EKF

Már egészen a végéhez közelít a megnyitó ünnepség. Természetes, hogy ki kellett hagynom a fantasztikus szigorlat miatt. Emiatt búsulok, és bánatomban, no és persze, hogy ne kelljen tanulnom, leírom mit gondolok.

A programot csak addig kísértem figyelemmel, amíg a két politikus beszélt. A polgármester kezdte, a minszterelnök folytatta. Mindketten egy első blikkre konzerv szöveggel készültek, ami ilyen jellege ellenére is meglehetősen (pécsi) szívhez szólóra sikeredett. Ezt a hatást tetézte, hogy ezek a meglett férfiak, bizony jól láthatóan elérzékenyültek. Itt most nem számolunk, azzal, hogy ez biztos egy politikai fogás volt. Már Páva úr is meglepően sokat pislogott, Gordonnak már a hangja is el-elcsuklott. Azt megelőzendő, hogy azt higgyük, hogy jelen írás az ország honatyáinak, gazdag érzelmi világát hivatott taglalni, gyorsan lezárom ezt bekezdést. Csak még annyit, hogy jó volt ezt a két embert, egy Fideszes és egy MSZP-s figurát, egymástól karnyújtásnyira látni, anélkül, hogy lehányták volna egymást. Továbbá tetszett az is, hogy a miniszterelnököt, csendben és nem a manapság (4 éve) divatos anyázással hallgatta végig a publikum. Persze volt néhány "talpigmagyar", aki elkezdett fütyörészni, de őket a polgármester, nagyon szimpatikusan, ugyanakkor elvárhatóan csendre intette.

Ezután én otthagyni kényszerültem a TV képernyőt, de rövid tanulási periódus után, úgy éreztem, hogy eljött az ideje, hogy lemásszak az utcára és kicsit átmozgassam a tagjaimat. A lépcsőházban lefele menet, jólesően tapasztaltam, hogy a lakások nagy részéből, az általam ott hagyott műsor hangjai szólnak. Ezt csak tetézte, hogy az utcán ugyanezt tapasztaltam. Akkor érzékenyültem el másodszor, negyed óra alatt.

(Most szólalt meg a tűzijáték. Könnyesély #3.)

A lényeg, hogy egy kicsit megnyugodtam, mert minden szkeptikus hang ellenére, bebizonyosodott számomra, hogy a pécsieknek igenis fontos, hogy ők Európa Kulturális Fővárosának a polgárai. Persze nem minden úgy alakult, ahogy az elvárható lett volna, de én azt mondom, értékeljük, azt ami van és ne azon rágódjunk, hogy ami nincs. Probáljuk meg félretenni a megtagadatatlan magyaros keserűségünket és örüljünk.

Ennyi volt a példabeszéd, most pedig mindenki menjen és tanuljon szépen!