül, hogy lehányták volna egymást. Továbbá tetszett az is, hogy a miniszterelnököt, csendben és nem a manapság (4 éve) divatos anyázással hallgatta végig a publikum. Persze volt néhány "talpigmagyar", aki elkezdett fütyörészni, de őket a polgármester, nagyon szimpatikusan, ugyanakkor elvárhatóan csendre intette.
Ezután én otthagyni kényszerültem a TV képernyőt, de rövid tanulási periódus után, úgy éreztem, hogy eljött az ideje, hogy lemásszak az utcára és kicsit átmozgassam a tagjaimat. A lépcsőházban lefele menet, jólesően tapasztaltam, hogy a lakások nagy részéből, az általam ott hagyott műsor hangjai szólnak. Ezt csak tetézte, hogy az utcán ugyanezt tapasztaltam. Akkor érzékenyültem el másodszor, negyed óra alatt.
(Most szólalt meg a tűzijáték. Könnyesély #3.)
A lényeg, hogy egy kicsit megnyugodtam, mert minden szkeptikus hang ellenére, bebizonyosodott számomra, hogy a pécsieknek igenis fontos, hogy ők Európa Kulturális Fővárosának a polgárai. Persze nem minden úgy alakult, ahogy az elvárható lett volna, de én azt mondom, értékeljük, azt ami van és ne azon rágódjunk, hogy ami nincs. Probáljuk meg félretenni a megtagadatatlan magyaros keserűségünket és örüljünk.
Ennyi volt a példabeszéd, most pedig mindenki menjen és tanuljon szépen!
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: program. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: program. Összes bejegyzés megjelenítése
2010. január 10., vasárnap
2009. október 12., hétfő
Cinepécs volt
Négy napig akartam a szomszédaink problémáin tipródni, de ez háromra, sőt igazából kettőre csappant. Gyakorlatilag mindent elmondtam a lentebb közölt irományban, csak pár kiegészítést tennék.
1. Nagy tömegben a kelet európai filmek nem fogyaszthatók.
a.) Rád telepszik az érzés, hogy a problémák nagy része túlságosan emberi és könnyedén előjöhetnek a mi életünkben is. Annak ugye viszonylag csekély az esély, hogy nem tudunk mit kezdeni 25 kiló kokainnal, vagy robotok esznek meg minket. Az viszont könnyebben előfordulhat, hogy szerelmünket lelövik valahol a panelek között, vagy a legjobb barátunk öngyilkos lesz.
b.) Ha pedig ezeket a dolgokat javarészt egyfajta hiperrealista stílusban kapod, akkor néha egyenes tiltakozik a szervezeted a befogadása ellen. A durva vágások, zene helyett a zaj használata, hosszan kitartott plánok folyamatosan koptatják ki belőled az érzést, hogy mozit nézel. Ez egy bizonyos szintig klassz, de igenis kellenek snittek, amikor visszarántanak a moziszékbe. A túl intenzív befogadása ezeknek a filmeknek, jelentős hangulatromlást és koncentráció kiesést okozhatnak. Tökéletes balansz egyedül a Szerelem és egyéb bűnökben volt.
2. Fogyasztásuk fontos és jó. Szembesít, elgondolkodtat, jól eső érzést nyújt, hogy (egyelőre) nem veled történik.
3. Fontos még kiemelnem, hogy a fesztiválon megismert elsőfilmes rendezők jó részének, nyilván a megélt őrületek miatt, meglehetősen éles világlátással rendelkeznek, ami néha előny, néha hátrány. (Ld.: Szerelem sé egyéb bűnök vs. Március)
4. Végül a három köszönetnyilvánítás, nélkülük fele ennyire se élveztem volna a Cinepécsen. Köszönöm tehát kettő darab szemnek, akik végig mosolyogtak, egy szájnak és a hozzá tartozó füleknek, akik segítettek a szemnek, nemes feladatában, illetve beszélgettek velem, sokat és jót, valamint egy óriási és csodás hajtömegnek, aki körbetáncolt Budapest Báron, ha lankadt a figyelmem. Bővebben talán még majd.
---
Halfpécses cikk, nemlinkelve, másolva, hogy jó hosszú legyen a poszt.
Engedjétek meg, hogy egy klisével nyissak. Ha ősz, akkor (nekem) moveast. Két éve voltam először, amikor is gyakorlatilag vakon mentem be pár filmre. A mulatság az Urániában zajlott, meglehetősen csekély nézőszám mellett. A három filmből egyet teljesen elfelejtettem, egyre hellyel közzel emlékeszem (Aurora), egy pedig óriási hatással volt rám. Ez volt az Orangelove (ukrán), amit eddig egyszer láttam, akkor és ott és mégis az egyik legnagyobb mozgóképélményem. Azután a mozi után határoztam el, hogy amíg Pécsett maradt a moveast, addig annyi filmet nézek meg a versenyprogramból, amennyit csak lehet.
A bérlet elképesztően/dícséretesen alacsony áron volt elérhető, vettem és végül hat versenyfilmet láttam, álljon itt róluk pár sor. Mindről csak röviden, de mégis. Már jó korán kinéztem a Zift névre hallgató darabot, amit csütörtökön hattól mutattak. Na én hattízkor keltem és beláttam, hogy buktam. Velem ellentétben whistleblower nem volt ilyen rest és írt is ilovepecsre, ha jól tudom. Másnap négyre sikerült magamhoz térnem. Sör és kukorica, hajrá fesztivál. Ebben lelkiállapotban sikerült beülnöm a meglehetősen ígéretes Márciusra (Marz). Osztrák film és arról szól, hogy három tiroli legény szén-monoxidba fojtja bánatát. A film után tárt karokkal néztünk egymásra, hogy akkor ez most mi volt. Én időpazarlásnak vagy hangulatrombolásnak mondanám. A színészek végül is nem voltak rosszak, és a kezdő jelenet rettenetesen erős volt. Ennyi volt, ami jól esett. Emellett viszont túl depresszív volt, a karakterek idegesítőek, a sztori nem tartott sehova és nem volt vége, egyszer csak vége lett a literszámra könnyezős jeleneteknek. Semmi lehetőség bármilyen konklúzió levonására, maximum annyi, hogy ezt a filmet soha többet. Jegyzem meg, nem találtam embert, akinek tetszett volna. 10/2
Hatkor jött a hirtelen minőség váltást a bosnyák Hó (Snow) idézte elő. Kedves tőle, mert még egy olyan film, mint a Március és otthagyom ezt a partit. Vidámnak ezt sem mondanám, de megvolt az a luxus, hogy lehetett követni. Hihetetlen érzés volt, tisztában lenni azzal, hogy mi történik a vásznon. Egy kis faluról szól a történet, amit összesen kábé egy tízen laknak, a többiek életüket vesztették a szomszédokkal való cirkuszolásban. Mindössze kettő hím él itt és mindketten kicsit el vannak szállva, így aztán az önfenntartás az asszonyok feladata lesz. Vadul küzdenek, hogy legyen mit enni, legyen lakás, illetve az egyetlen luxus, napi betevő cigarette is meglegyen. Ezutóbbi egyébként végig ott van, mintegy a civilizáció/civilizálódás toposzaként a film középpontjában. A karakterek kiválóan alkottattak meg és nem is egysíkúak. Jól megírt vívódás ez arról, hogy mi a fontosabb? A rög, amihez köttettünk vagy az élhetőbb élet. Számunkra nehezen felfogható, de talán valamivel könnyebben interpretálható probléma ez, amire a film az én szám ízének kicsit elavult, kicsit amerikai, de szép választ ad. 10/7.5
Nyolc órakor következett a Vakációskönyv, ami megint túl szomorúnak ígérkezett. Kómás apu, rágóárus kisfiú, stb... Aznapra elég volt az óriási emberi tragédiákból, amelyek helyenként fájóan hasonlítanak a mi gondjainkra, úgyhogy idő előtt elköszöntem az egyébként meglehetősen lassú és pangó török filmtől. Volt aki elaludt. Pontozni nem fogom.
Szombaton kettőkor nyílt a napom, a Szerelem és egyéb bűnök c. mozieseménnyel. Film szempontból egyértelműen Szerbia volt ismét a fesztivál csúcspontja számomra. Kiváló dinamikájú tragikomédia volt, bár inkább tragi. Sőt mondhatjuk, hogy igazából nagyon bús és komor film volt ez, köszönhető ez a egyik legsötétebb kontextusnak, amit el tudok képzelni egy szerelmi történetnek. Újbelgrád napjainkban. Szétrohadt betontömeg, ami minden zöldet vagy más egyéb színt nélkülöz. Itt keresztapáskodik Milutin, könyvelője Anica, kedvenc kutyája Stanislav. Utóbbi kettő elgondolkodik, hogy szeretik e egymást annyira, hogy elmenjenek együtt Szerbiából, persze a Don pénzével. Bonus trekk a rivális banda, a bolond anyuka, és a többi elmélyülésünket segítő, egyébként kiváló karakter. A szkript igazából nem sok lehetőséget ad, a feszültség oldására, ami van azonban tökéletesen kihasználásra kerül, így nem akarunk eret vágni a végére. Elpityeredni, azonban jó eséllyel el fogunk és ez így van jól. Ötletem nincs, hogy miért nem kapott díjat. 10/9
Négykor Szilánkok volt, ami három epizódra (Meccs, Fátyol, Délibáb) van szabdalva, melyek egy ideig amolyan Inarritusan éppen csak összefonódgatnak, aztán a végén teljesen egybe futnak. Komplett és okos film ez, pár komoly megbicsaklást kivéve. A történet ismertetését mellőzném, inkább ajánlom a megtekintését a lengyelek aktuális sztárfilmjének. Biztos letölthető vagy mi. Hatásvadászat és az említett bicsaklások miatt kap 7.5/10-et a fesztivál talán legkönnyebb filmje.
A másik Irina hatkor kezdődött és nem tetszett. Ugyanúgy, mint a Márciusnál, senkit nem találtam, aki dicsérte volna. Vontatott, unalmas nyomozás ez, egy talán halott lány után. Az özvegy férj semmi nem lát be, talán a végén valamit, ezért kifejezetten idegesítő a dolog. A helyzeten a karakterek például segíthetnének, de mind egy szálig kilométeres távolságban maradnak a befogadótól. Zene persze nincs, ami szintén mozdíthatna valamit. Szóval nehezen nézhető darab, ami csak kicsit jobb, mint a Március. 10/3
Miután kellően elvették a kedvünket a románok, már csak egy Cseh Tamás emlékestre maradt agyunk és lelkünk. Üdítő volt, Bereményi Géza pedig érdekes, de jobb lett volna, ha senki nem kérdez, csak hagyják beszélni. Ezután futás a jól megérdemelt borért és gyerünk vitázni a filmekről.
2009. szeptember 18., péntek
Örökség
A nyáron még egy olyan poszt megírását terveztem, ami arra kérdezett volna rá, hogy miért tesz úgy Pécs (vezetése?), mintha a városban nem lennének középiskolák és egyetem. A mondat sarkos, árnyalom. Bizonyos döntések meghozatalakor, figyelmen kívül marad a szociálisan érzékeny diákság perspektívája. Az első ilyen eksön az volt, amikor elkezdték sarokba állítani a "téren" pipázó lurkókat. A vicces az, hogy leginkább a sokat ekézett kékeknek volt leginkább tele a puttonya azzal, hogy oda kell menni, mint egy indián telefonközpontosnak, figyelni kellett a füstöt. Viszonylag gyorsan belátta, akinek be kellett, hogy értelmetlen szélmalomharc ez és a "szit" felszabadult. (Az más napra tartozik, hogy a közteresek sem nagyon járnak már ki, így aztán a tér hajnalban úgy néz ki, hogy juj. Szerintem nem nagy feladvány összetakarítani magunk után. De ez talán most nem annyira érdekel itt senkit.)
A második megnyilvánulási formája a fenti jelenségnek, hogy a nagy "sétatéri" pánpécs partikból, egész egyszerűen ki vagyunk felejtve. Persze kortyolhatunk háromszáz forintos bort, különböző táncházakat élvezünk, avagy a frissen készített nemezbabánkkal oldalunkon gesztenyét is kereshetünk. Ezek persze, és itt mellőzök minden iróniát, remek programok. Főleg a második. További élményként egyedül a zúgva, hömpölygő embertömeg, elégtételt adó ingere. Ez a város legalább él, ugye. Ha esetleg, valami csoda folytán fel is lép valami (a beszélt alapsokaság) számára érdekes, egyrész csekély promót kap, ami a kisebb baj, de mindenképp vége kell, hogy legyen fél tízkor, merthogyugyebár a püspök pihentető álma minden felett áll.
Szóval erről még nagyon sokáig lehetne folytatni az egyfős diskurzust. Mik az okai, kik hibáztathatók? Ez a bejegyzés, azonban az Örökség fesztivál kapcsán tapasztalt kellemes meglepetésekről szól. Egy majdnem tökéletes balansszal rendelkező program, általam fontosnak ítélt elemei következnek most.
Természetesen késtem egy napot, mert ugye tegnap volt Kiscsillag. Lelkem ismeretén, azért nem esett csorba, mert figyelembe véve, hogy mennyien voltak gyakorlatilag mindenki tudott róla. Voltak ugyan kisebb allűrök (szám megállítása egy perc után, hogy ugyan már kapjuk szét a kordont), de hát nem minden nap mutathatja meg magát egy zenekar az alapközönségen kívülieknek, de alapvetően teljesen klassz mulatság volt ez. Mondom ezt úgy, hogy a Kiscsillag nem kifejezetten az kőkedvenceim egyike. A lényeg, hogy sokan voltunk (Dóm tér nyolcvan százaléka emberrel fedve), elhangzott, amiknek el kellett. Egyszóval, éljen a nagyipari közösségintegrálás. A mai nap meg semmi agyon izgatót nem tartogatott.
Tizenkilencedikén indul, horribilis összegekért, a Tánc/Film/Mű/Hely nevű, táncos workshop. Eltart pár napig és nem biztos, hogy érdektelen. Horvát nap is ekkor van egyébként, értelemszerűen elmarad a Széchenyi-tér körbetáncizása. Lesz viszont Diákfilmszemle a Kultúrkertben, hattól. Fél nyolctól, a dóm előtt zenél az Atmospheric (HR) és a Singas Project. Vegyünk bort és nézzük meg, ha esik akkor a zeneparkban. Huszadika a német nap. Aki, hozzám hasonlóan agyérgörcsöt kap a sramlitól, az tíztől nézegessen öreg autókat a sziten. Este lesz komolyzene meg blues (utóbbi az árokban, héttől), de talán inkább menjünk haza, mert másnap iskola van, lévén hogy hétfő lesz akkor. A romák következnek ekkor és lesz mindeféle tánc és zene. Séta tér, fél hat. Mindenképpen érdemes megvizitelni. Csakúgy, mint a hétkor, a várárokban kezdődő, Faludy-Villon máshogy névre hallgató programelemet. A furcsa hajú költő, hogyan költötte ár Villon verseit. Talán kicsit izgulhatunk a jóízlésért, de érdekesnek érdekes lesz. 22, autómentes nap. Akit meglátom, hogy személygépkocsiban üdül, annak ráütök a fejére, de csaj ha ismerem persze. Tessék vonattal, avagy siklóernyővel, megközelíteni az "ifjúsághatot". Napközben a Mecsek áruház előtt lehet pécsi dolgokat enni és inni, mert Helyi Termék Fesztivál kerül megrendezésre, melynek neve feldolgozhatatlan. 20 órakor, a Sétán kezd a Sonar, akikkel ott lesz Kárpáti Dódi, meg némi vizu. Előtte fél óra jazz muzsika is lesz, ráhangolásképp. Szerdán Zagar, azután a Szenesben Napra, ami ugyan nem Örökséges program, de rémjó és történetesen ott fogok dolgozni, úgy gyertek minnél többen simogatnia a búrám. Huszonnegyedikén, hajnali kilenctől, a Dominikánus házban előadás sorozat kezdődik Pécs történelméről. E napon kezdődik és tart még további kettőn át a Pécsi filmnapok, az Apollóban. Téma a buddhizmus. Este héttől népiek és urbánusok a Séta téren (Csík, Paso, HS7), az MR2 gondozásában. Fricsi-fröcsi, tinci-tánci. Pénteken nyílik és másnap zár az ANK-ban (már a valahogy sikerül megközelíteni) a Multikulti Művészfesztivál, ahol középiskolások dolgait vételezhetjük szemre. Az istenkúti művházban az Üres tér társulat ad elő, valamit Sziget címmel. Héttől pedig a Sétatéren az Unicum Laude zenebonázik, vagy hát dünnyög ugye. A hétvége első napján Navrang elektronikus világzenéje engem érdekel, nagyon. Meg is nézem nyolctól az árokban. Vasárnap egész nap borfesztivál a Séta téren, aminek biztató a neve.
A fejlődés szerintem érezhető. Szolid, de elismerő taps, amit a hét előre haladtával hangosítunk. Ja és itt egy normális program, mindenkinek, aki szereti.
A második megnyilvánulási formája a fenti jelenségnek, hogy a nagy "sétatéri" pánpécs partikból, egész egyszerűen ki vagyunk felejtve. Persze kortyolhatunk háromszáz forintos bort, különböző táncházakat élvezünk, avagy a frissen készített nemezbabánkkal oldalunkon gesztenyét is kereshetünk. Ezek persze, és itt mellőzök minden iróniát, remek programok. Főleg a második. További élményként egyedül a zúgva, hömpölygő embertömeg, elégtételt adó ingere. Ez a város legalább él, ugye. Ha esetleg, valami csoda folytán fel is lép valami (a beszélt alapsokaság) számára érdekes, egyrész csekély promót kap, ami a kisebb baj, de mindenképp vége kell, hogy legyen fél tízkor, merthogyugyebár a püspök pihentető álma minden felett áll.
Szóval erről még nagyon sokáig lehetne folytatni az egyfős diskurzust. Mik az okai, kik hibáztathatók? Ez a bejegyzés, azonban az Örökség fesztivál kapcsán tapasztalt kellemes meglepetésekről szól. Egy majdnem tökéletes balansszal rendelkező program, általam fontosnak ítélt elemei következnek most.
Természetesen késtem egy napot, mert ugye tegnap volt Kiscsillag. Lelkem ismeretén, azért nem esett csorba, mert figyelembe véve, hogy mennyien voltak gyakorlatilag mindenki tudott róla. Voltak ugyan kisebb allűrök (szám megállítása egy perc után, hogy ugyan már kapjuk szét a kordont), de hát nem minden nap mutathatja meg magát egy zenekar az alapközönségen kívülieknek, de alapvetően teljesen klassz mulatság volt ez. Mondom ezt úgy, hogy a Kiscsillag nem kifejezetten az kőkedvenceim egyike. A lényeg, hogy sokan voltunk (Dóm tér nyolcvan százaléka emberrel fedve), elhangzott, amiknek el kellett. Egyszóval, éljen a nagyipari közösségintegrálás. A mai nap meg semmi agyon izgatót nem tartogatott.
Tizenkilencedikén indul, horribilis összegekért, a Tánc/Film/Mű/Hely nevű, táncos workshop. Eltart pár napig és nem biztos, hogy érdektelen. Horvát nap is ekkor van egyébként, értelemszerűen elmarad a Széchenyi-tér körbetáncizása. Lesz viszont Diákfilmszemle a Kultúrkertben, hattól. Fél nyolctól, a dóm előtt zenél az Atmospheric (HR) és a Singas Project. Vegyünk bort és nézzük meg, ha esik akkor a zeneparkban. Huszadika a német nap. Aki, hozzám hasonlóan agyérgörcsöt kap a sramlitól, az tíztől nézegessen öreg autókat a sziten. Este lesz komolyzene meg blues (utóbbi az árokban, héttől), de talán inkább menjünk haza, mert másnap iskola van, lévén hogy hétfő lesz akkor. A romák következnek ekkor és lesz mindeféle tánc és zene. Séta tér, fél hat. Mindenképpen érdemes megvizitelni. Csakúgy, mint a hétkor, a várárokban kezdődő, Faludy-Villon máshogy névre hallgató programelemet. A furcsa hajú költő, hogyan költötte ár Villon verseit. Talán kicsit izgulhatunk a jóízlésért, de érdekesnek érdekes lesz. 22, autómentes nap. Akit meglátom, hogy személygépkocsiban üdül, annak ráütök a fejére, de csaj ha ismerem persze. Tessék vonattal, avagy siklóernyővel, megközelíteni az "ifjúsághatot". Napközben a Mecsek áruház előtt lehet pécsi dolgokat enni és inni, mert Helyi Termék Fesztivál kerül megrendezésre, melynek neve feldolgozhatatlan. 20 órakor, a Sétán kezd a Sonar, akikkel ott lesz Kárpáti Dódi, meg némi vizu. Előtte fél óra jazz muzsika is lesz, ráhangolásképp. Szerdán Zagar, azután a Szenesben Napra, ami ugyan nem Örökséges program, de rémjó és történetesen ott fogok dolgozni, úgy gyertek minnél többen simogatnia a búrám. Huszonnegyedikén, hajnali kilenctől, a Dominikánus házban előadás sorozat kezdődik Pécs történelméről. E napon kezdődik és tart még további kettőn át a Pécsi filmnapok, az Apollóban. Téma a buddhizmus. Este héttől népiek és urbánusok a Séta téren (Csík, Paso, HS7), az MR2 gondozásában. Fricsi-fröcsi, tinci-tánci. Pénteken nyílik és másnap zár az ANK-ban (már a valahogy sikerül megközelíteni) a Multikulti Művészfesztivál, ahol középiskolások dolgait vételezhetjük szemre. Az istenkúti művházban az Üres tér társulat ad elő, valamit Sziget címmel. Héttől pedig a Sétatéren az Unicum Laude zenebonázik, vagy hát dünnyög ugye. A hétvége első napján Navrang elektronikus világzenéje engem érdekel, nagyon. Meg is nézem nyolctól az árokban. Vasárnap egész nap borfesztivál a Séta téren, aminek biztató a neve.
A fejlődés szerintem érezhető. Szolid, de elismerő taps, amit a hét előre haladtával hangosítunk. Ja és itt egy normális program, mindenkinek, aki szereti.
2009. július 23., csütörtök
Átírva
Feleslegesnek érzem szabadkozni, a pofátlanul nagy, bő egy hónapos szünet miatt. Mondjuk úgy, hogy nem voltak meg a megfelelő körülmények. Úgy technikai, mint mentális, esetleg szabadidő tekintetében.
Kinn dinnyés üvölt. Megvárom.
...
No! Az egyik hír, hogy az Orfűs poszt bizony jó eséllyel elmarad. Tudom ígérgettem, meg minden, de kvázi múzsa nélkül, nincs nagyon értelme. Üres lenne az egész vagy nem tudom. Mindenesetre sajnálom. A posztot is.
Tejes jön. Nem ordít. Helyette kedvesen "bocibocitarkát" játszik. Hihetetlen. Őt nem várom meg. Gépelek inkább.
Engedve a poszt címének, most akkor, jöjjön valami az Utcazenéről. Múzsa itt is csak félig van, de egy percig se volt egészen. Praktikusan ott kezdeném, hogy négy darab napon keresztül látogattuk a Malomvölgy híres-hírhedt fesztiváljának környékét, ami nem az Utcazene. Át is írom a címet. Se érdeklődésünk, se pénzünk nemigen volt, így sporteseményként kibringáztunk. Nem is meséltem még Lórántról, a bicikliről. Lóri egy sárga, kecskebringa, szőrös kormánnyal, ötsebességes vázváltóval, amiből jelenleg csak a két utolsót bírja a lelkem. Vonzó férfiú, annyi szent. Tehát eképpen telt a Rockmaraton idén: Hét körül kivonultunk, amolyan szelíd bringások módjára és bő fröccsöntések közben körbejártuk, a múltból származó férfiakat és hölgyeket. Aztán este gurulás haza. A menetszél vadul tépi a láthatósági mellényt, szárítja verítéket, már majdnem fázunk, rikoltva énekelünk, nem hajtunk és nem fékezünk. A fesztiválból tehát egy dekát nem láttunk, ami a kiszivárgott információknak hitelt adva, valószínűleg nem nagy véráldozat. Leápoltuk viszont a mármár haldokló kapcsolatainkat, nyugodtak lehetünk, hogy a régi emberek megismernek minket és megtudtuk, hogy senki sem terhes. Az osztálytalálkozó jelleg ellenére bizonymondom, jót mulattunk.
Némi pihenő után jöhettek az újjabb/újszerű élmények. No, ne úgy tessék érteni, hogy a Veszprémben beszéltetett emberek, mind fél éven belül ismertettek meg és a rokmaratonon meg csak elaggott kapcsolatok kerültek bőrradírozásra (jóllehet az imént gyakorlatilag ezt írtam le). Mondjuk inkább úgy, teljes mértékben mellőzve az objektivitást, hogy Malomvölgyben üdvözöltem egy régebbi hangulatot. Nem istenhozzádot, hanem viszontlátást mondtam. Nem hamuba sült pogit kaptam (vagy kaptunk) mikor ismét elváltunk, hanem ölelést. Értjük, ugye? Ezzel szemben Veszprémben a viszontlátás öröme kevéssé volt meg, hiszen tavaly csak egy, igaz nagyon rendhagyó, napot töltöttem ott. A hurrá itt javarészt inkább, annak szólt, hogy jelen énje, jobban magáénak érezte a beszélt összejövetelt. Igaz ez egyébként Fishing on Orfűre, valamint egy kicsit mérsékeltebben, de Várpalotára is. Malomvölgyben alapvetően a kritikáé, a bírálásé, a morcosságé a szerep. Az ott lévő emberek, egy-ketten érthető okokból, elégedetlenek. Az egésznek az esszenciája, alapvetően nem pozitív. Nem úgy értem persze, hogy ott és akkor mindenki sírt, verekedett és szomorú volt. Az emberkék nagy része vígan fesztiválozott és mulatott. Ki-ki vérmérséklete szerint. Voltak táncosok, voltak kaszarészegek, voltak beszélgetősök és voltak lányokatmellberugólegények. Az első három mindenhol van és jól van. Az utolsókra felesleges bármit mondani. Majd máskor.
Ezzel szemben meg ott volt az Utcazene (és Orfű), ami mindennek az ellentéte. Talán mesélhetnék az eddigi legklasszabb Quimby koncertről, amin voltam, vagy a napi betevő La Fanfare en Pétard előadásról, akikkel egyébként egy szobában aludtunk. Már amikor tető alatt aludtunk, mert bizony volt itt csövezés (nagy kövér Csével), meg éhezés, meg beszélgetés, meg szupercella, és még sok sok Utca és Zene. Konklúzióként kettő dolgot vonnék le, mert szomjas vagyok és messze a víz. Az első, hogy olyan fesztiválra vágyom, ahol van vattacukor. A második, hogy végre produkáltam ide valamit, ami remélem nem nagyon izzadságszagú, de ha az se mondjátok meg.
(borsi jöhet a létfontosságú kommented, valamint szerkesztó megjegyzésként ide biggyesztem, hogy gyűlölöm a vattacukrot.)
Kinn dinnyés üvölt. Megvárom.
...
No! Az egyik hír, hogy az Orfűs poszt bizony jó eséllyel elmarad. Tudom ígérgettem, meg minden, de kvázi múzsa nélkül, nincs nagyon értelme. Üres lenne az egész vagy nem tudom. Mindenesetre sajnálom. A posztot is.
Tejes jön. Nem ordít. Helyette kedvesen "bocibocitarkát" játszik. Hihetetlen. Őt nem várom meg. Gépelek inkább.
Engedve a poszt címének, most akkor, jöjjön valami az Utcazenéről. Múzsa itt is csak félig van, de egy percig se volt egészen. Praktikusan ott kezdeném, hogy négy darab napon keresztül látogattuk a Malomvölgy híres-hírhedt fesztiváljának környékét, ami nem az Utcazene. Át is írom a címet. Se érdeklődésünk, se pénzünk nemigen volt, így sporteseményként kibringáztunk. Nem is meséltem még Lórántról, a bicikliről. Lóri egy sárga, kecskebringa, szőrös kormánnyal, ötsebességes vázváltóval, amiből jelenleg csak a két utolsót bírja a lelkem. Vonzó férfiú, annyi szent. Tehát eképpen telt a Rockmaraton idén: Hét körül kivonultunk, amolyan szelíd bringások módjára és bő fröccsöntések közben körbejártuk, a múltból származó férfiakat és hölgyeket. Aztán este gurulás haza. A menetszél vadul tépi a láthatósági mellényt, szárítja verítéket, már majdnem fázunk, rikoltva énekelünk, nem hajtunk és nem fékezünk. A fesztiválból tehát egy dekát nem láttunk, ami a kiszivárgott információknak hitelt adva, valószínűleg nem nagy véráldozat. Leápoltuk viszont a mármár haldokló kapcsolatainkat, nyugodtak lehetünk, hogy a régi emberek megismernek minket és megtudtuk, hogy senki sem terhes. Az osztálytalálkozó jelleg ellenére bizonymondom, jót mulattunk.
Némi pihenő után jöhettek az újjabb/újszerű élmények. No, ne úgy tessék érteni, hogy a Veszprémben beszéltetett emberek, mind fél éven belül ismertettek meg és a rokmaratonon meg csak elaggott kapcsolatok kerültek bőrradírozásra (jóllehet az imént gyakorlatilag ezt írtam le). Mondjuk inkább úgy, teljes mértékben mellőzve az objektivitást, hogy Malomvölgyben üdvözöltem egy régebbi hangulatot. Nem istenhozzádot, hanem viszontlátást mondtam. Nem hamuba sült pogit kaptam (vagy kaptunk) mikor ismét elváltunk, hanem ölelést. Értjük, ugye? Ezzel szemben Veszprémben a viszontlátás öröme kevéssé volt meg, hiszen tavaly csak egy, igaz nagyon rendhagyó, napot töltöttem ott. A hurrá itt javarészt inkább, annak szólt, hogy jelen énje, jobban magáénak érezte a beszélt összejövetelt. Igaz ez egyébként Fishing on Orfűre, valamint egy kicsit mérsékeltebben, de Várpalotára is. Malomvölgyben alapvetően a kritikáé, a bírálásé, a morcosságé a szerep. Az ott lévő emberek, egy-ketten érthető okokból, elégedetlenek. Az egésznek az esszenciája, alapvetően nem pozitív. Nem úgy értem persze, hogy ott és akkor mindenki sírt, verekedett és szomorú volt. Az emberkék nagy része vígan fesztiválozott és mulatott. Ki-ki vérmérséklete szerint. Voltak táncosok, voltak kaszarészegek, voltak beszélgetősök és voltak lányokatmellberugólegények. Az első három mindenhol van és jól van. Az utolsókra felesleges bármit mondani. Majd máskor.
Ezzel szemben meg ott volt az Utcazene (és Orfű), ami mindennek az ellentéte. Talán mesélhetnék az eddigi legklasszabb Quimby koncertről, amin voltam, vagy a napi betevő La Fanfare en Pétard előadásról, akikkel egyébként egy szobában aludtunk. Már amikor tető alatt aludtunk, mert bizony volt itt csövezés (nagy kövér Csével), meg éhezés, meg beszélgetés, meg szupercella, és még sok sok Utca és Zene. Konklúzióként kettő dolgot vonnék le, mert szomjas vagyok és messze a víz. Az első, hogy olyan fesztiválra vágyom, ahol van vattacukor. A második, hogy végre produkáltam ide valamit, ami remélem nem nagyon izzadságszagú, de ha az se mondjátok meg.
(borsi jöhet a létfontosságú kommented, valamint szerkesztó megjegyzésként ide biggyesztem, hogy gyűlölöm a vattacukrot.)
2009. június 29., hétfő
Tábor és kínálás
Véget ért a PREP-tábor, azaz Pécsi Bölcsész Nyári tábor. Az első. Azt hogy a rövidítés mit jelent, nem tudom. Tapasztalat volt bőven, de elmesélem, hogy miről volt itt szó.
Marketing a kulcsszó. A történet ugyanis arról szól, hogy a btk marketing osztálya kitalálta, hogy miért kezdjük el promotálni csodás (irónia nélkül) karunkat, minnél korábban. Így adódott, hogy jelen program célközönségét a harmadikos, gimnazista nebulók adták. Szóltak előre, hogy körülbelül, egy seniorra jut kettő fiatal. Nos én ezt poénra vettem, pedig valóban így esett. Tizenkettő embert érdekelt a dolog. No ne tessék azt gondolni, hogy ennyire érdektelen volt, csupán arról van szó, hogy irreálisan későn hirdették meg. Mit volt mit tenni, vártuk a zsengéket, mosolyogva barátságosan. Mindez ugye kedden volt. Szépen lassan be is futott mindenki, fel a jakabba, le a suliba és máris kezdődnek az előadások. No nem akarok itt részletes program elemzésbe kezdeni, aki szeretné annak persze szóban igen. Ami fontos, az egy dilemma volt/van. Történt ugyanis, hogy a táborlakóknak bármennyi közösségintegráló ivászatot tervezhettünk, mindig csak mi (nagyok) buliztunk. Eleve kevesen vettek részt az esti programokon. Nem tudtuk eldönteni, hogy a résztvevők voltak ennyire antiszociálisak és nemivósak (hatalmas tisztelet persze a csekély számú kivételnek). A másik lehetőség, hogy mi (ismét a nagyok), egyfajta doomed generation-nek vagyunk/voltunk a tagjai, aki harmadikban már gazdagon csúsztatták a finomságot a pocakba. Sőt. Volt, aki ekkor már pihent is egyet.
Szóval nem tudtunk végül levonni, ezzel kapcsolatban értelmes végkövetkeztetést. Az viszont biztos, hogy temérdek hibája ellenére, jól sikerült a dolog. De hát az első volt, kevesen is voltak. Tanultunk belőle. És én spec jól is éreztem magamat. Esték a jakabban, aprószínház, sok jó gondolattal, finom kaják...
...
Egész más. Lesz idén is ICWIP, ami tavaly is klassz volt, de idén igazán-igazán odanyes. Szóval mindjárt leírom a programot, annak aki nem látta volna. Meg rakok ide linket, mert színesek lesznek tőle a szavak. Mégsem írom le a programot, a honlapon fenn van. Én meg lusta vagyok. Lesz minden jóság. Neo, Brains, Irire maffia, Vad fruttik, Besh'o'drom, Les Touffes Krétiennes.
És akkor már a következő tényleg az Orfű poszt.
2009. június 28., vasárnap
PAFE 2009 #2
Belátom picit elmértem a legutóbbi poszt méretét. Ezzel fel is mentettem magam amiért ilyen pofátlanul redukáltan adom elő a PAFE maradékát. Hangulatot talán ez is visszaadja, legalábbis nem kevésbé, mint az előző lószerető monstrum. Tehát pénteknél hagytam ugye abba. Ott amikor megtaláltam. A fröccspultot.
Innen gyakorlatilag a nagyobb meglepetések eltűntek. Illetve dehogy, volt még egy emlékezetes fürdésem. Rém koszosnak éreztem magam és gondoltam, hogy akkor én most letusolok. Kiváló ötlet volt, mindezt dél körül megcsinálni, amikor köztudottan, még a legjobb fesztiválokon sincs melegvíz. Ez alapból nem gond, csak itt ugye 10 fok volt. Kivárva tehát a tekintélyes sort elfoglaltam egy jóképű tálcát. Az első meglepetés, ha hívhatom így, akkor ért, amikor realizáltam, hogy bizony bő 10 centis jeges víz áll csábos bokáim körül. Bónuszként benne úszott egy két ág, egy jó félkiló sár, meg valami amiről sosem tudom meg és igazából nem is akarom, hogy mi. Node nem csüggedtem és megengedtem a tisztítófolyadékot. Néma kiáltásba merevedett arccal tűrtem, ahogy gyakorlatilag hibernálja a pocakom. Miután a legnagyobb bőrfelületem megszokta a dolgot, gondoltam nagy baj nem lehet, ugyanis a nyomás aggasztóan csökkenni kezdett, mígnem odáig jutottunk, hogy simogatnom kellett magam a hideg fémrózsával, hogy a tisztaság emlékét magaménak tudjam. Amikor kimentem melegem volt…
Este eljött az első „Táncolj az életedért” programelem, melynek lényege, hogy a közelgő hipotermia ellen mozgással szállunk szembe. Ennek kellemes eredménye, hogy kicsi a sor fröccsért és jó sokan vannak a muzsikusokkal szemben. Ez azonban hátulütő is, hiszen köztudott, hogy a buta, „antikoncertélmény” emberek száma egyenes arányban nő a tömeggel. Ennek ékes példája volt a Quimby, illetve Ska-pécs koncert. Utóbbin erős a gyanúm/többünk gyanúja, hogy valaki bekakilt az első sorban. Színpad pont gyomormagasságban, semmi kordon, záróizom nem figyel egy másodpercre, hopp… Előbbin meg egész egyszerűen senki nem fért, ezért mindenki a másiknak feszült, ezzel kellemetlen érzést okozva őneki, mire amaz vendettához folyamodva jól megböki. És ezzel oda is koncertélmény, legalábbis pár percig. Node erről később még lesz egy kevés szó. Amikor kicsiny kompánián elpihent én még ott maradtam PASO-n, mivel PEN-en csúnyán kihagytam őket. Egyedül voltam, hideg volt, mégis rettenetesen élveztem. Az ugrabugra itt sem maradt el, így nem túlzás kijelen Igazából nem értem, hogy annak a napnak a végén, hogy volt meg minden bokám.
A szombati nap egyik nagy tanulsága volt, hogy a Kaukázust csak nappal lenne szabad játszatni. A délutáni nap bizony, csudajól áll nekik. Bár két héttel később, Orfűn sem volt szomorú az éjjeli koncert. Ezen a koncerten tűnt fel egyébként a Pannónia fesztivál kivetítőbetyárja, egy kék fáni. Minden koncerten jelen volt és gazdája folyamatosan meg tudta oldani, hogy a képernyő alján táncoljon a jószág, kellemetlen perceket okozva ezzel a kamerakezelőnek és a kevéssé érdekes zenekaroknak. Nem sokkal később indult Hobo, ami egyértelműen a fesztivál egyik koncertje volt számomra. Persze lehet mondani, hogy öreges volt, meg hosszú, de aki ott volt és szereti Hobót az széles és sokára kopó vigyorral hagyta ott a táncteret. Egy picit több Földesnek, talán még jobban örültem volna, de ez tripla zárójelben. Eztán át egy kisebb színre, ahol a Vad Fruttik nyitottak lassan. Otthon voltak, sokan voltak és a nem túl mély, de végtelenül élvezhető zenére bizony szétugrálta a tömeg a flasztert, aminek nemsokára komoly jelentősége lesz. Annyira nem komoly. A fesztivál másik top koncertje volt egyébként. A 30Y zenekar produkcióját, én (sokan nem) élveztem, bár élek a gyanúperrel, hogy ebben oroszlánrésze volt a fény elnevezésű italnak, amit Bruce Willis (a pultos) volt olyan részeg és ingyen osztogatott. Körbetáncoltam mindent és mindenkit. Ugrálva, futkározva, bohókásan érkeztem meg Irie maffiára, ahol picit fáradtan, de még mindig komoly erőbedobással roptam.
Végül jött a vasárnap, amikor is már kicsit tényleg belepunnyadtunk a hidegbe és nem volt meg a spiritusz jó ideig. Aztán mindenki összefutott pipáztunk egyet, elfogyasztottuk a maradékokat és nekiestünk a Prosectura orkesztrának. Meglepetés itt egy adódott, amikor is elvágódtam, egy a korábban említett deszkában. Bár ez kinek meglepetés nem tudom. Péterfy Borit 5 percig bírtam, pedig tényleg kíváncsi voltam rá, de nem volt megfelelő az idő és a hely kapcsoltunk elmélyítésére. A zárás nekem a Quimby volt, akik minden alantas taszigálás, eső és kiszámíthatósága ellenére, a harmadik top koncit adták. Ismét.
Nyilván rengeteg minden kimaradt, ami tovább árnyalná, milyen is volt ez a mulatság, de talán ez is egy élvezhető metszet volt. Kiváló fesztivál volt annyiszent.
[Ez is majomhosszú lesz. Aki végigolvasta és szereti a macskaállatot, kedveskedek egy linkkel, amit tegnap ajánlottak figyelmembe. Aki puszit küldene neki adja át nekem és továbbítom. Hímek sört. Na most már tényleg kuss legyen Göbl.]
Ja és FOO post jön ám.
Innen gyakorlatilag a nagyobb meglepetések eltűntek. Illetve dehogy, volt még egy emlékezetes fürdésem. Rém koszosnak éreztem magam és gondoltam, hogy akkor én most letusolok. Kiváló ötlet volt, mindezt dél körül megcsinálni, amikor köztudottan, még a legjobb fesztiválokon sincs melegvíz. Ez alapból nem gond, csak itt ugye 10 fok volt. Kivárva tehát a tekintélyes sort elfoglaltam egy jóképű tálcát. Az első meglepetés, ha hívhatom így, akkor ért, amikor realizáltam, hogy bizony bő 10 centis jeges víz áll csábos bokáim körül. Bónuszként benne úszott egy két ág, egy jó félkiló sár, meg valami amiről sosem tudom meg és igazából nem is akarom, hogy mi. Node nem csüggedtem és megengedtem a tisztítófolyadékot. Néma kiáltásba merevedett arccal tűrtem, ahogy gyakorlatilag hibernálja a pocakom. Miután a legnagyobb bőrfelületem megszokta a dolgot, gondoltam nagy baj nem lehet, ugyanis a nyomás aggasztóan csökkenni kezdett, mígnem odáig jutottunk, hogy simogatnom kellett magam a hideg fémrózsával, hogy a tisztaság emlékét magaménak tudjam. Amikor kimentem melegem volt…
Este eljött az első „Táncolj az életedért” programelem, melynek lényege, hogy a közelgő hipotermia ellen mozgással szállunk szembe. Ennek kellemes eredménye, hogy kicsi a sor fröccsért és jó sokan vannak a muzsikusokkal szemben. Ez azonban hátulütő is, hiszen köztudott, hogy a buta, „antikoncertélmény” emberek száma egyenes arányban nő a tömeggel. Ennek ékes példája volt a Quimby, illetve Ska-pécs koncert. Utóbbin erős a gyanúm/többünk gyanúja, hogy valaki bekakilt az első sorban. Színpad pont gyomormagasságban, semmi kordon, záróizom nem figyel egy másodpercre, hopp… Előbbin meg egész egyszerűen senki nem fért, ezért mindenki a másiknak feszült, ezzel kellemetlen érzést okozva őneki, mire amaz vendettához folyamodva jól megböki. És ezzel oda is koncertélmény, legalábbis pár percig. Node erről később még lesz egy kevés szó. Amikor kicsiny kompánián elpihent én még ott maradtam PASO-n, mivel PEN-en csúnyán kihagytam őket. Egyedül voltam, hideg volt, mégis rettenetesen élveztem. Az ugrabugra itt sem maradt el, így nem túlzás kijelen Igazából nem értem, hogy annak a napnak a végén, hogy volt meg minden bokám.
A szombati nap egyik nagy tanulsága volt, hogy a Kaukázust csak nappal lenne szabad játszatni. A délutáni nap bizony, csudajól áll nekik. Bár két héttel később, Orfűn sem volt szomorú az éjjeli koncert. Ezen a koncerten tűnt fel egyébként a Pannónia fesztivál kivetítőbetyárja, egy kék fáni. Minden koncerten jelen volt és gazdája folyamatosan meg tudta oldani, hogy a képernyő alján táncoljon a jószág, kellemetlen perceket okozva ezzel a kamerakezelőnek és a kevéssé érdekes zenekaroknak. Nem sokkal később indult Hobo, ami egyértelműen a fesztivál egyik koncertje volt számomra. Persze lehet mondani, hogy öreges volt, meg hosszú, de aki ott volt és szereti Hobót az széles és sokára kopó vigyorral hagyta ott a táncteret. Egy picit több Földesnek, talán még jobban örültem volna, de ez tripla zárójelben. Eztán át egy kisebb színre, ahol a Vad Fruttik nyitottak lassan. Otthon voltak, sokan voltak és a nem túl mély, de végtelenül élvezhető zenére bizony szétugrálta a tömeg a flasztert, aminek nemsokára komoly jelentősége lesz. Annyira nem komoly. A fesztivál másik top koncertje volt egyébként. A 30Y zenekar produkcióját, én (sokan nem) élveztem, bár élek a gyanúperrel, hogy ebben oroszlánrésze volt a fény elnevezésű italnak, amit Bruce Willis (a pultos) volt olyan részeg és ingyen osztogatott. Körbetáncoltam mindent és mindenkit. Ugrálva, futkározva, bohókásan érkeztem meg Irie maffiára, ahol picit fáradtan, de még mindig komoly erőbedobással roptam.
Végül jött a vasárnap, amikor is már kicsit tényleg belepunnyadtunk a hidegbe és nem volt meg a spiritusz jó ideig. Aztán mindenki összefutott pipáztunk egyet, elfogyasztottuk a maradékokat és nekiestünk a Prosectura orkesztrának. Meglepetés itt egy adódott, amikor is elvágódtam, egy a korábban említett deszkában. Bár ez kinek meglepetés nem tudom. Péterfy Borit 5 percig bírtam, pedig tényleg kíváncsi voltam rá, de nem volt megfelelő az idő és a hely kapcsoltunk elmélyítésére. A zárás nekem a Quimby volt, akik minden alantas taszigálás, eső és kiszámíthatósága ellenére, a harmadik top koncit adták. Ismét.
Nyilván rengeteg minden kimaradt, ami tovább árnyalná, milyen is volt ez a mulatság, de talán ez is egy élvezhető metszet volt. Kiváló fesztivál volt annyiszent.
[Ez is majomhosszú lesz. Aki végigolvasta és szereti a macskaállatot, kedveskedek egy linkkel, amit tegnap ajánlottak figyelmembe. Aki puszit küldene neki adja át nekem és továbbítom. Hímek sört. Na most már tényleg kuss legyen Göbl.]
Ja és FOO post jön ám.
2009. június 9., kedd
PAFE 2009 #1
[Már több, mint egy hete itthon vagyok, úgyhogy kiteszem az első felét, mert nagyon hosszú és unalmas lenne, ha egyben raknám ki. Így csak unalmas.]
Csütörtök:
Az indulás napján (ami csütörtök ugye) egész délelőtt radarokat kémleltem és fújtam kelet felé a viharfelhőket. Legalább egy napig ne essen Várpalotán. Aztán délben hejhólecgó, elindultunk. Négyen, egy jól szituált swifttel. Vera, Andi, Tomi, Én, csakhogy tudja aki akarja. Észak felé haladva ígéretesen csökkent a felhőzet és emelkedett a hő. Kurvákat számoltunk, Szimurt hallgattunk és nem tévedtünk el.
Várpalotán első utunk természetesen a Tesco elnevezésű aranybányába vezetett. Fejlesztettünk az étel és ital készleten és robogtunk vissza a város határába. Már befele menet ii felfigyeltünk egy, a molkút körül tobzódó, tömegre. Azt a területet véltük a bejáratnak, oda tartottunk hát. A feltevésünk helyes volt. Amikor odaértünk már kb. 1000-en hesszeltek a füvön és nem csináltak semmit. De miért nem? Az időközben meglelt Gábrisunk adta meg a váaszt, miszerint karszalagot csak fél háromtól lehetett kapni. Ha ez nem elég, várt ránk még egy sor, ami azonban valóban embertpróbáló volt. Merthogy az átkutatáshoz egy külön sorba kellett állni ahol, nem hazudok, négy szecska kutatta át a holmidat. Könyörgöm, akkor már kb. kétezren álltak sorba. Egy jó óra múlva sikerült knyitni a másik kaput. Kézfogás. Ezután pedig volt szerencsém a legnagyobb butasághoz, amit biztonságiőröktől láttam és ez bizony nagy szó. Felvázolom mi volt a helyzet. Minden lehetséges helyen tudtunkra adta a fesztivál vezetősége, hogy a buli olcsó, ezért nem lehet bevinni semmi élelmiszert, cigiből csak egy dobozzal, meg semmilyen fegyvert. Ez így még rendben is lenne. Csakhogy a motozás meglehetősen suta volt, nyilván nem akartak torlódást, jogos. De amit mégis megtaláltak, vagy netán önként bemutattak, azt elvették és ahelyett, hogy félrerakták volna, vagy egybegyűjtötték volna (jótékonyság, teszemazt), mindent kidobtak egy kukába. Válogatás nélkül. Egész egyszerűen nem tudtam mire vélni, így aztán megkérdeztem. Na ezután kiderült, hogy az én kurva világomat, hogy ilyen értetlen vagyok. Köszönöm. Szóval innen üzenem az őszhajúnénibiztonságiőrnek, hogy buta.
Mindeközben a korábban bejutott pajtások felverték a sátrat. Kialakítva egy később kiválóan funkcionáló közösségi teret. A hőmérséklet, ami mindvégig fontos tényező volt, hősiesen tartotta magát húsz fok fölött, igaz már csak egy hajszállal. Végre bent voltunk, irány ki a kocsiba, hiszen ott szesz és az eleség. Elfogyott az első hideg lencsekonzerv és az első Lena névre hallgató finomság. Kis gyomrunkat rendberakva bevonultunk és eljött az első pipa ideje, mintegy győzelmi torként a sikeres megérkezésünknek, amire már Ádám és Bence is megérkezett. Időközben lezajlott a Ghymes és a Nyers, úgyhogy itt volt az ideje megmozdulni és elzarándokolni Kispál és a Borz zenekar előadására. Nem abszolút favoritom a Kispál, de ezt a koncertet nagyon élveztem. Félelmetes hangulata volt, ahogy a sok, még friss, fesztivélpajti rettenetesen ugrál és a közben az autók meg mennek a tenger felé. Mindez naplementében, rózsaszínű ég alatt. Gyakorlatilag ez az egy óra summázta a nyarat. Legalábbis a nyárnak a végtelenül Balaton-esszenciájú részét. Egyébként akinek van kontroll-csoportja, Kispál koncit illetően, azt mondta, hogy nem volt egy jó buli, mert Bandi nagyon részeg volt, vagy mi. Nekem ezt sikerült figyelmen kívűl hagynom. Meg egyébkét is, amíg valaki nem megy el Paksi "márhívó" Endréig, azzal semmi gond nincs. Szerintem.
Akkor most ragadnám meg az alkalmat, hogy bemutassam Önöknek, hogy is nézett ki a fesztivál fő része. Mert azt elfelejtettem. Igaz én is csak ekkor vettem szemügyre. Ugye volt a zegzugos sátortábor. Meg volt egy nagy szabad tér. A szabad téren körbe- körbe étel és ital standok álltak. Egyik sarkában Borsodi Malátabár sátor. Másikban Jager (hol van pöttyös á?), amihez bután közel állt a nagyszínpad, de nem baj, amott úgysem volt semmi érdekes. Csak egyvalami, amit majd elmesélek. Kis ösvényen, a kedves fesztiválozó, pedig eljuthatott a wan2 sátorig, ami nagy volt és fedett, valamint ott is volt eleség. Igazából ebből, annyi a lényeg, hogy sok volt a finomság és nagyon szép bazi volt tér. Sokan el tudtak férni, majd elmondom mennyien.
Következett az eső és a Tankcsapda. Gondoltam belenézek. Na persze csak úgy öregesen a Jager-sátorból, esőtől védve. És bizonymondom, jól esett. Nézzetek le elvtársak, de egy szuper volt újra egy kicsit elsős gimnazistának lenni. Egy kicsit újra Beatles-frizum lett, újra szűz voltam, újra csak a fizika dolgozat tűnt a legrosszabbnak, ami történhet. A lényeg, hogy megdöbbentően kellemes volt. Az meg inkább furcsa, hogy még mindig kívülről tudtam (és ezáltal üvöltöttem is persze) a szövegeket. Így utólag érdekelne, hogy mégis mennyit hallgathattam én ezt a muzsikát, hogy könnyed négy év távlatából is emlékszem rá. Lukács apó után jött a visszavonulás, kellemes 5 fokos sátorba. A lehűlés ugyanis elkezdődött.
Péntek:
Másnap reggel bizony, megtapasztaltuk a fesztivál második nagy hiányosságát. Történt ugyanis, hogy Vera gyomorgyengeségre ébredt. Iszkiri hát az elsősegélysátorba vagy mentőautóba. Nem volt. Egy darab mentőautót találtunk, ami éppen ott volt, mert kihívták. Szóval ez nem kényelmi hiányosság volt, hanem kifejezetten veszélyes. Node természetesen túltettük magunkat a nagy ijedségen, elmentünk hát felfedezni, az egyetlen ismeretlen terepet, a wan2 színpadot. Útközben megtaláltam, amit eddig akaratlanul is kerestem. Bizony egy fröccsös strandot. Egy olyan pultot, ahol kizárólag fröccsitalt mértek, de azoknak minden lehetséges változatát. Mondjátok, mi a mennyország, ha ez nem? Ráadásul borból és nem drágán. Megreggeliztem tehát, a fenti helyen és visszazarándokoltunk a sátortáborba. Pipa, közben kitaláljuk, hogy mit csinálunk ilyet rohadt hidegben, akkorra már beállt a végig fennmaradó 12 fokos hőség. A Tesco ismét biztos volt. Utána egy könnyed szundidélután, hogy frissek és üdék legyünk, mint a harmat. Itt kapott helyet egyébiránt az akvárium elnevezésű program is. Eltelt a Rómeó vérzik és az Edda is. Előbbi semmi különösebb élménnyel nem szolgált, igaz nem is voltunk ott, csak távolról hallottuk, de az feltűnt, hogy az énekhang a tegnapi Lászlóra nagyon hasonlított. Aztán ennyi. Jött a Pataki Attila, akinél jobban kevés embert nézek le ebben az országban, pedig van választási lehetőség. Igazából, nem tudom eldönteni, hogy részeg volt vagy ennyire primitív, de ismét nem volt fogyasztható, amit művelt. Sajnos időközben a Testiegyenlegről lemaradtunk. Kilenckor megnéztük KAP-ot, aki teljesen szórakoztató élőben is, igaz lehet, hogy bármin nevettünk akkor már. Tudniillik, ugye untuk az Eddát így aztán elmentünk a sátorba, ahol ismét megcsókoltuk Lénát asszonyt és Fröccs urat.
[Folyt. köv.]
2009. május 17., vasárnap
123
Elhanyagoltam ezt a helyet itt. Nem tehetek róla. Egészen sajnálom. És tulajdonképpen nincs is kedvem most talán ideírni. Az biztos, hogy leírom, hogy mennyire jó volt a plan9 elnevezésű fesztivál szombatja. Őszintén szólva nem gondoltam volna, hogy a Tv-torony ilyen kellemesen alkalmas egy feszt lebonyolítására. Ugye kettő szintet különböztetünk a második kedvenc pécsi épületemben. Aki nem tudja mi az első, az legyen szíves találgatni, aki rosszra gondol, annak nem adok ajándékot. No ennek volt így értelme? Szóval két szint. Presszó, kilátó. Az első zárt, a második nyitott. Az első adott helyet, a különböző előadásoknak (egy részüknek), valamint ott volt az egyik vetítő. Kitérő: ha a Tv-tornyot, mint helyet kéne vizsgálnom,a feszt nélkül, akkor egy darab kihasználatlan lehetőségnek gondolnám. Bizony a pult gyengus és drága. A dizájn, amit ki lehetett szűrni a sci-fi skin alól, fosi. Szóval vagy még egy kis retró feeling, vagy állandó babzsákok. Apropó babzsákok, a plan9 tele volt szórva effélékkel és bizony elvtársak, kevés dolog eshetett volna jobban az jelen időszakban, mint babzsákon elnyúlva, sörrel, a horizontot bámulni. Na akkor vissza a szintekhez. A második szinten a szabad téren a fenti dolgokat lehetett csinálni, éjszaka dögös világítással. A zárt félkör (ami nem tudom, hogy a feszt miatt, vagy úgy általában volt lezárva), pedig egy újabb vetítőnek, illetve este a koncerteknek biztosított látványos helyet. A filmekről annyit, hogy majdnem sikerült végignézni a Plan nine from outer space-t, de véleményem szerint ez lehetetlen. A zene pedig nem teljesen az enyém, de tisztes távolból kellemes volt. Szóval nem is a programok miatt volt kiváló program, mert úgy általában a sci-fi nem lelkesít annyira, hanem a megvalósítás, az egyéniség (tubusos kaja, űrhajós dizájn), meg nem tudom. Szóval rendhagyó élmény volt az biztos.
Egy másik, szomorú téma pedig a Kertvároshoz kapcsolódik. Nem tudom ki mennyire van tisztában az ekf projekt, köztérrekonstrukciós részével. Ez lényegében azt jelenti, hogy bizonyos közterek bedarálnak és egy új külsővel újrateremtik őket. Ez történik a Krisztina téren is például. És ez történik a nevelési körül. Egész pontosan a régi buszpályaudvar helyén, a koli mögötti szökőkutnál és az Agórán. Bizony szétszedik a kis, pécsi oktogont, ahová a lusta délpécsi legények járhattak teljes illegalitásban iszogatni. A teret amivel minden környékbeli betyárnak van legalább egy története. Sirassuk meg, de közben gondoljunk arra, hogy az új terek talán egy kis SZIT-ként fognak üzemelni. Pénteken méltó módon vettünk búcsút.
Három. [Angyalok és démonok kritika halpécsről. Enyim.]
Egy másik, szomorú téma pedig a Kertvároshoz kapcsolódik. Nem tudom ki mennyire van tisztában az ekf projekt, köztérrekonstrukciós részével. Ez lényegében azt jelenti, hogy bizonyos közterek bedarálnak és egy új külsővel újrateremtik őket. Ez történik a Krisztina téren is például. És ez történik a nevelési körül. Egész pontosan a régi buszpályaudvar helyén, a koli mögötti szökőkutnál és az Agórán. Bizony szétszedik a kis, pécsi oktogont, ahová a lusta délpécsi legények járhattak teljes illegalitásban iszogatni. A teret amivel minden környékbeli betyárnak van legalább egy története. Sirassuk meg, de közben gondoljunk arra, hogy az új terek talán egy kis SZIT-ként fognak üzemelni. Pénteken méltó módon vettünk búcsút.
Három. [Angyalok és démonok kritika halpécsről. Enyim.]
2009. május 1., péntek
Egészségünkre
Nos végre esett egy olyan emberes eső. Nemtom ki hogy van velem de engem ez végtelenül boldoggá tesz. Szóval nem csináltam semmi más, mint felhúztam a sokak által ismert és egyúttal megvetett, "mamámkötötte" kék zoknit és egy cukormentes kólával kísért, konzervlencse halmot magammal hordva leültem. Itt azért van egy pont, hogy ne legyen nagyon hosszú a mondat. Akkor most ezt lepotyizzuk és folytatjuk, jó? Nos, tehát odatoltam a fotelem az ablakhoz, beraktam mindenféle csilles, zenes zenét és szagolgattam, nézegettem az esőt. De tényleg egyfajta ritka csemegeként tekintettem rá, amit nem szívesen esz meg az ember. Jelen esetben a fogyás sajnos nem tőlem függött, hanem attól, hogy az északi szél betyár módon odább toloncolta barátomat. Zsivány. Az eső tehát elment, lassan a nap is kisüt, de még mindig érezhető, az ilyenkor imádnivaló aranyos-zöld színvilág. Nah akkor mi is az amit mesélni kéne.
Talán PEN. Aki ott volt, annak egészségére, aki nem volt ott, az butus. Én még fél lábbal is remekül éreztem magam, nem is tudom milyen lehetett ugrálással. Három darab kiemelendő koncertet érzek én. Meg kell jegyeznem, hogy ez a három koncert az, amit száz százalékig be tudtam fogadni, mert volt, amit végig se tudtam állni, de ha végig is álltam akkor már annyira fájt a lábam, hogy kimentem. (hogyis?mindegy!)
Az első a Bauchklang volt. A történet itt arról szól, hogy adva van öt darab csupán a szájával vitézkedő versenyző, akik a fenti szerv segítségévél kiválóan utánozzák/inkább csinálják a zenét. Nem igazán érdemes megkeresni őket mondjuk énhelyen, mert otthon hallgatva csúnyán ledegradálódik a muzsikájuk értéke. E napon láttam még( a teljesség igénye nélkül): Gumizsuzsik (nem volt érdekes, számomra), Belga (nagyon rövid idejig tudtam csak bent lenni), Irie Maffia (úgyszintén, de ezt jobban sajnáltam, mint a Belgát, azért kettőt hármat örültem), Stereobazaar (videosupportos izgalom, tetszett nagyon), Csík (sokan voltak), Napra (remek folkos madness, bolond gitárossal [youtubon nézzétek meg]).
Csütörtökön teljesen szétszaródott a lábam, így aztán eléggé tompa is voltam. Ebből következik, hogy a PASO miatt, csak sajnálkozok és nem élménybeszámolok. A Kiscsillagot sokáig hallgattam, de élvezni sajnos azt se nagyon tudtam. Az enapi további koncertélmények, annyira csekélyek, hogy nem is érdemes. Ígyaztán a második jóság, harmadik napon következett be. A menet Szigor Igorral indult. Szeretjük. Utána Disciplin a Kitschme jött, amit leginkább punknak lehetne hívni, de a szerb brigád ennél, azért furcsább volt. Kettő hangszer volt összesen, basszus és dob. Meg egy férfi és egy női vokál. A zene ennek ellenére mégsem egy minimalista darab volt. Érdekes volt mindenesetre. Ugrás át nagyszínpadra, a 30y kellemes koncertet ad nekünk. Utána Transglobal Underground, akik a második top3-as koncertet produkálták. Tényleg zseniális volt nekem nagyon tetszett és az "őrült néger" sem zavart a kiabálásával. Tökéletes mulatság volt. Plusz ott volt ugye az énekes/keverős néni, akibe amelyik férfiember nem lett szerelmes legalább háromszor a koncert alatt, az háttal állt, vagy inkább nemis volt ott. Tessék őket hallgatni, letölteni myspacezni! Tükezooról lemaradtam, kár.
A harmadik nyertes (esetemben) nyilvánvalóan a Quimby volt, annak ellenére, hogy az IH-s koncert messze jobb volt. Ez az egész kicsit nagyon "rutinból eljövünk és koncertet csinálunk" szagú volt. Nem mondom, hogy nem szórakoztam kiválóan. Mert így volt. Remek volt, hogy az új számokból csak egy angolt játszottak és az is csak a Dódi féle üvöltés volt, ami koncerten meglepően jól esik. Az Ajjajjaj is remekül debütált természetesen. Utánuk a Psycho Mutants jött. Az első sexy balkan voodoobilly koncertem volt, de nem csalódtam. Yellow Spots beteg volt, a Wombalombakéhé meg nem egy La Fanfare...
Muszáj megjegyeznem, hogy a koncerten csak egy bizonyos százalékát tették ki a fesztnek és egy csomó dolog van, amiről itt nem érdemes beszámolni, de ezt megjegyezni is felesleges volt, mert aki ott volt az jóeséllyel szintén beszélgetett lángostól teli szájjal, talán csinált tetrapak-pénztárcát, bambult furán a Periszkóp-színpad videóinstalljaira, meg nemtudom... Külön köszönet Lénának, aki végig segített tompítani a lábam fájdalmát.
Képek nightinfón (a sapkámon kosz eltávolíthatatlan és igen, féltem a vakutól).
Jövőre ugyanez és reméljük ugyanott, mert a Bőrgyár bizony mesés helyszínnek bizonyult...
[Pár nap és SLIP-es post.]
Talán PEN. Aki ott volt, annak egészségére, aki nem volt ott, az butus. Én még fél lábbal is remekül éreztem magam, nem is tudom milyen lehetett ugrálással. Három darab kiemelendő koncertet érzek én. Meg kell jegyeznem, hogy ez a három koncert az, amit száz százalékig be tudtam fogadni, mert volt, amit végig se tudtam állni, de ha végig is álltam akkor már annyira fájt a lábam, hogy kimentem. (hogyis?mindegy!)
Az első a Bauchklang volt. A történet itt arról szól, hogy adva van öt darab csupán a szájával vitézkedő versenyző, akik a fenti szerv segítségévél kiválóan utánozzák/inkább csinálják a zenét. Nem igazán érdemes megkeresni őket mondjuk énhelyen, mert otthon hallgatva csúnyán ledegradálódik a muzsikájuk értéke. E napon láttam még( a teljesség igénye nélkül): Gumizsuzsik (nem volt érdekes, számomra), Belga (nagyon rövid idejig tudtam csak bent lenni), Irie Maffia (úgyszintén, de ezt jobban sajnáltam, mint a Belgát, azért kettőt hármat örültem), Stereobazaar (videosupportos izgalom, tetszett nagyon), Csík (sokan voltak), Napra (remek folkos madness, bolond gitárossal [youtubon nézzétek meg]).
Csütörtökön teljesen szétszaródott a lábam, így aztán eléggé tompa is voltam. Ebből következik, hogy a PASO miatt, csak sajnálkozok és nem élménybeszámolok. A Kiscsillagot sokáig hallgattam, de élvezni sajnos azt se nagyon tudtam. Az enapi további koncertélmények, annyira csekélyek, hogy nem is érdemes. Ígyaztán a második jóság, harmadik napon következett be. A menet Szigor Igorral indult. Szeretjük. Utána Disciplin a Kitschme jött, amit leginkább punknak lehetne hívni, de a szerb brigád ennél, azért furcsább volt. Kettő hangszer volt összesen, basszus és dob. Meg egy férfi és egy női vokál. A zene ennek ellenére mégsem egy minimalista darab volt. Érdekes volt mindenesetre. Ugrás át nagyszínpadra, a 30y kellemes koncertet ad nekünk. Utána Transglobal Underground, akik a második top3-as koncertet produkálták. Tényleg zseniális volt nekem nagyon tetszett és az "őrült néger" sem zavart a kiabálásával. Tökéletes mulatság volt. Plusz ott volt ugye az énekes/keverős néni, akibe amelyik férfiember nem lett szerelmes legalább háromszor a koncert alatt, az háttal állt, vagy inkább nemis volt ott. Tessék őket hallgatni, letölteni myspacezni! Tükezooról lemaradtam, kár.
A harmadik nyertes (esetemben) nyilvánvalóan a Quimby volt, annak ellenére, hogy az IH-s koncert messze jobb volt. Ez az egész kicsit nagyon "rutinból eljövünk és koncertet csinálunk" szagú volt. Nem mondom, hogy nem szórakoztam kiválóan. Mert így volt. Remek volt, hogy az új számokból csak egy angolt játszottak és az is csak a Dódi féle üvöltés volt, ami koncerten meglepően jól esik. Az Ajjajjaj is remekül debütált természetesen. Utánuk a Psycho Mutants jött. Az első sexy balkan voodoobilly koncertem volt, de nem csalódtam. Yellow Spots beteg volt, a Wombalombakéhé meg nem egy La Fanfare...
Muszáj megjegyeznem, hogy a koncerten csak egy bizonyos százalékát tették ki a fesztnek és egy csomó dolog van, amiről itt nem érdemes beszámolni, de ezt megjegyezni is felesleges volt, mert aki ott volt az jóeséllyel szintén beszélgetett lángostól teli szájjal, talán csinált tetrapak-pénztárcát, bambult furán a Periszkóp-színpad videóinstalljaira, meg nemtudom... Külön köszönet Lénának, aki végig segített tompítani a lábam fájdalmát.
Képek nightinfón (a sapkámon kosz eltávolíthatatlan és igen, féltem a vakutól).
Jövőre ugyanez és reméljük ugyanott, mert a Bőrgyár bizony mesés helyszínnek bizonyult...
[Pár nap és SLIP-es post.]
2009. április 21., kedd
PEN 2009
Holnap április hónap huszonkettedik napjára ébredünk és mint karácsonykor rájövünk, hogy jé elfogytak a napok, a mi csodás városunk egyetemi napjaiig. Sokáig nem volt, hogy idén nem lesz, helyette valami meglepetés lesz. Na ez volt a meglepetés. Mindenki örült. Az izgulósak rögtön szaladtak jegyér. A coolfészek, meg rájöttek, hogy alig drágább a (négy!) napi jegy, így aztán leszarták és majd ott megveszik. Fura, de én jelen esetben az izgulósok táborát gyarapítottam, mert emlékszem mi volt rezgésen, meg mit meséltek tavalyról, amikor én nem tudom miért nem voltam.
Na most itt arra gondoltam, hogy majd leírom, hogy mi az amit érdemes megnézni. Belátom ez a világ legoktondibb dolga lett volna. Viszont belinkelem a plakátot. Aztán ennyi voltam. Jah meg annyi, hogy ahogy agyam és időm engedi, jól beszámolok.
Ez így kicsi lett. Szarni rá.
Szóval mindenki, akit szeretek és/vagy szeretni fogok az legyen kedves jöjjön el. Bőrgyár. Aztán majd 26-án hajnalban ki onnan.
Na most itt arra gondoltam, hogy majd leírom, hogy mi az amit érdemes megnézni. Belátom ez a világ legoktondibb dolga lett volna. Viszont belinkelem a plakátot. Aztán ennyi voltam. Jah meg annyi, hogy ahogy agyam és időm engedi, jól beszámolok.
Ez így kicsi lett. Szarni rá.Szóval mindenki, akit szeretek és/vagy szeretni fogok az legyen kedves jöjjön el. Bőrgyár. Aztán majd 26-án hajnalban ki onnan.
2009. április 17., péntek
Tripla, rapid programmondás
A legrövidebb blogbejegyzés következik. Tudniilik kedv és idő hiányban szenvedek.
Ma 1630 kritikus tömeg. Nem tudni, hogy mennyire fékező-tényező a zeső, de aki el tud menni nés még bokája is van az tegye meg. Jó móka. Én idén is kihagyom. Remek.
http://www.kritikustomegpecs.hu/
Holnap 1400kor a malomvölgyi tavak közül, a másodiknak a popsijánál vízipipás találkozó lesz. Mindenki pipával jöjjön. Jólesz. Eső nem lesz.
http://www.vizipipa.eu/pipatali/
A korábban gondolt flashmob, jó eséllyel, május elsején lesz. Akkor senkinek sincs egyetem/más, valamint sokan vannak a Széchenyi téren. Szóval: Május 1. Széchenyi tér, 1500
Ma 1630 kritikus tömeg. Nem tudni, hogy mennyire fékező-tényező a zeső, de aki el tud menni nés még bokája is van az tegye meg. Jó móka. Én idén is kihagyom. Remek.
http://www.kritikustomegpecs.hu/
Holnap 1400kor a malomvölgyi tavak közül, a másodiknak a popsijánál vízipipás találkozó lesz. Mindenki pipával jöjjön. Jólesz. Eső nem lesz.
http://www.vizipipa.eu/pipatali/
A korábban gondolt flashmob, jó eséllyel, május elsején lesz. Akkor senkinek sincs egyetem/más, valamint sokan vannak a Széchenyi téren. Szóval: Május 1. Széchenyi tér, 1500
2009. április 12., vasárnap
SZIT
Sajnálatos önsajnálat-dönpingemben, sajnos nem tudtam kifejezni sajnálkozásomat a SZIT-en történtekkel kapcsolatosan. Én ugyan csak hallomásból tudom, mert ugye itthon buliztam féktelenül, de akkor is szomorúan érintett. Főleg azért, mert ettől tartottam azóta, mióta kitalálták városvezetőék, hogy akkor dohányzás tilt van, ugye pán-Pécs (illetve én már nem is tudom, hogy miktől hány méterre szabad*).
* Aki tudja, s van kedve az mérje ki a belvárost google earth-ön és megsimogatom a fejét. (S még sokan mások is gondolom, már csak azért is, mert akkor oda lehet szervezni a lent elbeszélt flashmob ötletet.)
Történt ugyanis, egy csendes pénteki estén (0410), hogy néhány feddhetetlen férfiú, vízipipa-pikniket tartott az említett köztéren. Még az este startpontjánál, látni véltek, mitöbb láttak egy rendőrbácsit, amint vígan cigarettázik a térszélen. No, gondolták hőseink, itta aztán nem lesz ma semmmiféle atrocitás. El is kezdtek pipázni jóízűen, s borral öblítették le a bódító égésterméket. Nem telt bele sok idő, mikor is jött egy úriember a PPD kötelékeiből és érdeklődést mutatott a pipa iránt. Miután a fülén kívűl minden érzékszervével kellő mértékben leellenőrizte, hogy bizony mi ez, elmesélte, hogy 1 óra múlva, meglepetésszerűen (!), visszatérnek és mindenkit feljelentenek. A bátor csapat, megköszönte szépen a hasznos információt és pakolni kezdett. Rámolás közben megfigyelték, hogy a kékek mindenkihez (deviánsan magában cigiző fiatalhoz, a nemtetszését megpendítő csövihez, stb...) odamentek és vélhetően elmondták ugyanezt.
Rólam közismert, hogy jó közelítéssel általában nem utálom a rendőröket. Például, a furcsa budapesti utcabálokon is általában nekik szurkoltam, amikor okosak voltak. Meg aztán itthon is, már nem egyszer igazoltattak és eddig mindig normálisak voltak. Ezekből az esetekből, később kiváló anekdoták születtek. Pl.: "-Maguk spontán isznak?" vagy a "-Zsombor, maga mér' ugrál a padokon? -Mert annyira rondák, hogy nem hiszem el, hogy ülésre van kitalálva." Aztán ezek mindig kimerültek abban, hogy személyiigazolvány-lakcímkártya kombó adás-vétele után, elköszönjünk egymástól. És ami a legfontosabb erényük volt, hogy a SZIT egyfajta türelmi zónaként működött. A hallgatólagos megegyezés értelmében, ők nem piszkáltak, mi meg nem szemeteltünk és ki-ki képességei szerint igyekezett kultúrált maradni (közismert, hogy vannak szubkultúrák, akiktől ez, egész egyszerűen nem várható el). Most azonban, jó eséllyel a csodás városvezetés kérésére, a rendőrurak begorombultak és valóban ellenőriznek. És bizony tilos a vízipipázás is, ami egész egyszerűen nonszensz. Nem részletezem, illetve nem ezt.
Nem ellenük, ha nem úgy általában gondoltam egy, amolyan flashmob-sorozatra, ami úgy nézne ki, hogy bizonyos kulcsépületek elé, nyilván adott jelre, letelepszünk és alkoholnak-látszó tárggyal (tea a viszkis üvegben, víz a vodkásban, almalé a kannában, hadd ne én adjak ötletet, bízok bennetek) és cigirágóval, fake-vízipipával meg mittudomén és azt csináljuk, amit a SZIT-en szoktunk, ezeknek a valós változataival. Ez részben tréfás időtöltés, plüsz ha valaki (rendőr, vagy egy galléros) megkérdezi, hogy mit csinálunk, az szuper. A dátum(ok) még nem tisztázottak, de valószínűleg lesz egy áprilisban, májusban és júniusban, különböző helyeken. Mindenről időben kaptok értesítést, valamint készül majd valami szórólap is, amit majd mindenki megfoghat. Terjesszétek ennek a hírét és jelezzetek vissza, hogy milyen érdeklődést mértetek fel. Vagy kommentben, vagy mailben. Meg jöhetnek ötletek is. Jah és most kedden kipróbáljuk a fenti dolgokat, szóval már most is legyünk jó sokan. Jelmondatok később... :)
[Remélem értékelitek a tagolást. Igaz ez még csak a beta verzsió.]
* Aki tudja, s van kedve az mérje ki a belvárost google earth-ön és megsimogatom a fejét. (S még sokan mások is gondolom, már csak azért is, mert akkor oda lehet szervezni a lent elbeszélt flashmob ötletet.)
Történt ugyanis, egy csendes pénteki estén (0410), hogy néhány feddhetetlen férfiú, vízipipa-pikniket tartott az említett köztéren. Még az este startpontjánál, látni véltek, mitöbb láttak egy rendőrbácsit, amint vígan cigarettázik a térszélen. No, gondolták hőseink, itta aztán nem lesz ma semmmiféle atrocitás. El is kezdtek pipázni jóízűen, s borral öblítették le a bódító égésterméket. Nem telt bele sok idő, mikor is jött egy úriember a PPD kötelékeiből és érdeklődést mutatott a pipa iránt. Miután a fülén kívűl minden érzékszervével kellő mértékben leellenőrizte, hogy bizony mi ez, elmesélte, hogy 1 óra múlva, meglepetésszerűen (!), visszatérnek és mindenkit feljelentenek. A bátor csapat, megköszönte szépen a hasznos információt és pakolni kezdett. Rámolás közben megfigyelték, hogy a kékek mindenkihez (deviánsan magában cigiző fiatalhoz, a nemtetszését megpendítő csövihez, stb...) odamentek és vélhetően elmondták ugyanezt.
Rólam közismert, hogy jó közelítéssel általában nem utálom a rendőröket. Például, a furcsa budapesti utcabálokon is általában nekik szurkoltam, amikor okosak voltak. Meg aztán itthon is, már nem egyszer igazoltattak és eddig mindig normálisak voltak. Ezekből az esetekből, később kiváló anekdoták születtek. Pl.: "-Maguk spontán isznak?" vagy a "-Zsombor, maga mér' ugrál a padokon? -Mert annyira rondák, hogy nem hiszem el, hogy ülésre van kitalálva." Aztán ezek mindig kimerültek abban, hogy személyiigazolvány-lakcímkártya kombó adás-vétele után, elköszönjünk egymástól. És ami a legfontosabb erényük volt, hogy a SZIT egyfajta türelmi zónaként működött. A hallgatólagos megegyezés értelmében, ők nem piszkáltak, mi meg nem szemeteltünk és ki-ki képességei szerint igyekezett kultúrált maradni (közismert, hogy vannak szubkultúrák, akiktől ez, egész egyszerűen nem várható el). Most azonban, jó eséllyel a csodás városvezetés kérésére, a rendőrurak begorombultak és valóban ellenőriznek. És bizony tilos a vízipipázás is, ami egész egyszerűen nonszensz. Nem részletezem, illetve nem ezt.
Nem ellenük, ha nem úgy általában gondoltam egy, amolyan flashmob-sorozatra, ami úgy nézne ki, hogy bizonyos kulcsépületek elé, nyilván adott jelre, letelepszünk és alkoholnak-látszó tárggyal (tea a viszkis üvegben, víz a vodkásban, almalé a kannában, hadd ne én adjak ötletet, bízok bennetek) és cigirágóval, fake-vízipipával meg mittudomén és azt csináljuk, amit a SZIT-en szoktunk, ezeknek a valós változataival. Ez részben tréfás időtöltés, plüsz ha valaki (rendőr, vagy egy galléros) megkérdezi, hogy mit csinálunk, az szuper. A dátum(ok) még nem tisztázottak, de valószínűleg lesz egy áprilisban, májusban és júniusban, különböző helyeken. Mindenről időben kaptok értesítést, valamint készül majd valami szórólap is, amit majd mindenki megfoghat. Terjesszétek ennek a hírét és jelezzetek vissza, hogy milyen érdeklődést mértetek fel. Vagy kommentben, vagy mailben. Meg jöhetnek ötletek is. Jah és most kedden kipróbáljuk a fenti dolgokat, szóval már most is legyünk jó sokan. Jelmondatok később... :)
[Remélem értékelitek a tagolást. Igaz ez még csak a beta verzsió.]
2009. március 31., kedd
Háború Pécsett
Program ajánló következik.
Április negyedik napjára egész pontosan. Azon belül is 16 órára. Ahol pedig az érdekesség, ami miatt elneveztem a posztot programajánlónak, történni fog, az a Szécsenyi István nevű szakállgururól elnevezett közterünk lesz. Tudjátok, ahol az a kövér templom is van. Na most, hogy így mindenkit jól összekonfúzáltam, akkor elmesélem, hogy mi is fog helyet kapni csodás főterünkön. Elvtársak/elvtársnők, párnacsata lesz bizonymondom. A pihepuha csihipuhi elsődleges célja, akárki akármit mond, az hogy jól elverjük egymást és gyöngyöző kacajjal guruljunk fel, s alá a tollforgatagban. Nomeg vannak járulékos célok, mert ezt ugye csinálhatnánk egy iskolateremben vagy egy gumiszobában, de mi a főtéren fogjuk. Nyilván azért hogy sokan lássanak. És akik kuksiznak majd vidoran/mérgesen/megelégedve/megelégelve/konzervatívan, na nekik van egy precíz magyarázat is a célkitűzésekről. Ami nekem tetszik, nem is tudom hogy van-e másik, hogy közösségi eksön. Mindenki csak színleg fog utálni mindenkit, és ez igen furcsa lesz a többi, "színlegszerető" embernek. A másik, ami kicsit konkrétabb, hogy integessünk ezzel az embereknek: helló: a KÖZterület nem csak KÖZlekedési eszköz, hanem KöZösségi hely is egyben. Szóval, lehet ott beszélgetni is ám, sőt ha fürkész rendőrurak nem látják, még talán sörni is egyet. Egy szó, mint egyszáz, mindenki öleljen meg, szombat háromóra körül egy puha párnát, buszozzon el a Csészényire és jelre verjen meg egy embert. Elnézést negyvenhetet. És mikor majd elfáradtunk, akkor egy jóízű afterparty szerveződik, ott ahol. De mondjuk, aki ezt olvassa, az menjen egyenest a Zöldbe (további javaslatok kommentbe), ahol nem tudom. Ja vannak itt szabályok is. Íme: 1)legyen a párna puha, máskülönben fáj. 2) csak olyat üss, akinek van a kezében párna (és azt aki láthatóan utálja, hogy te itt mosolyogsz) 3)szemüveg, nem jó szembe aprítva, ezért vegyük le 4)"a küzdelem addig tart, amíg tartania kell".
Ezek után még egy kis infó, azoknak, akik nem lennének Pécs városából valók, bár ilyen ember az egész országban kevés van és abból nagyon kevesen olvassák a blogot, de mégis. Szóval a vidéki városok listája: Budapest - Duna korzó, Vigadó előtt, 16:00/Debrecen - Kossuth tér, 16:00/Eger - Dobó tér, 16:00/Győr - Városház tér, 16:00/Miskolc - Hősök tere, 16:00/Mohács - Széchenyi tér mellett, az Óránál, 16:00/Nagykanizsa - Erzsébet tér, 16:00/Salgótarján - Fő tér, 16:00 (a LokArt szervezésében)/Sopron - Kodály tér, 16:00/Székesfehérvár - Városház tér, az Országalmánál, 16:00/Szombathely - Fő tér, 16:00/Zirc - Rákóczi tér, 16:00
Sokan legyünk, mert úgy jó!
[Megkéne már szokni, hogy bekezdések is kényeztessenek titeket. Ja és elnézést a néholi káoszért, de hosszú volt a nap és több volt benne a társadalomkutatás tanulás, mint amennyit átmeneti hereazagyam szindróma nélkül abszolválni tudtam volna.]
Április negyedik napjára egész pontosan. Azon belül is 16 órára. Ahol pedig az érdekesség, ami miatt elneveztem a posztot programajánlónak, történni fog, az a Szécsenyi István nevű szakállgururól elnevezett közterünk lesz. Tudjátok, ahol az a kövér templom is van. Na most, hogy így mindenkit jól összekonfúzáltam, akkor elmesélem, hogy mi is fog helyet kapni csodás főterünkön. Elvtársak/elvtársnők, párnacsata lesz bizonymondom. A pihepuha csihipuhi elsődleges célja, akárki akármit mond, az hogy jól elverjük egymást és gyöngyöző kacajjal guruljunk fel, s alá a tollforgatagban. Nomeg vannak járulékos célok, mert ezt ugye csinálhatnánk egy iskolateremben vagy egy gumiszobában, de mi a főtéren fogjuk. Nyilván azért hogy sokan lássanak. És akik kuksiznak majd vidoran/mérgesen/megelégedve/megelégelve/konzervatívan, na nekik van egy precíz magyarázat is a célkitűzésekről. Ami nekem tetszik, nem is tudom hogy van-e másik, hogy közösségi eksön. Mindenki csak színleg fog utálni mindenkit, és ez igen furcsa lesz a többi, "színlegszerető" embernek. A másik, ami kicsit konkrétabb, hogy integessünk ezzel az embereknek: helló: a KÖZterület nem csak KÖZlekedési eszköz, hanem KöZösségi hely is egyben. Szóval, lehet ott beszélgetni is ám, sőt ha fürkész rendőrurak nem látják, még talán sörni is egyet. Egy szó, mint egyszáz, mindenki öleljen meg, szombat háromóra körül egy puha párnát, buszozzon el a Csészényire és jelre verjen meg egy embert. Elnézést negyvenhetet. És mikor majd elfáradtunk, akkor egy jóízű afterparty szerveződik, ott ahol. De mondjuk, aki ezt olvassa, az menjen egyenest a Zöldbe (további javaslatok kommentbe), ahol nem tudom. Ja vannak itt szabályok is. Íme: 1)legyen a párna puha, máskülönben fáj. 2) csak olyat üss, akinek van a kezében párna (és azt aki láthatóan utálja, hogy te itt mosolyogsz) 3)szemüveg, nem jó szembe aprítva, ezért vegyük le 4)"a küzdelem addig tart, amíg tartania kell".
Ezek után még egy kis infó, azoknak, akik nem lennének Pécs városából valók, bár ilyen ember az egész országban kevés van és abból nagyon kevesen olvassák a blogot, de mégis. Szóval a vidéki városok listája: Budapest - Duna korzó, Vigadó előtt, 16:00/Debrecen - Kossuth tér, 16:00/Eger - Dobó tér, 16:00/Győr - Városház tér, 16:00/Miskolc - Hősök tere, 16:00/Mohács - Széchenyi tér mellett, az Óránál, 16:00/Nagykanizsa - Erzsébet tér, 16:00/Salgótarján - Fő tér, 16:00 (a LokArt szervezésében)/Sopron - Kodály tér, 16:00/Székesfehérvár - Városház tér, az Országalmánál, 16:00/Szombathely - Fő tér, 16:00/Zirc - Rákóczi tér, 16:00
Sokan legyünk, mert úgy jó!
[Megkéne már szokni, hogy bekezdések is kényeztessenek titeket. Ja és elnézést a néholi káoszért, de hosszú volt a nap és több volt benne a társadalomkutatás tanulás, mint amennyit átmeneti hereazagyam szindróma nélkül abszolválni tudtam volna.]
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
