Son of a cock...!

Jó hír: ma nem írok egy darab filmről sem. Pedig láttam sokat, de ráadásul jókat is, csak lusta vagyok, mint kaki. Nos inkább beszámolok pár felettébb izgalmas dologról. Numeroeggyizgalmas hír: megcsinálták a Malomvölgyi úton található lukat, ami kb fél éve tátongott a maga 30 centis és 16 méter mélységű valójában. Szóval újra tud egyenes menni a busz és a nagyon gyors béemvétahók, már ott elkezdhetik a száguldás. Végre. Amugy a fenti fajság ma csúnyán felidegesített.
Az egész úgy kezdődött, hogy salátát akartam enni, ennek fényében, nosza vettem egy adagot. Kellemesen hagymás feeling volt, de nem tudtam megenni az egészet, ezért ott hagytam a fotel mellett és ideültem a számítógéjphez. Nos a hagyma megsértődve azon, hogy senki nem eszik vele/belőle tovább illatozott és elárasztotta a kamrámat béla-szaggal (értsd: falusi archetípus szájszaga, közvetlenül nyári, kora-őszi reggelije után, kb.:3000 olf). Szellőztetésre adtam hát a fejemet, de nicsak, ki van az ablakom alatt és miért ilyen hangos. Nos igen két fekete csodafosautó állt egymással szemben az út közepén, természetesen sarkigbaszott ajtókkal, természetesen csodaigényes zenével és természetesen okos, majdnemhúsz, apufiaival. Akkor inkább a hagyma. Egyszer felgyújtok egy ilyen hangosfiukát...
Még van itt valami, amit megosztásra helyénvalónak vélek, annak aki nem ismeri. Angry videogame nerd. Mindenki nézze meg. Tulajdonképpen retrodolgok, sok káromkodással. A lényeg, hogy a bácsi régi (94es volt a legújabb) videójátékokat tesztel, vadabbnál, vadabb konzolokon és minden rész végére, halálosan felbassza magát, jogosan. Rém szórakoztató és resolutionlight típusú játékok (újra)felfedezésére buzdít. Én 3 napja a Tank Wars című játékot játszom 1990-ből. Azok a boldogszépnapok 95ben, véggáborral.
Ma vettem egy szőnyeget. Faszán összefogja a szobát. Jaj, annak aki lepisálja. [Aki nem érti az vegye úgy, hogy lecsesztem, mert még mindig nem nézte meg a Nagy Lebowskit.]
Holnap csütörtök és nagyon sok órám lesz és ettől nagyon szomorú vagyok. Asszem magammal kell vinnem egy kis Felix Felicis-t.
Tudom mit akartam még. Voltam hétfőn Kantabárban és kellemeset csalódta. Klassz, feelinges, hely, enyhe retróval, meg egy piincével, ahol saját zenét is lehet hallgatni akár. Könyvek is vannak, nomeg színes billentyűzetek. Az árai, a belvároshoz mérten normálisak, az egyetemistához mérve kicsit huzatosak, de a Zöldnél nem drágább.