Cikking

Egy gondolkodósabb napon rájöttem, hogy néha eléggé nem csináltam semmit ebben a félévben. No gondoltam egyet és széküldtem egy csomó emailt, hogy ezt és ezt csinálnám. Az egyik az Univ Pécs volt. Megkérdeztem lehet csak úgy publikálni. Mondták lehet, de ha van kedvem, menjek el a ma (két hete hétfő) esti lapindítóra. Elmentem, elmondtam az ötletet, hogy miről írnék, valamint kaptam még egy helyet. Az MK Digitális kert című installációjáról kellett beszámolnom. Az le is jött mindenki ragadjon UP-t és keresse meg. A második, ami egy sima publicisztika a MÁV-ról, nem fért bele, de szeptemberben az is lejön, ha igaz. Addig is itt közlöm nektek, hogy örüljetek. (Ami miatt nem fért be: Volt egy furcsa publicisztika a PEN-ről, aki olvasta üvöltött, de valahol érdekes volt. Aztán esemény eseményt követett és az egész olvasói levélben kerekedett ki, amire a főszerkesztő és a cikk szerzője is reagált. Azért írtam ezt ide, mert az eredeti cikk ismeretében, érdekes pro-kontra érvek hangoztak el.)

..

Tájékoztatjuk Önöket, hogy köszönjük türelmüket

Budapest-Pécs oda-vissza, vasúttal, 8 óra 32 perc. A pesti pajtások szerint sikerült megdöntenem, az eddigi késési rekordot.

Vonatozni alapvetően jó dolog. Van elég hely, ritkán fékez, akkor se nagyot. Elvileg az egész olyan gördülékeny, csak úgy siklunk és érezzük, hogy utazunk. Így aztán, amikor úgy alakult, hogy felmegyek a napokban északra, egyértelmű volt, hogy az Államvasutak szolgáltatásait veszem igénybe. Szerencsémre épp dolgoztak. Minden a legnagyobb rendben ment, egészen Pusztaszabolcsig, ahol a szerelvény vészjóslóan lassítani kezdett. A lámpák és a ventillátorok kikapcsoltak és kerekek megszűntek gurulni. Remegve vártam a dementorokat. Kalauz jött. Faarccal közli, hogy a felső vezetékre ág pottyant, megkér hogy várjunk türelmesen. Megtesszük, elvégre ez nem a vasút hibája. A feszültség ennek ellenére folyamatosan nő az utasokban, egyesek kávéra, én egy kis sörre is vágytam elégtételként. Mások pedig egy könnyű vérbosszúra. Ők idegesek voltak. És voltak akik nem. Egy bácsi például vidoran megjegyezte, hogy nem érti, hogy miért vagyunk idegesek, tulajdonképpen nem a tengeren vagyunk és nem süllyedünk. Igaza van, én se siettem különösebben. Egykedvűen kapcsoltam, hát vissza Weberhez. Cirka 50 perc várakozás után megjött a sárga angyal, egy ormótlan dízelben manifesztálódva és szép komótosan elkezdett vontatni mnket. Vissza Pusztaszabolcsra, ahol átugrottunk egy másik sínre és mint egy pegazus, irány a Keleti.

Két nap múlva jött a hazaút. Az először kiszemelt vasúti járműre, természetesen előttünk fogyott el a helyjegy. Jöhetett a második próbálkozás. Ülőhelyszelvény megvan, cuccok szintén, a gyros már reggel óta, akkor irány Kelenföld. Átrobogunk a mostanában rettentő hangos és mocskos pályaudvarom. Már csak öt perc, amikor elérjük a száztizenkettes vágányt. Az említett időintervallum letelte után, természetesen nem jött vonat, helyette egy csilingelő, dallam, aztán a bejelentés, hogy késünk. 20 percet. Az nem vészes, pont egy Jóbarátok. Lassan eltelt a harmadóra. A nap szép lassan elbújt a külvárosi panelek mögé, ennek ellenére én még kiizzadtam az utolsó folyadékcseppjeim. Semmi baj, legalább a szombathelyi és a győri IC menetszele lehűtött. Azok nem késtek. Újabb dallam, harminc perc. A történet ismerős gondolom sokaknak. A kalauz a vonaton azt mondta rossz volt a mozdony. Én nem értek hozzá, de én megpróbáltam volna elé kötni egy újat. Lehet, hogy nem volt.

Felmerül a kérdés, hogy mekkora városnak kell, ahhoz lenni, hogy a vonatunk prioritást élvezzen, vagy legalább legyen rajta a hely. Megkérdeztem egy vasútnál dolgozó ismerőst, azt mondta az a baj, hogy utánunk már csak Szerbia van.

(Állítólag az EKF program okán megpróbálják megoldani a helyproblémákat és egyfajta kísérleti jelleggel újra a Délibe futnak majd be a pécsi vonatok. Utóbbi erősen ostromolja az indokolatlan pletyka kategóriát.)

..

[Elütés kettő van, ha észreveszitek magyarázkodok.]