Donnie Darko

Donnie Darko: Az előzö post előtt közvetlenül tulajdonképpen ezt néztem meg, csak nem volt már kultúrám ezt is hozzácsapni és nem akartam megint, olyan irdatlan hosszút, mint már párszor. A fenti dolgozat számomra a többszörnézős filmek abszolút példája. Ennél talán csak a Stay! Volt eddig durvább. Nem számolva persze az olyan elvetemült művészfilmeket, mint mondjuk a Stalker. Aki megértette elsőre (a Donnie Darko-t), annak is minden elismerésem, mert elég könyen el tud vonatkoztatni vagy én volt az eddigi nézésekkor túl racionális. Azt tudom, hogy most néztem meg kábé ötödszörre és egy csomó dolog csak most esett le. És ezen új információkat is beleszámolva ki kell jelentenem, hogy egy tényleg a legjobb filmek egyike, amit eddig láttam. A történet fő karaktere Donnie Darko, aki egy furcsa fiú. Nem igazán lehet egy szóval leírni. Valahol a bolond, a lángész, az emocionálisan túltöltött környékén kell keresni a megoldást. Annak aki nem ismeri: A cselekmény úgy indul, hogy egy éjszaka Donnie-t felkelti álmából egy (szerintem) félelmetes rémnyúl, aki közli vele, hogy 28 nap, 6 óra, 42 perc és 12 másodperc múlva vége a világnak. Ezalatt a fiú szobájára egy azonosíthatatlan repülőgép-hajtómű zuhan. A világból megmaradt és a film által bemutatott, közel egy hónap alatt hősünk rengeteg elgondolkodtató beszélgetés részese, igazságokra ébred rá és nyilvánítja ki azokat, valamint kérdéseket fogalmaz meg. Ezek sorolásába felesleges belekezdeni, hiszen van amelyik csak apró utalásként van elrejtve, vagy egy-egy mondatban és ezeknek a felfedezését a „Kedves Olvasó”–ra (éljenek az ajánlások) bízom. Egy apró megértést segítő, ámde spoilert tartalmazó elszólást megengedek magamnak. Lehet, hogy én voltam sekélyes (ahogy azt már feltételeztem), de nekem nagyon nehezemre esett elvonatkoztatni attól a ténytől, hogy az időutazás igenis lehetséges. Az első három nézés után mindig valami pszichológiai magyarázatot próbáltam szerkeszteni a végkifejlet megoldására. Így viszont lassan tényleg csak egy dolog maradt fedve előttem, mégpedig a piros melegítős bá’, aki időről időre feltűnik és csak figyel. Valószínűleg a megoldás pofonegyszerű, de csak nem jövök rá. Richard Kelly (a rendező) tökéletesen megszerkesztette, a nyomasztó, groteszk, felszínes kisvárosi környezetet, amit aztán megtöltött ide tökéletesen illő karakterekkel. Az egész egy kicsit hasonlít arra, amit az Ollókezű Edward-ban tapasztalunk meg „szomszédság” alatt, csak kicsit közelebb a valósághoz. Talán épp emiatt jobban működik, mint társadalomkritika. A lényeg, hogy igen kevés ember van, akire Donnie (és ezáltal a néző is), kvázi biztos pontként számítani tud. Az ide behelyezett karakterek, pedig ugyancsak kiválóan működnek. Ez részben köszönhető az erősségüknek, valamint a passzentos aktori helytállásnak (Jake Gyllenhall, Jena Melone, stb…). És ehhez természetesen(?) hozzáugrik a zene, a stílust tökéletesen megragadó képek és a többi, azért egy koherens egésszé álljon össze, ami garantáltan rengeteg gondolatot indít el abban, aki vevő rá. 10/10