Köd

Mire befejezem ezt a posztot, valószínűleg már vége is van.

Valamivel öt óra után, bejöttem a szobámba. Ordas puma szag volt, ezért ablakot nyitottam. Ilyenkor az ember akarva-akaratlanul kikukkant az ablakon, megnézi mi történik az utcán, melyik csöves turkál a kukában, ki ordít a gyerekeivel az autóban. Ezt tettem volna én is.

A feltételes mód a ködnek szól. Tudniillik az ablakom alatt álló villanyoszlop fényét is csak saccoltam. Átrobogtam az erkélyünkre, hogy milyen a helyzet. Volt már ugyanis olyan, hogy az erkélyen esett, az én szobám ablaka, ami átellenes az erkéllyel teljesen száraz utcára nézett. Hiába, akinek telik ekkora lakásra ugye. A helyzet ott még drámaibb, misztikusabb volt. Rózsadomb (kb. 200 méter), egyáltalán nem látszott. Semmilyen konkrét fény nem jut el a retinámig. Helyette egyfajta kooperációs derengést láttam. Véltem. Mintha minden fény, azon dolgozott volna, hogy egymást segítve, legalább pár fotont belebombázzon a szemembe. Valahogy úgy képzeljük el, mint amikor a Hold őnagysága, átsüt egy nem túl szigorú felhőn.

Ugyanez volt a helyzet a hangokkal is. Semmi konkrét, csak némi kutyaugatás és az elmaradhatatlan tejes autó előadásában hallható "Boci, boci tarka..." kezdetű világsláger. Ezen kívül csak egy állandó moraj, zúgás. Szerintem még egészen távoli autók zaját is hallottam.

Kettő következtetést vontam le. Az első: Pécs belepottyant vagy alámerült, valamiféle hatalmas óceánba. Második: Ezt az eseményt egyedül én éltem túl. Semmi életjelet nem láttam, halottam. Kivéve persze a fenti kettőt, de azokat betudtam érzéki csalódásnak. Végre csinálhatok mindenfélét. Hason végigcsúszhatok a Tesco frissen waxolt padlóján. A moziban bármilyen filmet, bármikor befűzhetek. Megnézhetem mi van a Jókai Ált. Isk. felsőemeleti takarító-szertárában (az egyetlen helység az iskolában, ahol sosem voltam, de mindig akartam). Egyedül, mintha csak a saját kertem lenne, befejezhetem a Széchenyi-teret, miközben a McDonald's-ban falatozok és Muphy's-ben kávézom. Bejárhatom a 25 emeletest, akár lakhatok is ott. A huszonnegyediken. A huszonötödiken mozi lenne. És így tovább. Aztán rájöttem, hogy mindez egyedül, nem biztos, hogy az igaz. Azért én kipróbálnám.

Aztán csörgött a telefonom. Ily módon lerombolt összképpel és hideg lábakkal pedig már inkább volt kedvem befejezni a teámat és megírni jelen darabot.

Időközben újra felszínre bukkantunk. Minden bizonnyal a kapitány megfelelőnek vélte a TV-torony-periszkópban látott felszíni viszonyokat és parancsot adott, a valóságba való visszatérésre.