Filmek hete

Krakkóból hazaérve végrevégre volt időm filmet nézni. Itthon voltam egy egész hétig és jó sok mozgóképes imputot nyomtam magamba. Jó is volt picit más gondolatait látni, mint a sajátokat. Már untam őket. Jöjjön jóféle filmes poszt, amilyen régen volt. (Annak aki nem néz halfpécset. Az ilyen típusú ember, egyébként figyeljen, mert könnyen előfordulhat, hogy ráütök a kezére. Vagy a fülére. Kicsit persze.)

Megvallom nem nagyon törekedtem intellektuálisan megterhelő darabok kiválasztására. Tarkovszkij, tehát ismét kimarad és ki fog még nagyon sokáig. Dániel pajtásnál a klasszikus "négyfilmes" estét tartottuk meg. Lábjegyzet: tudvalevőség, hogy a négy film a legjobb szám, akkor ha aznap estére nincsenek nőügyek, világmegváltó tervek, ellenben van kóla és chips. Ez azért van így, mert a három film egyértelműen kevés. Ötnél pedig könnyen előfordulhat, figyelmünk elkóricálgat néha. Ötfilmes esténél, csak buta filmek jöhetnek tehát szóba, vagy amit legalább féltucatszor láttunk már. Lábjegyzet vége.

A Jégkorszak harmadik részével kezdtük, ami eddig érthetlenül kimaradt dínókat helyezi közzéppontba. Az új hősök fiatal példányai, rosszul néznek ki. Csak annyira gagyik, mint Gon, ha ez mond valakinek valamit. (Csalni ér.) Van mimikájuk viszont. A nagyobbak rendben vannak. A muvi amúgy továbbviszi, az újkori animációs film hagyományokat, miszerint seggre esni vicces, amivel persze semmi gond nincs. A poénok kicsit butácskábbak, a történet és a dialógusok kicsit sutábbak, mint korábban, de ezt minden gond nélkül, tudjuk be annak, hogy ez mégiscsak egy harmadik rész. Egyszer klassz kis szórakozás, mégegyszer meg minek, a motkány pedig még mindig vicces. 10/7

A Crank 2 kritika halfpécsen van.

A Notre Dame-i toronyőr című rajzfilmet, utoljára a megjelenésekor láttam (1996)és megvallom elfeledkeztem róla. Mindeddig azt hittem, hogy a kedvenc Disney féle rajzfilmjeim a hőskorból ('90-2000-ig), az Oroszlánkirály és A Szépség és a Szörnyeteg. Ez most sem változott, épp csak odatolakodott a beszélt darab is. Ez főként annak köszönhető, hogy kicsit félretéve az állatokat és jó és gonosz problémakört, az írok komolyítottak egy keveset. Ennek eredménye, hogy talán a legzordabb hangulatú történet kapott helyet Párizsban. Az erős társadalomkritikák, a gyakorlatilag példátlan, be nem teljesülő szerelem, az egyik leggonoszabb karakter, aki valaha helyet kapott Disney mesében, ezek mind olyan dolgok, melyek egy felnőttet és komoly gondolkodásra késztetik. Mindezt pedig teszik úgy, hogy a fiatalabb közönség, gyakorlatilag semmit nem vesz észre ebből. (Ahogy én sem '96-ban.) Rajzfilmből (ami szerintem külön skálával logikusabb) a 10/10-et eddig csak a fenti két darabnak adtam, de úgy gondolom itt sem túlzás.

A Véres valentint lévén, hogy otthon néztem sajnos a kommersz 2d-ben voltam kénytelen befogadni. Az egyszernézős tucatfilm iskolapéldája. Műfajában slasher horror, de semmi olyan pluszt nem nyújt, mint a Fűrész vagy a Motel. Jóleső kliséhalom, kinézetre klasszul kitalált sorozatgyikossal. Semmi fordulat, semmi plusz. Semmit nem vesztesz, semmit nem nyersz, ha megnézed. Azért alapvetően szórakoztat, ezért kap fél pontot, ami megmenti a nullszaldótól. 10/5.5

The Boat that Rocked és Brüno cucc szintén halfpécsen.

A Képlet, ahol Nicholas Cage újra tudós. Alapvetően volt hangulatom a filmhez. Legalábbis azt gondoltam, hogy nosza, itt ez a hideg folyadék (nem sör ezúttal), itt van némi saláta is, fogjunk neki egy jó kis nyomozós, néha félős, misztikus habcsóknak. Adott az özvegy apa, akinek gyermeke egy titokzatos számsorhoz jut hozzá, melyet ötven évvel korábban jegyzett le egy leány. Apa persze okos, uccu nyomoz is. A megoldás persze nem más, mit z elmúlt ötven év nagy katasztrófái. Az utolsónál a baljós EE betűpár áll, azon helyiértéknél, ami a holtak számát jelöli. Kb. hetven jóleső percig, gusztusomnak megfelelően csorog film. Sőt meglepetésemre, néhány igazán jól sikerült megoldás is örömet okoz. Nic bácsi karaktere ha nem is észveszejtő, de legalább korrekt. Emberünk közelmúltbeli szerepvállalásait tekintve, ez több mint elég. Aztán 20 perccel a vége előtt beüt a krach, mert rájövök, hogy hova is tart a sztori. Izgulok is, hogy ne az legyen a vége, ami lesz... Kisvártatva üvöltésre kapják fel a fejüket az utcánkban sétálok én meg 10/6-ot adok.

A Remény rabjai egy olyan hiányosságom, amit ideje volt pótolni. Az imdb toplistáján az első. Ez azért nem kutyafitty, már bocsánat. És bizony, ha nem is legjobb film a történelem során, de egészen kiváló darab. A történet egy feleséggyilkos elítélt (Tim Robbins) tizenkilenc börtönben töltött évét meséli el. Barátságokat, kevéssé barátságokat, lehetőségeket. A remekül megírt karakteren keresztül, számos univerzális emberi kérdésre kapunk választ, alternatívát. A karakterek közötti relációk hasonló célt szolgálnak. Ilyesféle rapidkritikába, ezeket lehetetlen besűríteni. Nem is kísérlem meg. Megetkintését viszont erősen ajánlom. 10/9

Sort kerítettem még a Weeds ötödik évadjának megtekintésére, de nem tudtam végigvinni. A bőrlehúzás legrosszabb fajtája. Fűről már alig esik benne szó. Nem vicces. A főhőnő már szerethetetlenül ostoba döntéseket hoz. Andy karaktere elpuhult. Nem érdemes időt szánni rá.

[Siettem, ergo sok az elragzás.]

Holnap gólyatábor.

Kézcsókom, a nevem Pató Pál!

Feleim. Eljött az augusztusi post napja. Sajnos csak egy igen rövidke darab lesz ez, mert valahogy nem mennek a magvasabb dolgok. Ezért csak egy vidám szeptemberi előzetes lesz itt. Tehát, ez várható szeptemberben: minden amit Zsombi linkségből, távolságból, szerelemből, bortól nem posztolt ide, holott igencsak ígérte. Már azoknak, akiknek. Tehát lesz itt szó randalírozó utastársakról, furcsa summa is lesz Harry Potter-ből, talán egy filmelemzés (az úgyis régen volt). Nomeg persze itt lesz legújabb szívem választottjának, Krakkónak az emléke is. El kell, hogy mondjam, hogy ezek javarészt megvannak, csak meg kell fésülnöm őket. A helyzet azonban az, hogy az érzés miszerint már majdnem készen vannak, egyfajta patópál szindrómát eredményez. Tehát, amikor végre rászánom magam, hogy hozzárakom azt a keveset, ami hiányzik, már fáradt vagyok, vagy el napolom másnapra. Kísértetiesen emlékeztet a beszélt érzés, a vizsgaidőszak könnyedebb szakaszaira.

Kárpótlásul következzen ide egy link, ami egy trailerhez vezet, mely által hirdetett filmet én igazán várom. A hír szomorú része, hogy késik karácsonyig, ami ugye nagy "ká". A Sherlock Holmes, Guy Ritchie-féle elgondolásáról van itt szó természetesen.

Átírva

Feleslegesnek érzem szabadkozni, a pofátlanul nagy, bő egy hónapos szünet miatt. Mondjuk úgy, hogy nem voltak meg a megfelelő körülmények. Úgy technikai, mint mentális, esetleg szabadidő tekintetében.
Kinn dinnyés üvölt. Megvárom.
...
No! Az egyik hír, hogy az Orfűs poszt bizony jó eséllyel elmarad. Tudom ígérgettem, meg minden, de kvázi múzsa nélkül, nincs nagyon értelme. Üres lenne az egész vagy nem tudom. Mindenesetre sajnálom. A posztot is.
Tejes jön. Nem ordít. Helyette kedvesen "bocibocitarkát" játszik. Hihetetlen. Őt nem várom meg. Gépelek inkább.

Engedve a poszt címének, most akkor, jöjjön valami az Utcazenéről. Múzsa itt is csak félig van, de egy percig se volt egészen. Praktikusan ott kezdeném, hogy négy darab napon keresztül látogattuk a Malomvölgy híres-hírhedt fesztiváljának környékét, ami nem az Utcazene. Át is írom a címet. Se érdeklődésünk, se pénzünk nemigen volt, így sporteseményként kibringáztunk. Nem is meséltem még Lórántról, a bicikliről. Lóri egy sárga, kecskebringa, szőrös kormánnyal, ötsebességes vázváltóval, amiből jelenleg csak a két utolsót bírja a lelkem. Vonzó férfiú, annyi szent. Tehát eképpen telt a Rockmaraton idén: Hét körül kivonultunk, amolyan szelíd bringások módjára és bő fröccsöntések közben körbejártuk, a múltból származó férfiakat és hölgyeket. Aztán este gurulás haza. A menetszél vadul tépi a láthatósági mellényt, szárítja verítéket, már majdnem fázunk, rikoltva énekelünk, nem hajtunk és nem fékezünk. A fesztiválból tehát egy dekát nem láttunk, ami a kiszivárgott információknak hitelt adva, valószínűleg nem nagy véráldozat. Leápoltuk viszont a mármár haldokló kapcsolatainkat, nyugodtak lehetünk, hogy a régi emberek megismernek minket és megtudtuk, hogy senki sem terhes. Az osztálytalálkozó jelleg ellenére bizonymondom, jót mulattunk.

Némi pihenő után jöhettek az újjabb/újszerű élmények. No, ne úgy tessék érteni, hogy a Veszprémben beszéltetett emberek, mind fél éven belül ismertettek meg és a rokmaratonon meg csak elaggott kapcsolatok kerültek bőrradírozásra (jóllehet az imént gyakorlatilag ezt írtam le). Mondjuk inkább úgy, teljes mértékben mellőzve az objektivitást, hogy Malomvölgyben üdvözöltem egy régebbi hangulatot. Nem istenhozzádot, hanem viszontlátást mondtam. Nem hamuba sült pogit kaptam (vagy kaptunk) mikor ismét elváltunk, hanem ölelést. Értjük, ugye? Ezzel szemben Veszprémben a viszontlátás öröme kevéssé volt meg, hiszen tavaly csak egy, igaz nagyon rendhagyó, napot töltöttem ott. A hurrá itt javarészt inkább, annak szólt, hogy jelen énje, jobban magáénak érezte a beszélt összejövetelt. Igaz ez egyébként Fishing on Orfűre, valamint egy kicsit mérsékeltebben, de Várpalotára is. Malomvölgyben alapvetően a kritikáé, a bírálásé, a morcosságé a szerep. Az ott lévő emberek, egy-ketten érthető okokból, elégedetlenek. Az egésznek az esszenciája, alapvetően nem pozitív. Nem úgy értem persze, hogy ott és akkor mindenki sírt, verekedett és szomorú volt. Az emberkék nagy része vígan fesztiválozott és mulatott. Ki-ki vérmérséklete szerint. Voltak táncosok, voltak kaszarészegek, voltak beszélgetősök és voltak lányokatmellberugólegények. Az első három mindenhol van és jól van. Az utolsókra felesleges bármit mondani. Majd máskor.

Ezzel szemben meg ott volt az Utcazene (és Orfű), ami mindennek az ellentéte. Talán mesélhetnék az eddigi legklasszabb Quimby koncertről, amin voltam, vagy a napi betevő La Fanfare en Pétard előadásról, akikkel egyébként egy szobában aludtunk. Már amikor tető alatt aludtunk, mert bizony volt itt csövezés (nagy kövér Csével), meg éhezés, meg beszélgetés, meg szupercella, és még sok sok Utca és Zene. Konklúzióként kettő dolgot vonnék le, mert szomjas vagyok és messze a víz. Az első, hogy olyan fesztiválra vágyom, ahol van vattacukor. A második, hogy végre produkáltam ide valamit, ami remélem nem nagyon izzadságszagú, de ha az se mondjátok meg.

(borsi jöhet a létfontosságú kommented, valamint szerkesztó megjegyzésként ide biggyesztem, hogy gyűlölöm a vattacukrot.)

Tábor és kínálás

Véget ért a PREP-tábor, azaz Pécsi Bölcsész Nyári tábor. Az első. Azt hogy a rövidítés mit jelent, nem tudom. Tapasztalat volt bőven, de elmesélem, hogy miről volt itt szó.

Marketing a kulcsszó. A történet ugyanis arról szól, hogy a btk marketing osztálya kitalálta, hogy miért kezdjük el promotálni csodás (irónia nélkül) karunkat, minnél korábban. Így adódott, hogy jelen program célközönségét a harmadikos, gimnazista nebulók adták. Szóltak előre, hogy körülbelül, egy seniorra jut kettő fiatal. Nos én ezt poénra vettem, pedig valóban így esett. Tizenkettő embert érdekelt a dolog. No ne tessék azt gondolni, hogy ennyire érdektelen volt, csupán arról van szó, hogy irreálisan későn hirdették meg. Mit volt mit tenni, vártuk a zsengéket, mosolyogva barátságosan. Mindez ugye kedden volt. Szépen lassan be is futott mindenki, fel a jakabba, le a suliba és máris kezdődnek az előadások. No nem akarok itt részletes program elemzésbe kezdeni, aki szeretné annak persze szóban igen. Ami fontos, az egy dilemma volt/van. Történt ugyanis, hogy a táborlakóknak bármennyi közösségintegráló ivászatot tervezhettünk, mindig csak mi (nagyok) buliztunk. Eleve kevesen vettek részt az esti programokon. Nem tudtuk eldönteni, hogy a résztvevők voltak ennyire antiszociálisak és nemivósak (hatalmas tisztelet persze a csekély számú kivételnek). A másik lehetőség, hogy mi (ismét a nagyok), egyfajta doomed generation-nek vagyunk/voltunk a tagjai, aki harmadikban már gazdagon csúsztatták a finomságot a pocakba. Sőt. Volt, aki ekkor már pihent is egyet.

Szóval nem tudtunk végül levonni, ezzel kapcsolatban értelmes végkövetkeztetést. Az viszont biztos, hogy temérdek hibája ellenére, jól sikerült a dolog. De hát az első volt, kevesen is voltak. Tanultunk belőle. És én spec jól is éreztem magamat. Esték a jakabban, aprószínház, sok jó gondolattal, finom kaják...

...

Egész más. Lesz idén is ICWIP, ami tavaly is klassz volt, de idén igazán-igazán odanyes. Szóval mindjárt leírom a programot, annak aki nem látta volna. Meg rakok ide linket, mert színesek lesznek tőle a szavak. Mégsem írom le a programot, a honlapon fenn van. Én meg lusta vagyok. Lesz minden jóság. Neo, Brains, Irire maffia, Vad fruttik, Besh'o'drom, Les Touffes Krétiennes.

És akkor már a következő tényleg az Orfű poszt.

PAFE 2009 #2

Belátom picit elmértem a legutóbbi poszt méretét. Ezzel fel is mentettem magam amiért ilyen pofátlanul redukáltan adom elő a PAFE maradékát. Hangulatot talán ez is visszaadja, legalábbis nem kevésbé, mint az előző lószerető monstrum. Tehát pénteknél hagytam ugye abba. Ott amikor megtaláltam. A fröccspultot.

Innen gyakorlatilag a nagyobb meglepetések eltűntek. Illetve dehogy, volt még egy emlékezetes fürdésem. Rém koszosnak éreztem magam és gondoltam, hogy akkor én most letusolok. Kiváló ötlet volt, mindezt dél körül megcsinálni, amikor köztudottan, még a legjobb fesztiválokon sincs melegvíz. Ez alapból nem gond, csak itt ugye 10 fok volt. Kivárva tehát a tekintélyes sort elfoglaltam egy jóképű tálcát. Az első meglepetés, ha hívhatom így, akkor ért, amikor realizáltam, hogy bizony bő 10 centis jeges víz áll csábos bokáim körül. Bónuszként benne úszott egy két ág, egy jó félkiló sár, meg valami amiről sosem tudom meg és igazából nem is akarom, hogy mi. Node nem csüggedtem és megengedtem a tisztítófolyadékot. Néma kiáltásba merevedett arccal tűrtem, ahogy gyakorlatilag hibernálja a pocakom. Miután a legnagyobb bőrfelületem megszokta a dolgot, gondoltam nagy baj nem lehet, ugyanis a nyomás aggasztóan csökkenni kezdett, mígnem odáig jutottunk, hogy simogatnom kellett magam a hideg fémrózsával, hogy a tisztaság emlékét magaménak tudjam. Amikor kimentem melegem volt…

Este eljött az első „Táncolj az életedért” programelem, melynek lényege, hogy a közelgő hipotermia ellen mozgással szállunk szembe. Ennek kellemes eredménye, hogy kicsi a sor fröccsért és jó sokan vannak a muzsikusokkal szemben. Ez azonban hátulütő is, hiszen köztudott, hogy a buta, „antikoncertélmény” emberek száma egyenes arányban nő a tömeggel. Ennek ékes példája volt a Quimby, illetve Ska-pécs koncert. Utóbbin erős a gyanúm/többünk gyanúja, hogy valaki bekakilt az első sorban. Színpad pont gyomormagasságban, semmi kordon, záróizom nem figyel egy másodpercre, hopp… Előbbin meg egész egyszerűen senki nem fért, ezért mindenki a másiknak feszült, ezzel kellemetlen érzést okozva őneki, mire amaz vendettához folyamodva jól megböki. És ezzel oda is koncertélmény, legalábbis pár percig. Node erről később még lesz egy kevés szó. Amikor kicsiny kompánián elpihent én még ott maradtam PASO-n, mivel PEN-en csúnyán kihagytam őket. Egyedül voltam, hideg volt, mégis rettenetesen élveztem. Az ugrabugra itt sem maradt el, így nem túlzás kijelen Igazából nem értem, hogy annak a napnak a végén, hogy volt meg minden bokám.

A szombati nap egyik nagy tanulsága volt, hogy a Kaukázust csak nappal lenne szabad játszatni. A délutáni nap bizony, csudajól áll nekik. Bár két héttel később, Orfűn sem volt szomorú az éjjeli koncert. Ezen a koncerten tűnt fel egyébként a Pannónia fesztivál kivetítőbetyárja, egy kék fáni. Minden koncerten jelen volt és gazdája folyamatosan meg tudta oldani, hogy a képernyő alján táncoljon a jószág, kellemetlen perceket okozva ezzel a kamerakezelőnek és a kevéssé érdekes zenekaroknak. Nem sokkal később indult Hobo, ami egyértelműen a fesztivál egyik koncertje volt számomra. Persze lehet mondani, hogy öreges volt, meg hosszú, de aki ott volt és szereti Hobót az széles és sokára kopó vigyorral hagyta ott a táncteret. Egy picit több Földesnek, talán még jobban örültem volna, de ez tripla zárójelben. Eztán át egy kisebb színre, ahol a Vad Fruttik nyitottak lassan. Otthon voltak, sokan voltak és a nem túl mély, de végtelenül élvezhető zenére bizony szétugrálta a tömeg a flasztert, aminek nemsokára komoly jelentősége lesz. Annyira nem komoly. A fesztivál másik top koncertje volt egyébként. A 30Y zenekar produkcióját, én (sokan nem) élveztem, bár élek a gyanúperrel, hogy ebben oroszlánrésze volt a fény elnevezésű italnak, amit Bruce Willis (a pultos) volt olyan részeg és ingyen osztogatott. Körbetáncoltam mindent és mindenkit. Ugrálva, futkározva, bohókásan érkeztem meg Irie maffiára, ahol picit fáradtan, de még mindig komoly erőbedobással roptam.

Végül jött a vasárnap, amikor is már kicsit tényleg belepunnyadtunk a hidegbe és nem volt meg a spiritusz jó ideig. Aztán mindenki összefutott pipáztunk egyet, elfogyasztottuk a maradékokat és nekiestünk a Prosectura orkesztrának. Meglepetés itt egy adódott, amikor is elvágódtam, egy a korábban említett deszkában. Bár ez kinek meglepetés nem tudom. Péterfy Borit 5 percig bírtam, pedig tényleg kíváncsi voltam rá, de nem volt megfelelő az idő és a hely kapcsoltunk elmélyítésére. A zárás nekem a Quimby volt, akik minden alantas taszigálás, eső és kiszámíthatósága ellenére, a harmadik top koncit adták. Ismét.

Nyilván rengeteg minden kimaradt, ami tovább árnyalná, milyen is volt ez a mulatság, de talán ez is egy élvezhető metszet volt. Kiváló fesztivál volt annyiszent.

[Ez is majomhosszú lesz. Aki végigolvasta és szereti a macskaállatot, kedveskedek egy linkkel, amit tegnap ajánlottak figyelmembe. Aki puszit küldene neki adja át nekem és továbbítom. Hímek sört. Na most már tényleg kuss legyen Göbl.]

Ja és FOO post jön ám.

Borsi ismét mutat nekünk valamit

Bűnösen régen posztoltam tudom, de hát nem vagyok itthon. Kárpótlásul kettő is lesz ma.
Íme az első.

Átadom tehát a szót Borsinak:

Egy-két centi (újraírva)

.
.
Fehér építőkockákkal álmodtam, este
10 óra körül lehet most, nappal
Fehér plüssállatok között vagyok ébren
.
Szívem kertvárosi parkoló
Tele fekete tejszínnel
Benne narancsszínű gúlák mosolya
.
Szememben ilyen
Puha hálóingesek libbennek
Táncra
A tánc szenvedélyes
A táncosok gyerekek
És nevetés hallatszik, vagyis...
Nem hallatszik
Mert ez nemhallatszós nevetés
.
És nézem a forgást és a hátrdőlést
És én annyira szeretném ha szép lenne
Hátra is dőlnék
.
A parkolón keresztül mennék haza
De
Ott felborították az összes kukát
Ordítozo ablakokat csapdosnak a falhoz
Aztán majdnem elütnek
Kevés szót tudok irni az egy-két centis hóba
.
.

PAFE 2009 #1

[Már több, mint egy hete itthon vagyok, úgyhogy kiteszem az első felét, mert nagyon hosszú és unalmas lenne, ha egyben raknám ki. Így csak unalmas.]



Csütörtök:



Az indulás napján (ami csütörtök ugye) egész délelőtt radarokat kémleltem és fújtam kelet felé a viharfelhőket. Legalább egy napig ne essen Várpalotán. Aztán délben hejhólecgó, elindultunk. Négyen, egy jól szituált swifttel. Vera, Andi, Tomi, Én, csakhogy tudja aki akarja. Észak felé haladva ígéretesen csökkent a felhőzet és emelkedett a hő. Kurvákat számoltunk, Szimurt hallgattunk és nem tévedtünk el.



Várpalotán első utunk természetesen a Tesco elnevezésű aranybányába vezetett. Fejlesztettünk az étel és ital készleten és robogtunk vissza a város határába. Már befele menet ii felfigyeltünk egy, a molkút körül tobzódó, tömegre. Azt a területet véltük a bejáratnak, oda tartottunk hát. A feltevésünk helyes volt. Amikor odaértünk már kb. 1000-en hesszeltek a füvön és nem csináltak semmit. De miért nem? Az időközben meglelt Gábrisunk adta meg a váaszt, miszerint karszalagot csak fél háromtól lehetett kapni. Ha ez nem elég, várt ránk még egy sor, ami azonban valóban embertpróbáló volt. Merthogy az átkutatáshoz egy külön sorba kellett állni ahol, nem hazudok, négy szecska kutatta át a holmidat. Könyörgöm, akkor már kb. kétezren álltak sorba. Egy jó óra múlva sikerült knyitni a másik kaput. Kézfogás. Ezután pedig volt szerencsém a legnagyobb butasághoz, amit biztonságiőröktől láttam és ez bizony nagy szó. Felvázolom mi volt a helyzet. Minden lehetséges helyen tudtunkra adta a fesztivál vezetősége, hogy a buli olcsó, ezért nem lehet bevinni semmi élelmiszert, cigiből csak egy dobozzal, meg semmilyen fegyvert. Ez így még rendben is lenne. Csakhogy a motozás meglehetősen suta volt, nyilván nem akartak torlódást, jogos. De amit mégis megtaláltak, vagy netán önként bemutattak, azt elvették és ahelyett, hogy félrerakták volna, vagy egybegyűjtötték volna (jótékonyság, teszemazt), mindent kidobtak egy kukába. Válogatás nélkül. Egész egyszerűen nem tudtam mire vélni, így aztán megkérdeztem. Na ezután kiderült, hogy az én kurva világomat, hogy ilyen értetlen vagyok. Köszönöm. Szóval innen üzenem az őszhajúnénibiztonságiőrnek, hogy buta.



Mindeközben a korábban bejutott pajtások felverték a sátrat. Kialakítva egy később kiválóan funkcionáló közösségi teret. A hőmérséklet, ami mindvégig fontos tényező volt, hősiesen tartotta magát húsz fok fölött, igaz már csak egy hajszállal. Végre bent voltunk, irány ki a kocsiba, hiszen ott szesz és az eleség. Elfogyott az első hideg lencsekonzerv és az első Lena névre hallgató finomság. Kis gyomrunkat rendberakva bevonultunk és eljött az első pipa ideje, mintegy győzelmi torként a sikeres megérkezésünknek, amire már Ádám és Bence is megérkezett. Időközben lezajlott a Ghymes és a Nyers, úgyhogy itt volt az ideje megmozdulni és elzarándokolni Kispál és a Borz zenekar előadására. Nem abszolút favoritom a Kispál, de ezt a koncertet nagyon élveztem. Félelmetes hangulata volt, ahogy a sok, még friss, fesztivélpajti rettenetesen ugrál és a közben az autók meg mennek a tenger felé. Mindez naplementében, rózsaszínű ég alatt. Gyakorlatilag ez az egy óra summázta a nyarat. Legalábbis a nyárnak a végtelenül Balaton-esszenciájú részét. Egyébként akinek van kontroll-csoportja, Kispál koncit illetően, azt mondta, hogy nem volt egy jó buli, mert Bandi nagyon részeg volt, vagy mi. Nekem ezt sikerült figyelmen kívűl hagynom. Meg egyébkét is, amíg valaki nem megy el Paksi "márhívó" Endréig, azzal semmi gond nincs. Szerintem.



Akkor most ragadnám meg az alkalmat, hogy bemutassam Önöknek, hogy is nézett ki a fesztivál fő része. Mert azt elfelejtettem. Igaz én is csak ekkor vettem szemügyre. Ugye volt a zegzugos sátortábor. Meg volt egy nagy szabad tér. A szabad téren körbe- körbe étel és ital standok álltak. Egyik sarkában Borsodi Malátabár sátor. Másikban Jager (hol van pöttyös á?), amihez bután közel állt a nagyszínpad, de nem baj, amott úgysem volt semmi érdekes. Csak egyvalami, amit majd elmesélek. Kis ösvényen, a kedves fesztiválozó, pedig eljuthatott a wan2 sátorig, ami nagy volt és fedett, valamint ott is volt eleség. Igazából ebből, annyi a lényeg, hogy sok volt a finomság és nagyon szép bazi volt tér. Sokan el tudtak férni, majd elmondom mennyien.



Következett az eső és a Tankcsapda. Gondoltam belenézek. Na persze csak úgy öregesen a Jager-sátorból, esőtől védve. És bizonymondom, jól esett. Nézzetek le elvtársak, de egy szuper volt újra egy kicsit elsős gimnazistának lenni. Egy kicsit újra Beatles-frizum lett, újra szűz voltam, újra csak a fizika dolgozat tűnt a legrosszabbnak, ami történhet. A lényeg, hogy megdöbbentően kellemes volt. Az meg inkább furcsa, hogy még mindig kívülről tudtam (és ezáltal üvöltöttem is persze) a szövegeket. Így utólag érdekelne, hogy mégis mennyit hallgathattam én ezt a muzsikát, hogy könnyed négy év távlatából is emlékszem rá. Lukács apó után jött a visszavonulás, kellemes 5 fokos sátorba. A lehűlés ugyanis elkezdődött.



Péntek:



Másnap reggel bizony, megtapasztaltuk a fesztivál második nagy hiányosságát. Történt ugyanis, hogy Vera gyomorgyengeségre ébredt. Iszkiri hát az elsősegélysátorba vagy mentőautóba. Nem volt. Egy darab mentőautót találtunk, ami éppen ott volt, mert kihívták. Szóval ez nem kényelmi hiányosság volt, hanem kifejezetten veszélyes. Node természetesen túltettük magunkat a nagy ijedségen, elmentünk hát felfedezni, az egyetlen ismeretlen terepet, a wan2 színpadot. Útközben megtaláltam, amit eddig akaratlanul is kerestem. Bizony egy fröccsös strandot. Egy olyan pultot, ahol kizárólag fröccsitalt mértek, de azoknak minden lehetséges változatát. Mondjátok, mi a mennyország, ha ez nem? Ráadásul borból és nem drágán. Megreggeliztem tehát, a fenti helyen és visszazarándokoltunk a sátortáborba. Pipa, közben kitaláljuk, hogy mit csinálunk ilyet rohadt hidegben, akkorra már beállt a végig fennmaradó 12 fokos hőség. A Tesco ismét biztos volt. Utána egy könnyed szundidélután, hogy frissek és üdék legyünk, mint a harmat. Itt kapott helyet egyébiránt az akvárium elnevezésű program is. Eltelt a Rómeó vérzik és az Edda is. Előbbi semmi különösebb élménnyel nem szolgált, igaz nem is voltunk ott, csak távolról hallottuk, de az feltűnt, hogy az énekhang a tegnapi Lászlóra nagyon hasonlított. Aztán ennyi. Jött a Pataki Attila, akinél jobban kevés embert nézek le ebben az országban, pedig van választási lehetőség. Igazából, nem tudom eldönteni, hogy részeg volt vagy ennyire primitív, de ismét nem volt fogyasztható, amit művelt. Sajnos időközben a Testiegyenlegről lemaradtunk. Kilenckor megnéztük KAP-ot, aki teljesen szórakoztató élőben is, igaz lehet, hogy bármin nevettünk akkor már. Tudniillik, ugye untuk az Eddát így aztán elmentünk a sátorba, ahol ismét megcsókoltuk Lénát asszonyt és Fröccs urat.



[Folyt. köv.]