Coco Chanel kritika (patch)

Recept következik egy remek életrajzi filmhez. Végy egy mindenki által, legalább közepesen ismert karaktert. Lehet történelmi személy, színész, divattervező, bármi. Dobj alá, egy felkapott aktort. Persze az sem hátrány, ha ügyes. Ezután építs egy szép díszletet és gyakorlatilag kész vagy. A furcsa az, hogy a Coco avant Chanel is e receptúrát követi és mégis erősen kétes értékű szórakozást nyújt.

Film természetesen árvaházi jelenettel nyit. Loknis kisleány szomorúan baktat az árvaház lépcsőjén felfelé a testvérével. Kíváncsi lennék, hogy ez a hányadik ilyen nyitány, mert körülbelül tízet gondolkodás nélkül fel tud sorolni bárki. Nem is időzünk itt sokat, tényleg csak jelzésértéke van. Ugrunk körülbelül tíz évet és ugyanez a kislány már kicsit nagyobb. Ismét az előbbi rokonnal láthatjuk, mikor is egy kocsmában énekel esténként, nappal pedig egy varrodában dolgozik. Egyik este találkozik egy legkevésbé sem szerethető pénzemberrel. Pár hét múlva már ott él a villájában, egy meglehetősen faramuci kapcsolatban. Ezután egy szinte teljesen érdektelen másfél óra következik, amit szinte felesleges részletezni. Vágás és Chanelt az első önálló divatbemutatóján láthatjuk. Vége főcím. Mondhatnám, hogy döbbent csend és hullaszag, de már meglepődni sem tudok. Tudniillik elaludtam.

Tulajdonképpen nem lett volna nehéz érdekes és jó filmet csinálni. Gyakorlatilag tényleg minden adva volt. Érdekes (bár ez nem derült ki e darabból, de tételezzük fel), mindenki által ismert karakter, akinek az élettörténete egy tündérmese/szappanopera, kellemesen filmre vihető környezet (20. század eleje), meg ugye Audrey Tautou. Szép helyen, ügyes operatőrrel forgatták. A szereplők kicsit ugyan egysíkú, de korhű jelmezeket kaptak. Zeneként, pedig az elmaradhatatlan zongorás „prüntyögés” van túlsúlyban, ám ez egy kosztümös drámához hibátlanul passzol. Tényleg minden hozzávaló megvolt tehát, csak meg kellett volna sütni a pulykát. Ehelyett sóskát ettem.

El is kezdtem gondolkodni, hogy mi is lehet ennek az oka. A válasz az eredeti címben rejlik. Coco avant Chanel. A magyar címben (Coco Chanel), tehát ismét elsikkad a lényeg, de tulajdonképpen már megszoktuk. Az „avant” szócska, annyit tesz: előtt. Kvázi eredettörténettel van tehát dolgunk, ami megmutatja, hogyan lett egyszerű falusi varrónőből, Chanel a divattervező. A gond itt leginkább azzal van, hogy az ilyen típusú megközelítése az életrajzi sztoriknak, akkor működik, ha közönség viszonylag jól ismeri az alanyt. Értsd: történelmi személyek, nagy formátumú színészek, ilyesmi. Viszont egy divattervezőnél, akinek a nevét hallottuk, talán még egy parfümjét is ismerjük, de semmi egyéb ott nem tud működni. Más megközelítésben mondhatjuk, hogy az ilyen „honnan jött?” típusú történetek, egyfajta magyarázatként működnek, a karakter további döntéseit, viselkedését illetően. Ha viszont nem ismerjük megfelelően az embert magát, akkor kis eséllyel fog minket lekötni, annak magyarázata.

Ez alapján mondhatjuk, hogy rétegfilmről van szó, ami talán valahol igaz is, hiszen a megrögzött Chanel-fanatikusok biztos nagy érdeklődéssel fordulnak a beszélt darab felé. Egyébként számos fórumon ezzel védik a filmet, miszerint nem a karrierépítést látjuk majd a vásznon, hanem a történéseket a karrier startjáig. „Aki ilyesmit vár, az nem sokat talál.” A baj az, hogy szinte ordítanak a további fogyatékosságok. Alapvetően az a baj, hogy elképesztően kiegyensúlyozatlan az egész dramaturgia. Vannak teljes húsz percek, amikor a szó szoros értelmében nem történik semmi, és vannak egy vágásba sűrített évek. Ezek, azonban nem kifejező „semmik” és nem lényegtelen évek. A készítők olyan helyen borotválták le, az egyébként is gyér hajat, jótékony takarást nyújtana. A karakterek közül, talán egyedül a leendő divattervezőnő figurája szerethető. A többi egyrészt elnagyoltság okán, másrészt az ócska színészválasztás miatt, mérföldes távolságban maradnak tőlünk. Chanel figuráját is csak Audrey Tautou menti meg, aki visszafogottan ugyan, de legalább hozza emberét.

Annak ellenére, hogy leginkább semlegesen álltam a filmhez, elképesztőnek tartom, hogy egy nem volt folyamatos öt perc, ami alatt lekötött volna. Szívesebben néztem volna meg, hogy mondjuk, miképp állt össze a „chanelötös” illatkompozíciója. Valószínűleg túlzó és felesleges volna négy pontnál kevesebbet adni, de nagyon nehezen élvezhető darab ez, amit tényleg csak a főszereplő és közepesen eltalált, de igényes atmoszféra ment meg a kövér nullától. 10/4

.