Exploitation filmekről kicsit

Úgy érzem elég teát ittam ahhoz és elég gané napom van ahhoz, hogy beszámoljak egy nem ropogós, de azért friss filmélményemről. Egyébként szívem szerint kövér idézőjelek közé pakolnám a "film" szócskát. A történet egy átlagos csütörtök estén kezdődött, amikor is egykedvűen lapozgattam egy bizonyos hetilapot, amikor megakadt a szemem a fenti plakáton. Elolvastam a cikket és rájöttem, hogy meglepően kevés exploitation filmet láttam eleddig. Uccu hát, beszerzés indul, méghozzá a plakát hirdette filmé éppen.

Az exploitation filmek aranykora (igazából egyetlen kora) a késő hatvanas évektől, a késő hetvenesekig. Tömegével készültek el és töltötték meg a "grindhouse"-ok vetítőit. Az általában rekordalacsony büdzsével megalkotott darabok, elvileg kettős céllal jöttek létre. Részben a (amerikai) munkásosztály mell/vér/autó igényét kielégítendő, részben a társadalom elé görbe tükröt tartandó. Utóbbi nyilván az értelmiségnek szólt. Általában az ilyen filmek esztétikája nemhogy borítja az általános trendeket, hanem homlokegyenest szembemegy velük. Kiforgatja és újrafelhasználja az általános kliséket, szabályokat. Napjainkban Mr. Tarantino folytatja ezeket a hagyományokat, aki köztudottan nagy tisztelője egyébként, ezeknek a meglehetősen kétes értékű moziknak.

Számtalan alműfaj alakult ki a tíz évig tartó burjánzás során. Ilyenek például, a teljesség igénye nélkül Cannibal films, Carsploitation, Zombi films, Rape/Revenge, Slasher, Eco-terror. Igazság szerint ezek mindegyike "megérdemelne" egy külön posztot, mert annyira groteszkek és ezzel érdekesek. Jelen írás tárgya a Nazisploitation "subgenre" oszlopos és egyben leghíresebb/hírhedtebb tagja. Ezen típusú produktumoknak gyakorlatilag kivétel nélkül a foglyokat kínzó náci tisztek szolgáltatnak témát. Nem tudom, nekem az lenne az logikus, ha maximum két-három ilyen film készült volna, de bizony több tucat efféle "remekmű" létezik, ami megdöbbentő. Érdekesség, hogy sokan a P. P. Pasolini Salo-ját is ide sorolják. Én velük tartok, mert semmivel sem ad többet, mint egy kiadós hányinger, csakúgy mint Ilsa.

Elmesélem az film első öt percét és ez csak ízelítőként, mert közel sem a legcifrább öt perc. Vörös alapon, fehér felirattal kezdünk, ami figyelmeztet arra, hogy ez bizony sokkoló lehet némely nézőknek, ne nézze gyermek, illetve létrejöttének egyetlen célja, hogy segítsen megelőzni, hogy még egyszer ilyesmi történhessen. Ja és a legjobb, hogy van pofájuk odavésni, hogy "based on true events". Ezalatt zene helyett hitler valamilyen beszédét hallhatjuk, melynek végén fülsértően sokszor és hangosan hangzik el a "zighejl". Első mozgóképként, egy szoftpornó jelenet kapunk, amiben azon kívűl, hogy a nő (Ilsa-Dyanne Thorne) rettenetesen ronda és az egész párzás egy falméretű, horogkereszt alatt zajlik, tényleg semmi furcsa nincs. Szex utáni, szokásos zuhanyzás következik, majd a szex utáni, szokásos párbeszéd, miközben a hölgy köntös helyett, SS rucit húz. Itt szintén két dolog tűnik fel. Az első a szereplők mondatai, melyek elsőre úgy tűnnek, mintha hőseink egyész egyszerűen kaptak volna egy jóképű agyvérzést. Aztán rájövünk, hogy ez bizony német akcentus akar lenni, bravó. A másik a beszélgetés témája, miszerint a nemes férfiú, szexuális alulteljesítése jutalmául, záros határidőn belül kasztráltatik. Ó. Ezt természetesen a kedves néző, páholyból nézheti végig. Újabb Ó. A félelmetesen fordulatos folytatásban érkezik egy amerikai férfiú, aki képes nem ejakulálni, így kielégíti Ilsa (kísérletező kedvű, foglyokat kínzó, szadista, táborvezető commandante) és a bizalmába férkőzik, valamint jön egy hősies amazon, aki szintén szembeszállna a táborvezető nénivel. Sikertelenségének bizonyítéka képpen viszontlátjuk a sztori vége felé, amikor is az egészségesnél lényegesen kevesebb bőrrel, illetve az optimálisnál ötven százalékkal kevesebben szemmel szerepel. És akkor itt fejezem be a jelenetek részletezését, ha nem baj.

A rendező Don Edmonds kilenc napot szánt az életéből a filmre. Engem ez speciel meglepett, mert (és ez az egyetlen pozitív dolog) ez nem igazán látszik rajta. Szóval hiperigénytelen, de nem "kilencnapnyira". A főszerepelő, a már említett Dyanne Thorne, nem érzem, hogy sok szót érdemelne. Nem sokkal rosszabb, mint a többi "utcaembere" színész. Vele kapcsolatban érdekesség, hogy később ugyan elzárkózott a filmtől, de mégis megcsinálta Ilsa, the Tigress of Siberia című remekművet, ami egy szibériai gulagban játszódik és egy szadista parancsnokról szól. Jé.

Tanultam az iskolában, hogy egy exploitation filmet nem lehet kritizálni. Méghozzá azért nem, mert a bornírtsága, igénytelensége, hozzá tartozik az eszköztárához. Nem hiszem azonban, hogy az Ilsa nem lép ezen túl. Könnyen belátható, hogy gyakorlatilag tökéletesen öncélú és csakúgy mint a puszipajtás, Salo esetében, nem a nácikat, hanem az alkótókat gyűlöljük teljes szívünkből. Igaz a nácikat, már nem is tudjuk jobban, ideális esetben. Nem tudunk érdemi tanulságot levonni, nem szórakoztunk jól, csupán egy vödör a vágyunk. Ne nézzétek meg. 10/1

----

Lépjünk túl azon, hogy mennyire undorító és felesleges időtöltés volt és vegyünk észre pár dolgot.

Elsőízben, amit halfpécsen csak említettem, hogy eszem ágában nem volt, hogy az evpl. filmeket ánblokk szidjam. Vannak igenis fontos, élvezetes, jó filmejei is a műfajnak. Bár olyan kevés, ami mind a három halmazban szerepel. De ilyen például a Blues Brothers, ami amellett, hogy természetesen musical, kőkemény carsploitation. Ha információim helyesek, akkor a "Legtöbb összetört rendőrautó" cím mindmáig ezen filmé. Korszakalkotó darab a Faster Pussycat! Kill, kill! című sexploitation is. Egyébként ez volt az első expl., amit láttam. Egészen szórakoztató volt, soka autó, még több mell, nulla történet. Igaz a többi Russ Meyer darab, nem nagy élmény. Aztán ott vannal a blacksploitation mozik is, melyek már teljességgel bírják a "társadalomkritikus" jelzőt. Tényleg csak a példák kedvéért mondtam ezt a párat és akkor még nem érintettem egy horrort sem.

Másodízben: Az Ilsa nem egyedülálló a céltalan gusztalanságával. Említettem már a Salo fantasztikus, szarbanúszó képsorait. De mondhatnám a Cannibal Holocaustot is, aminek a pontos műfaji meghatározása így szól: cannibal shockumentary. Aki nem ismerné, annak mesélem, hogy egyfajta áldoksi film ez, ahol mindenki nagyon vérzik. Tulajdonképpen olyan, mint az Ideglelés, csak nem félelmetes, viszont végtelenül ostoba és undorító. A legkegyetlenebb alműfaj, azonban a shocksploitation. Csak pár filmcím innen: Snuff, Supermasochist, Salo, Ilsa, Irréversible, Nekromantik. Írjon róluk kritikát, aki akar. Én speciel az első kettőn kívűl, a többit ismerem és nem akarok.

Harmadízben: Annak ellenére, hogy a németek helyből betiltották Ilsát, meglehetősen nagy népszerűségnek örvendett, elsősorban Kanadában, illetve Nyugat-Európában. Számos karikatúra készül, spin-offok, folytatás, akcióbábu stb... Mindezzel arra gondoltam rávilágítani, hogy annak ellenére, hogy igénytelenek (nagyrészük), erőteljes részét képezik a popkultúrának, némelyiknek óriási kultusza van, illetve alkotóik nem feltétlenül megvetett kontárok. És ha ezt belátjuk, akkor azt is be kell, hogy egynémely kivételtől eltekintve, bizony van létjogosultságuk. Folyamatosan értelmezik és újragondolják ezeket a mozikat, hogy aztán olyan klassz dolgok szülessenek, mint a Planet Terror.

[siettem]